Az egyházaink nemcsak a vonatkozó szent könyveiket forgatják, hanem más szövegeket is. Karácsony és szilveszter között sok időt töltünk olvasással, ezért megkerestük a különböző egyházak képviselőit, hogy ajánljanak valami olvasnivalót, hogy a szív és a lélek megpihenjen. Az itt megjelentek mellett másokat is próbáltunk megkeresni, de de nem jártunk sikerrel, úgyhogy most egy bencés, egy rabbi, egy buddhista és egy református osztja meg velünk kedvenc olvasmányát. Hát, lássuk.
Hegedűs József Odó
a bencés rend tagja, tanár
John Updike: A terrorista, Európa, 2007, 358 oldal, 2800 Ft
Miért lesz valakiből terrorista? Miért találja megfelelő válasznak a nehézségek megoldására mások, akár ártatlanok életének a kioltását? Hogy lehet az, hogy a terrorista másokkal együtt gyakran önmagát is hajlandó a másvilágra küldeni, akár egy jármű felrobbantásával, vagy úgy, hogy a gyilkos eszközöket önmagára erősíti? Miért nincsenek öreg, nyugdíjas korú terroristák? Ilyen és hasonló kérdések gyakran bukkannak fel bennünk, amikor véres merényletekről hallunk.
John Updike A terrorista című regénye ezekre keresi a választ. Gyorsan változó világunkat egyre nehezebben értjük. A háború után születettek generációja szembesült először azzal, hogy a fiatalok kérdéseire a korábbi korok válaszaival ma már nem lehet elfogadható feleletet adni. Updike kemény és megrázó kritikát ad a nyugati és az amerikai kultúráról. A mai fiatalok az elöregedés, a kifáradás, a reménytelenség, a céltalanság és a hiteltelenség miatt sodródnak a szenvedélyek – a drog, a szex vagy akár a céltalan/öncélú fogyasztás – felé.
Az iskola – mint védelmet és célt adó intézmény – már nem tudja betölteni feladatát. Ilyen iskola a New Prospect-i Belvárosi Középiskola, ahol „a tanárok, gyenge keresztények, és vallástalan zsidók, tettetik, hogy erkölcsöt és erényes mérsékletet tanítanak, ám ugráló tekintetük és üres hangjuk elárulja a hit hiányát.[…] Az igazi hit hiányzik belőlük, nem az Egyenes Úton járnak, tisztátlanok.”
Ahmad tizennyolc éves, és az érettségi vizsgára készül. Az apa nélkül felnövő fiú keresi a hiteles vallásosságot, amit Rashid jemeni származású sejkben vél megtalálni. Az imám bevezeti őt a Korán tanulmányozásába, és Ahmad egyre radikálisabban hajlandó küzdeni a fogyasztói társadalom ellen.
Az iskolában is van egy „pótapja”, a 63 éves Jack Levy, nevelési tanácsadó, aki többet szeretne kihozni a fiúból, mint hogy teherautó-sofőr legyen. Párbeszédükből derül ki, hogy Ahmad az imám hatására veti meg az amerikai életstílust, mert az „amerikai út, a hitetlenek útja. Szörnyű pusztulásba tart.” Aztán kiderül, hogy az apátlanság éveiben került kapcsolatba az iszlámmal. Ennek köszönheti, hogy az Egyenes Úton jár, ,,bár ebben az országban nem könnyű. Túl sok az ösvény, túl erőszakosan árulnak túl sok felesleges dolgot. A szabadsággal dicsekszenek, de a szabadság, amelynek nincsen célja, egyfajta börtön.” Amikor Ahmad megszerzi a jogosítványt, egy libanoni családnál vállal munkát. Bútorokat szállít Charlie barátjával, aki az élet újabb rejtelmeibe vezeti be. Ahmad az ő hatására vállalja egy négytonnányi robbanószert tartalmazó fuvar elszállítását. Ezzel a hatalmas mennyiségű robbanóanyaggal könnyedén fel lehet robbantani a Lincoln-alagutat csúcsforgalom idején, amikor zsúfolásig állnak benne a kocsik – abban a reményben, hogy így elég sok hitetlen kerül a túlvilágra.
Aztán az utolsó úton felveszi a vezetőfülkébe Jack Levyt, aki tudja, hogy hova tart és milyen céllal. Vajon lesz-e bátorsága végrehajtani a tettét? Lehet-e még észérvekkel hatni egy fiatalemberre, akinek a legfőbb vágya, hogy minél előbb a Paradicsomba kerüljön? El tud-e pusztítani ártatlan gyerekeket, akik önfeledten játszadoznak az előttük haladó autó hátsó ülésén? Vajon mi lesz Ahmeddel, ha túléli ezt az utat, és nem kerül be a Paradicsomba? Ő is olyan reményét és hitét vesztett ember lesz, mint a legtöbb körülötte élő ember? Vajon ő is olyan értékvesztett és csalódott ember lesz, mint amilyenek társaságában élt?
