Odafele menet végig azon tököltünk – volt rá időnk, kocsival hosszú az út Frankfurtig –, hogy mi az istenre jó egy ilyen könyvvásár. Merthogy ugye itt ugyan termékről (product) van szó, de mondjuk egy könyvet nehéz lenne egy kalap alá venni egy John Deere-traktorral. A könyvet el kell olvasni, egy John Deere-t meg vezetni kell, és kész. Előzetesen arra jutottunk, hogy semmire sem jó ez. Ha kell egy könyv kiadóként, akkor bekérem, elolvasom. Egy traktorral ez nehéz.Amikor először megpillantottuk az irgalmatlan, minden elképzelést felülmúlóan bazinagy frankfurti kiállítási csarnokok (Messe, ahogy a bennszülöttek hívják), már el is döntöttük: tökjó itt lenni, tárgyalunk, eszünk, begyűjtünk pár katalógust, aztán este almabor, malacsült, frankfurti virsli, sör, lederhosen, meg még ami jön. Szükség lesz rá, mert egy ekkora kiállítási csarnokban (ld. fent, Messe) eleve csak eltévedni lehet.
Regisztráció, jegyvásárlás (33 Euro/kopf), bemenetel, ámulás. Az első, német nyelvű könyveket bemutató csarnokon átverekedtük magunkat, ki a térre. Ott is volt nagy ámulat. Mert még három, hasonló méretű csarnok emelkedett előttünk, majd a térkép szerint távolabb még kettő. Sok csarnok. A közönség meg vegyes. A német csarnokokban lépni alig lehetett. A főleg angol nyelvű kiadókat bemutató csarnokban viszont már alig lehetett lépni.
Itt volt minden és mindenki, aki számít: a HarperCollins, a Penguin, a Random House, a Pan Macmillan, a Hodder & Stoughton, a Headline, a Transworld, a Bloomsbury, és még hosszasan lehetne sorolni. Namost. Sok ember, sok könyv, sok tárgyalás. Az első kettőt értettük, a harmadikat már nem nagyon. Hiszen a legtöbb kiadónak ilyen vagy olyan formában van képviselete Magyarországon, minket is hajtottak el azzal, hogy tessék beszélni a magyar képviselőnkkel. Ennek ellenére a nagyobb kiadóknál nem volt szabad asztal. Viszont rengeteg prospektus, borítók gigaposzter méretben, és ember, ember, ember. Akiknek egy része alapján gyakran körbefordultunk, mert pont úgy néztek ki, mint egy rakás utazóügynök egy étkészletfesztiválon. Húzták a kis táskájukat, izzadtak, mint a lovak, persze öltöny meg nyakkendő.
Cigarettaszünet. Nem bírtuk. Ott ültünk, és tűnődtünk, hogy de jó ez az ipari vásár. Aztán ekkor megpillantottuk az egyik pesti képviseleti iroda munkatársát, rögtön belemelegedtünk. Vele is megosztottuk a dilemmát: Mi a fene történik itt? Mert könyvet kiadóként nem lehet venni. Nem is, felelte. A dolgok ott történnek, ahol mi vagyunk. Nocsak, kaptuk fel fejünket. Az ügynökök szintjén a 6-os épületben. Mert az összes díl ott köttetik. Itt állapodnak meg kiadók ügynökségekkel, ügynökségek ügynökségekkel, illetve mindenki mindenkivel. 
Okés, bólintottunk, akkor beugrunk. Még egy kör a HarperCollinsnál, aztán irány a 6-os épület. Második emelet. Kit keresünk? Mondom. Van időpont megbeszélve? Az nincs. Akkor nem lehet bemenni. A kislány a pult mögött megértőbb volt. Bejutottunk. Csillogás-villogás egy darab se. Csak asztal asztal után, egyszerű faszékek, emberek kettesével, hármasával, előttük papír, számológép, lázas tárgyalás. És tényleg. Megláttuk a Híres Amerikai Ügynököt, akivel délelőtt beszéltünk. Odébb a legnagyobb ügynökség embereit 10 asztal mögött. Amott a magyarokat. Odaléptünk, kedélyesen váltottunk pár mondatot, majd eljöttünk a Szentélyből, Ahova Mezei Halandó Nem Léphet Be. És tényleg.
