1976-ban született Vácon, Nagymaroson és Budapesten él. Kötetei: A Csóványos északi oldala (Accordia Kiadó, 2000) Akutagava noteszéből (JAK-Ulpius, 2004) Aus Akutagawas Notizblock (Rimbaud Verlag, Aachen, 2006) Nem mozdul (Magvető, 2007)
Havazás Amiens-ben
Szent Márton-apokrif
Tegnap reggel óta havazik. A város körvonalai
alig látszanak a sűrű hófüggönyön át. Lovam
mozgásán érzem, hogy fárad, minden lépésnél
remeg alattam a teste. Csak akkor vettem észre
azt az embert, amikor elhaladtam mellette.
Addig azt hittem, egy kupac föld az út mellett,
amit belepett a hó. Megmozdult.
Pannóniában. Apám a hátán vitt haza valahonnan,
mert elsüllyedtem volna a hóban. Apám ruhájának
faggyúszagára emlékszem, és a válla fölött a messzi
dombsorok szürke vonalára.
Az ember megmozdult, kinyújtotta a kezét. Fagytól
szederszínű bőrén csorgott le az olvadó hó. Megpróbált
szólni hozzám, de csak nyöszörögni tudott, a keze
megdermedt a mozdulatban. Mint egy csupasz faág,
ahogy kimeredt a hóból a karja. Leugrottam a lóról,
köpenyemet ráterítettem, és dörzsölni kezdtem dermedt
testét a köpenyen át. Rám nézett, szólni akkor sem
tudott, láttam a szemében az arcomat, az arcomat
és a hólepte vidéket körülöttünk. Fiatal férfi volt,
olyan sovány, hogy a köpeny alatt szinte elveszett
a teste. Magam elé ültettem a lóra, úgy haladtunk át
a városkapun. Az őrök értetlenül bámultak minket.
A centurio utánam szólt, hogy miért nem hagytam
inkább odakint, a falon túl, mindenkinek jobb, ha
az ilyen nyomorult koldusok elpusztulnak télen,
mint a legyengült őzek, már így is sok van belőlük.
Ha tudnád, mit beszélsz, belepusztulnál a szégyenbe,
mondtam neki, erre elhallgatott, de ahogy tovább-
lovagoltam, még hallottam harsány röhögésüket.
Amikor aznap éjszaka, a legénységi szálláson
álmomban megjelent az Úr, megismertem rajta
a köpenyemet, amelyet ráborítottam arra az emberre,
aki ott feküdt a hóban, nem messze a városkaputól.
Nem láttam tisztán az arcát, olyan erős fényt
árasztott, de tudtam, hogy Ő az. Beszélt hozzám.
A köpenyed nekem adtad, a köpenyedet rám
terítetted. A fény az én ruhám, öltözz fel az én
ruhámba, terítsd magadra palástomat, melyre
atyám nevét hímezték az angyalok.
a város utcáit. Álltam a hideg, téli napsütésben
az ablaknál. Olyan ürességet éreztem, mintha
nem lenne testem. Mintha nem is én nézném
a halványkék eget a sikátorok fölött, mintha
csak tekintet lennék, test nélkül, de mintha ez
a tekintet sem az enyém lenne. Mintha eltűntem
volna magamból. Mint ez az üres mosdókancsó
mellettem, az asztalon, ahogy üvegfalán ragyog
a fény. És mintha valaki idegen hangját hallanám,
úgy hallottam saját szavaimat, ahogy az ablak-
párkányra dőlve suttogom: Nem az enyém volt,
amit adtam, Uram. Nem vagyok a magamé. Az
a koldus vagyok, senkié, a falakon kívül,
kitaszítva, mint te voltál közöttünk. Nem vagyok
sehol, csak arcod fényében. Nem mozdulok el
a fényből, Uram. Ruhádba öltözöm, fényes
palástodba öltözve kelek át a végtelen
havazáson, ami az evilág-