Miért ajánlom ezt a könyvet? Mert kérdéseket tesz fel és gondolkodásra késztet akarva, akaratlanul is Updike: Vajon az itteni életünk mennyiben és miben hasonlít a mai Amerikához? Mire neveljük fiatalságunkat egy ilyen gyorsan változó korban? Kikben és miben találják meg a hiteles személyeket és értékeket?
Frölich Róbert
neológ főrabbi
Harry Kemelman: A rabbi pénteken sokáig aludt, Konkrét könyvek, 2007, 301 oldal, 2999 Ft
A pihenés időszakában olyan könyve(ke)t is lehet –szerintem pedig kell- olvasni, melyek az elmét kisebbfajta tréningre késztetik. Erre a legmegfelelőbb irodalmi műfaj a krimi. Nem igényel komoly előtanulmányokat, olvasás közbeni erős koncentrációt, csak a „szürke agysejteket” veszi igénybe.
Ha pedig a krimi ráadásul olyan közegben játszódik, amely sokak számára ismeretlen, ugyan létező, de itthon nem megismerhető világ, akkor a felfedezés izgalma párosul a nyomozás adrenalinszintet növelő kalandjaival.
Végképp bonyolít a dolgokon, ha a detektív nem rendőr, sőt, semmi köze nincs a bűn hivatásos vagy maszek üldözőihez.
Vágjunk bele: Harry Kemelman: A rabbi pénteken sokáig aludt című egyáltalán nem szokványos krimijét vettük a kezünkbe.
Gyerekeim leptek meg e könyvvel Chanukkára, s miután kinyitottam, késő éjjelig olvastam, noha minden fejezet végén elhatároztam, hogy most már aludni fogok.
Hőse és nyomozója Small rabbi, (nomen est omen, a rabbi hétköznapi jelenség, inkább szobatudós, mint a köztudatban élő rabbifigura), akit egy kongregációbeli konfliktus kellős közepén ismerünk meg. A rabbi épp állása elvesztése előtt áll, de hivatása teljes tudatában old meg egy XX. századi konfliktust a másfél ezer éves Talmud jogi útmutatásai alapján.
Belekeveredik egy gyilkosságba, gyanúsított lesz, majd a talmudi logikán edződött észjárásával megoldja (egy hivatásos rendőr, afféle modern Watson segítségével) az ügyet.
David Small, a kisember, Columbo, Poirot és Miss Marple megindító elegye. Nem emelkedik fel a szuperhérosz a mindennapok embere számára elérhetetlen magasságaiba, a földön járva, valamennyiünk közös emberi gyarlóságaival ellátva éli napjait. A világ, melyben él, a közeg, amiben mozog a kisvárosi élet színtere, barátságokkal, feszültségekkel, ármánnyal és megbocsátással. Külön figyelmet érdemel a rabbi és az ír rendőr barátsága. Ők ketten gyakran folytatnak vallási természetű beszélgetést, melyben a különbözőségek és a közös elemek egyaránt helyet kapnak. Ettől szól mindenkihez a könyv: akár a te szomszédaid is lehetnének a lapokon felbukkanó figurák.
A szerző maga is vallásos zsidó családból származik, többek közt rabbiképző iskolát is látogatott. Talán attól lesz hiteles a mű, talán azért ragadjam meg az olvasó figyelmét, mert a számára természetes közeget oly módon mutatja be, hogy átsüt a sorokon az e világ iránt érzett szeretete. Bár a krimi műfajából adódóan e könyvnek nem feladata az ismeretterjesztés, mégis szórakoztatva, szinte észrevétlenül csöpögtet információkat, érdekességeket zsidóságról, emberi kapcsolatokról.
A könyv olvasása közben nem is a rejtély megoldása lesz az elsődleges, nem a gyilkos leleplezését várjuk; magával ragad a cselekmény fonal, az emberi sorsok iránti kíváncsiság.
Természetesen óhatatlanul összehasonlítjuk a rabbit és egy másik detektívet megszégyenítő észjárású egyházi személyiséget. Chesterton John Brown atyáját. Rá kell jönnünk, hogy nincs is nagy különbség pap és rabbi között: mindketten elszántak, éleselméjűek és tántoríthatatlanok, ha az igazságról, az emberek sorsáról vagy a becsületről van szó.
Farkas Pál
a Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára
Kalu Rinpocse: A tibeti buddhizmus alapjai, Filosz, 2007
A könyv világszerte nagy tiszteletnek örvendő szerzője 1905-ben született Tibetben. Tizenöt évesen adta első nyilvános tanítását, és nem sokkal azután elvégezte a hagyományos három éves és három hónapos elvonulást. Számos kiemelkedő tanító mellett tanult, majd sok évig tanított és elvonulásokat vezetett Tibetben, s a karma kagyü hagyományvonal vezető lámája lett. 1955-től Indiában és Bhutánba tett előkészületeket a tibeti menekültek kivándorlásának segítésére. 1971-ben nyugati tanítókörútra utazott. Ezt követő látogatásai során – 1989-ben bekövetkezett haláláig – számos dharma- és elvonulóközpontot alapított Nyugaton.
