Helyesbítés

Valuska László | 2008. március 11. |

Kedves Litera és Könyvesblog szerkesztőség!

Tudósításukban az szerepelt (az én információim alapján), hogy a szervezők elfelejtették megerősíteni Spiró György meghívását, ezért nem jött el az estre. Azóta kiderült, valójában félreértés történt, Spiró az első megbeszélésen is azt jelezte, hogy szívesen beszélget a Sirályban, de nem arról a kérdésről, hogy zsidó novellák-e novellái, mert ezt a kérdésfeltevést érdektelennek tartja, a kérdést megvitathatatlannak. Én úgy értettem, hogy ugyan érdektelennek tartja a kérdést, de azért hajlandó eljönni, hogy a kérdés megváltoztatása nem előfeltétele annak, hogy elfogadja a meghívást, tehát úgy, hogy igent mondott. Ezt a félreértést később nem sikerült tisztázni, éppen a meghívás megerősítésének elmaradása miatt. Ha az a látszat keletkezett volna bárkiben, hogy nem tartom tiszteletben a szerző identitásválasztását, hogy személyének zsidó vagy nem zsidó voltáról kívánok vitatkozni, vagyis olyasvalamiről, amihez semmi közöm, amibe semmi jogom belebeszélni, úgy (elsősorban) tőle, a tudósítótól és az olvasóktól elnézést kérek. Az identitásválasztás teljes szabadságának elkötelezett híve vagyok, és ebben a kérdésben a származást semmisnek tekintem.

Vári György

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

...

Mécs Anna: Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek 

Mécs Anna Rutin című új kötetét Réz Anna és a szerző mutatta be az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.