Gyűlöletpolitika

.konyvesblog. | 2013. május 02. |

Szalóczi Dániel: Mosakodj, Petike, addig nem nézlek indiánnak

K.U.K. Kiadó, 2012, 223 oldal, 2200 HUF


OLVASONK_SZERINT.JPG

Kényes téma provokatív stílusban. Mozgássérültek, lelki sérültek, magány, kétségbeesés, gyűlölet, drogok, menekülés, de mindenekelőtt Kristóf. Kristóf a főhős. Vagy antihős. Kinek mi. Övé a történet, ő az elbeszélő, az ő retináján, haragján, indulatain, cinizmusán, extasy-utazásain keresztül tárul az olvasó elé az a világ, amelyben Kristóf él, s melynek fő helyszíne a Pető Intézet... és Kristóf emlékezete. A Pető Intézet nem szimplán egy helyszín a sok közül. Kristóf az Intézet hallgatója. És hoppá, micsoda véletlen! Az író, Szalóczi Dániel is az volt!

Szalóczi Dániel húszas éveinek közepén jár. Filozófiát hallgatott az ELTE-n és 2011-ben a Pető Intézetben konduktorként végzett. Íróként – pontosabban költőként - már hallhattunk róla a Csakrádfigyelős c. szerelmes verseskötete kapcsán 2010-ben. Szalóczi második könyve, a Mosakodj, Petike, addig nem nézlek indiánnak című regénye a 83. Könyvhétre jelent meg, szintén a K.U.K Kiadó gondozásában.

De térjünk vissza Kristófhoz: Kristóf utálja a Pető Intézetet, gyűlöli a mozgássérülteket, társait, az anyját, a koliszobát, igazából mindenkit, aki él és mozog (azt is, aki nem tud mozogni). De leginkább önmagát. Odamond, nem kímél semmit és senkit, nem köntörfalaz és meg kell neki hagyni, hogy különös hatékonysággal (és tapintatlansággal) nyomkodja mások érzelmileg fájdalmas pontjait. Ráérez az emberi gyengeségekre és látszólag nem ismer más kommunikációs formát, mint a húsig maró sértést és a szidalmazó verbális támadást (vagy védekezést?). A reakció nem érdekli. Emberi testben koncentrálódott indulatgóc, mely megkeseríti mások és a saját már amúgy is keserű életét. Kristófot eleinte nehéz kedvelni, elviselni és megérteni , és erre Szalóczi Dániel is felkészíti az olvasót a könyv hátulján néhány mondatban: "Egész végig ellenszenvesnek érzed a főhőst, mert úgy vagy nevelve, hogy letedd a regényt pár oldal után. Nem tartalak annyira intelligensnek, hogy megtaláld a sorok közt rejlő szépséget." A "sorok közt rejlő szépség" igenis fel-feltűnik és kiderül, hogy Kristófban elfojtva bár, de van némi jóérzés is. Vagy legalábbis régen volt. Kristóf sokáig érthetetlen és ésszerűtlen – miért van az Intézetben, ha rühelli? Miért nem szakad el tőle? Miért gyűlöl mindent és mindenkit? És a villámlásokként meg-megjelenő múltbeli Kristóffal mi történt? Az olvasó feladata Kristófot megfejteni, Kristóf feladata pedig a múltjának "mozaikdarabjait" újra egészként, sajátjaként látni, megérteni és megbékélni vele.

S bár Kristófon keresztül rajzolódik ki a könyv lényege, hiba lenne az ő egyéni sorstörténeteként beszélni Szalóczi Dániel regényéről, hiszen minden egyes szereplő egy sor mindenkit érintő kérdést vet fel. Mit kezdjünk a fogyatékkal élőkkel? Ők is emberek? Vagy nem? Hol a helyük a társadalomban? A családban? És az én fejemben? Mi morális? Mi a moralitás köntösébe bújtatott önzés? Miről merünk beszélni? És miről "nem illik"? Hol kezdődik a pszichológiai kultúra és a szociális érzékenység - saját magunknál vagy másoknál? Hol az őszinteség? És hol a felelősség? És ami minden felett áll: hol és mi a szeretet?

Nem, Szalóczi Dániel nem moralizál. Vagy talán mégis. Vagy talán nem is Szalóczi, hanem Kristóf. Vagy mégiscsak Szalóczi? Mindenesetre nem zavaró. Aki Szalóczi idézett szavaitól megijedt volna, azt megnyugtatom, hogy a „Jó" erkölcsi győzelme garantált a „Rossz" felett.

Szerző: Malomvölgyi Csilla