Aztán a másik csarnok, amiben az összes nyelvterület – az angol nélkül. Nos, Frankfurti Könyvvásár nem lehet magyarok nélkül. Nincs is. Stand se nagyon, de mindegy. Zászlóshajónak tartott szerzőink gigantikus fotói között az Alföldi Nyomda polca, a könyvek fele románul. Odébb a Magvető, aztán a Kossuth, meg még páran. És tömeg! Ó, kaptunk a szívünkhöz, látunk egy Híres Magyart is. Biztosan látunk. Láttunk. Ottjártunkkor semmi sem történt, de mindenki evett. Meg ivott. Finom bort, finom ételeket. A pult mögött Krasznahorkai László, odébb Zentai Péter László és Bart István a MKKE-től. Egy asztal mellett Böszörményi Gyula üldögélt egyedül. És mindenki evett. Csodajó volt látni, ahogy magyar könyvkiadásunk jeles és kevésbé jeles személyiségei, valamint kinézete alapján egy rakás lepukkant keletnémet irodalmár tömte magába a rántott húst, a krumplit, itta a jó bort. Szívünket melegség öntötte el. Hát mégis van élet körülöttünk. Igaz, arra már nem futotta, hogy itt is hírt adjanak egy fontos eseményről: a Doubleday jövő év elején adja ki Dragomán György A fehér király című könyvét. Mi azért gratulálunk. És az angol kiadó is, mert a katalógusában kiemelt helyen van. Itt meg csak a polcon árválkodott. 
A tisztesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a vásár hivatalos vendégeként szereplő Katalónia pultjainál sem voltak sokan, viszont nem is adtak enni. Egyedül az ukrán pultnál láttunk kisebb tömeget, valaki kiabált a mikrofonba, de mivel nem a Gogol Bordello lépett fel, eljöttünk. Vissza a másik pavolinba, ahol sokan voltak. Itt még tárgyaltunk egyet, és ennek értelme volt. Ekkor jöttünk rá. Ez itten nem más, mint egy pazar alkalom a kapcsolatépítésre. Az ügynökök elférnek egy emeleten, a maradék helyszínen – a németeket kivéve – csak össznépi bolyongás. Sokkal egyszerűbb lenne kocsmába menni, és ott dumálni. De ahhoz meg kell az initial contact, ahhoz meg ugye a vásár. .jpg)
Hullafáradtan, egy zsáknyi prospektussal jöttünk el, ami azért hasznos, mert ezeket kivétel nélkül megkaptuk korábban emailben. Szóval jó dolog ez, csak éppen – bármennyire is röhejes – nem az olvasónak való. Könyvvásár. Ott könyvet lehet venni. Nem. Azt nem. Akkor biztos majd megrakodva jövünk el merchandise-zal (lásd az ABA rendszeres összeröffenését. Igaz, az Amerika.) Azt sem. Híres embert sem láttunk, és ha volt is ott, biztosan tárgyalt valahol. Enyhe túlzással egy ipari vásáron jártunk. Mert ne szépítsük, ne andalogjunk magyar módra, hogy irodalom meg érték. Nem. Lófaszt. Ez üzlet. Ipar. Ahol vannak jó és rossz termékek, híresek meg ismeretlenek. Egy iparnak kell éves vásár. Ez az. És a vicc az, hogy jó volt ott lenni. Mert ha már nem működik ez itt nálunk (értsd könyvpiac és könyvkiadás), azért jó látni, hogy máshol igen. Találkoztunk egy megbeszélésen vagy harminc kiadóval. A világ minden tájáról. Brazíliától Japánig, Angliától Norvégiáig. És olyanokkal jöttek, hogy „positioning the author”, „repositioning”, meg „market tendencies” meg „repackage”. Még szerencse, hogy tudtuk, miről van szó. Elméletben. A gyakorlatban ez itten nem működik. De ha elegen megyünk mondjuk egy ilyen ipari vásárra Frankfurtba vagy Londonba, akkor talán. Ja, itt üzenjük mindenkinek, hogy Nürnberg és Frankfurt között folyamatosan építik az autópályát, nehéz a haladás.
