Megkérdeztem édesanyámat (nyolcvan éves), mi lesz az eredmény. Ki játszik? Spanyolok a svédekkel. Kettő-egy. Hazaérek, tévé bekapcs, Lothar Matthäus azt tippeli, hogy a spanyok nyernek kettő-egyre. A meccs előtti statisztikákból kiderül, hogy 1920-ban játszottak először, és a spanyolok kettő-egyre nyertek. Kész, eldőlt, minek egyáltalán nézni?
Megmondom: ilyenkor mondatokra vadászok. Az a projekt, hogy olyan mondatokat találni, amiket még sose mondtak ki. Evidenciamondatok, mondatújszülöttek. Megmondjam, mi lett a tegnapi mondat?
Ramos lepattant a bosnyák toronyról.
Ízlegessük. Ramos lepattant a bosnyák toronyról.
Az a hipotézisem, hogy ez így, ebben a formában (magyarul ráadásul) még soha nem hangzott el. Nem ejtette ki a száján élő ember. Miért is ejtette volna, de tényleg? A Teremtés (ősrobbanás, középkezdés stb.) óta várt ez a mondat a semmiben, hogy tegnap este hét körül világra jöjjön.
Mi volt még?
A svéd közönség kifeszített egy transzparenst: „Svédország szereti Spanyolországot”. (Ugyanezt az Üllőin: „A béközép szereti a lilákat”.)
Felpuhul-e a svéd acél a hispán tűzben?
Megszelídíteni, megbecsülni a pöttyöst. Szép labdakihozatal.
Henry, Ibrahimovič, Ronaldo, ők, akik gól után nem örülnek, nem nevetnek, nem ölelkeznek. Versus Podolski, ahogy nem örülve örül, mert ex-honfitársainak lő gólokat. Szép. Elemzendő. Megérne egy misét.
A kósza támadások és ötletek után jön a mai meglepi, a
Ramos, ahogy lepattan a bosnyák toronyról.
Kinyithatom végre az ötputtonyost.
Egyre jobb a meccs, hajtás, akciók, és közben megjön a feleségem. Mennyi? Egy-egy. Óvatosan kérdem, szerinte mi lesz a végeredmény. Egy-egy válaszolja. Nem kockáztat. Biztos? Hát. Elmondom, hogy eddig mindenki kettő-egyre tippelt. Mire hogy ő is azt akarta mondani először, és hogy lehet-e még változtatni.
Valami még?
Ahogy Rosenberg lassított felvételen fejjel a „Le a rasszizmussal!” táblának zuhan.
Aztán hármas sípszó, édesanyám hív, azt mondja, hogy ő egy boszi. Megnyugtatom, nem vagy boszi. Ennek így kellett lennie.
(Az EB nyolcadik napja: Spanyolország-Svédország: 2-1, Görögország-Oroszország: 0-1.)
Megmondom: ilyenkor mondatokra vadászok. Az a projekt, hogy olyan mondatokat találni, amiket még sose mondtak ki. Evidenciamondatok, mondatújszülöttek. Megmondjam, mi lett a tegnapi mondat?
Ramos lepattant a bosnyák toronyról.
Ízlegessük. Ramos lepattant a bosnyák toronyról.
Az a hipotézisem, hogy ez így, ebben a formában (magyarul ráadásul) még soha nem hangzott el. Nem ejtette ki a száján élő ember. Miért is ejtette volna, de tényleg? A Teremtés (ősrobbanás, középkezdés stb.) óta várt ez a mondat a semmiben, hogy tegnap este hét körül világra jöjjön.
Mi volt még?
A svéd közönség kifeszített egy transzparenst: „Svédország szereti Spanyolországot”. (Ugyanezt az Üllőin: „A béközép szereti a lilákat”.)
Felpuhul-e a svéd acél a hispán tűzben?
Megszelídíteni, megbecsülni a pöttyöst. Szép labdakihozatal.
Henry, Ibrahimovič, Ronaldo, ők, akik gól után nem örülnek, nem nevetnek, nem ölelkeznek. Versus Podolski, ahogy nem örülve örül, mert ex-honfitársainak lő gólokat. Szép. Elemzendő. Megérne egy misét.
A kósza támadások és ötletek után jön a mai meglepi, a
Ramos, ahogy lepattan a bosnyák toronyról.
Kinyithatom végre az ötputtonyost.
Egyre jobb a meccs, hajtás, akciók, és közben megjön a feleségem. Mennyi? Egy-egy. Óvatosan kérdem, szerinte mi lesz a végeredmény. Egy-egy válaszolja. Nem kockáztat. Biztos? Hát. Elmondom, hogy eddig mindenki kettő-egyre tippelt. Mire hogy ő is azt akarta mondani először, és hogy lehet-e még változtatni.
Valami még?
Ahogy Rosenberg lassított felvételen fejjel a „Le a rasszizmussal!” táblának zuhan.
Aztán hármas sípszó, édesanyám hív, azt mondja, hogy ő egy boszi. Megnyugtatom, nem vagy boszi. Ennek így kellett lennie.
(Az EB nyolcadik napja: Spanyolország-Svédország: 2-1, Görögország-Oroszország: 0-1.)