Magyar nyelven most megjelent könyve átfogó képet ad arról a szellemi útról, amelyet vadzsrajánának, vagyis gyémánt útnak neveznek. Miután áttekinti a megvilágosodáshoz vezető buddhista ösvény különféle megközelítéseit, céljait és eszközeit, egy adott hagyományon – a kagyü gyakorlatrendszeren – keresztül vezeti be az olvasót az önátalakítás és a meditáció folyamatába. Megközelítése felette áll a szektarianizmusnak, ezért tanítása javára válhat bármely hagyomány követőinek.
Gueth Péter
református teológus
Mircea Eliade – A szent és a profán, Bp. Európa Könyvkiadó, 1987
Mircea Eliade román származású író, vallástörténész, a huszadik század egyik legfontosabb valláskutatója. Bukarestben bölcseletet tanult, majd Kalkuttában indológiát. Volt diplomata Londonban és Lisszabonban, tanított Párizsban és Chicagóban. Az ausztrál természeti népek rituáléiktól kezdve az ázsiai sámánok szellemhitén keresztül az indiai jógán át a kereszténységig szinte mindennel foglalkozott. Munkássága azért kiemelkedő, mert az egyes vallások elemzésén túljutva azok lényegét és közös alapjait kutatta, olyan ősi gyökereket lelve fel bennük, melyek az emberiség eredetéig nyúlnak vissza, és minden hitvilágban megtalálhatóak. Ilyenek például a világ teremtése, az istenek földre szállása, az ember elbukása, a gonosz eredete, a halál és újjászületés misztériuma, de a szent és a profán is.
Eliade műve, mely nem csak a vallástörténettel elmélyülten foglalkozó, maroknyi kis elitnek szól, hanem mindenkinek, aki egy kicsit is érdeklődik a vallások, hiedelemvilágok, és szimbólumaik után. Ilyen érdeklődő pedig akad bőven.
A szent és a profán, immár több, mint húsz évvel ezelőtt jelent meg magyarul - utoljára. Ennek köszönhetően a beszerzése sokszor hosszadalmas, aprólékos, vagy akár reménytelen antikváriumi időtöltést kíván. Persze, az is vitatható, hogy mennyire bölcs dolog ilyenféle könyvet ajánlanom a kedves olvasó figyelmébe. Mégis.
Eliade szerint az ember azért tud a szentről, mert az megnyilatkozik számára. Minden vallás lényegét éppen a szent megnyilatkozások, hierofániák jelentik. Persze ezek minden esetben paradoxonok, mert amiben megnyilatkoznak, azt egészen mássá teszik, de úgy, hogy közben a dolog mégis ugyanaz marad. Például egy szent kő, ugyan megmarad kőnek a szó profán értelmében, de azok számára, akiknek valamiféle szent nyilatkozik meg benne, a kő valósága természetfölötti valósággá alakul át. Ez a modern nyugati ember számára talán kissé kényelmetlen – írja Eliade.
A vallásos ember minden korban a szent térben és szent időben akar élni. De mi a szent tér? Valahol letelepedni, lakóhelyet építeni fontos döntés, hiszen az élettér létrehozása, nem más, mint a világ megteremtésének a megismétlése. Az alapkő, vagy a sarokkő letétele pedig mindig a világ közepének a szimbóluma, ez választja el a szent teret a profántól. Ezért mindenkinek az otthona végül is a saját világának a közepe.
A szent idő, az istenek ideje, nem más, mint a világ kezdetének, a teremtésnek a pillanata. A vallásos ember szertatásai ebbe a kezdeti, vagy inkább a hétköznapi időn túli örök időbe vezetnek el. Ennek egyik formája a világ évenkénti újrateremtése. A kozmosz minden év végére egyfajta kaotikusságba zuhan, mert a hétköznapi, profán idő elhasználja, megrontja, ezért meg kell újítani. Ehhez az elmúláshoz és megújuláshoz számtalan vallásban komoly rituálék kapcsolódnak. Ilyenkor a szabályok feloldódnak, a társadalmi rend átmenetileg megszűnik, hogy aztán új rend jöhessen létre. Az újrateremtésben résztvevő ember, önmaga is megújul, újjászületik.
Eliade műve számos további témán keresztül, példákkal illusztrálva mutatja be a szent és a profán kapcsolatát világunkban. Rendkívül jól ábrázolja a modern, deszakralizálódott, és a megszentelt kozmoszban élő ember gondolkodásmódjának különbségeit. De arra is rávilágít, hogy az istentelenné vált nyugati ember gondolkodásának, érzelemvilágának legmélyén, még ha tudatlanul és elhomályosulva is, de ott élnek és hatnak az ősi korokból származó, lényünket alapvetően meghatározó hiedelmek és szimbólumok.
