G.Nagy László: A Hold'em póker filozófiája, Jaffa kiadó, 2008, 188 oldal, 2790 Ft
Előszó
A nemrég elhunyt zseniális sakkozó, Bobby Fischer mondta egyszer: „Számomra a sakk maga az élet”. G. Nagy László ugyanezt a Texas Hold ’em pókerről állítja, és könyvével meggyőzően bizonyítja, hogy nem alaptalanul.
Jóllehet a teljesség kedvéért tömören leírja a játék szabályait is, könyve nem azoknak szól, akik csak most ismerkednek a póker alapjaival. Aki azonban a következő, a könyvre igen jellemző idézetet érti, az nagy élvezettel fogja olvasni a könyv többi részeit is:
„Egy értékesebb kezdőkéz nem csupán többet ígér, de több ráfordítással, több kockázattal is jár. Ugyanezt éljük meg emberi kapcsolatainkban is. Egy felszínes haverságot vagy flörtöt az jellemez, hogy bár kellemesnek tartjuk, de azért nem várunk túl sokat tőle, és semmiképpen sem ragaszkodunk hozzá tűzzel-vassal. Megadjuk magunknak az esélyt, hogy valami nagyon jó is kialakulhat belőle, ám igazából nem kívánunk sokat invesztálni a dologba. Összességében úgy kezeljük, mint preflop a négyes párunkat. (…) Gondoljunk csak a hisztizésre hajlamos széplányokra! Alapvetően vonzóak, így szeretnénk kezeink közt tudni őket, akárcsak az osztott párokat. Legtöbbjükkel azonban nincs más célunk, mint gyorsan, olcsón, konfliktusmentesen „flopot nézni”, s ha odáig fajulna a helyzet, hogy kimutatnák foguk fehérjét, mi már rég messze járnánk.”
A könyvet azoknak merem igazán ajánlani, akik már néhányszor kipróbálták a Texas hold ’em-et, és ráéreztek a mélységeire. Az ő számukra akár tankönyvként is szolgálhat ez a kitűnő könyv, amelyből nem a valószínűségek pontos kiértékelését tanulhatják meg (arra ennél sokkal vaskosabb és unalmasabb tankönyvek szolgálnak), hanem a pókerhez való helyes hozzáállást. És ezen keresztül akár az élethez való helyes hozzáállást is.
Egyszer egy szamuráj belekötött egy Zen-mesterbe. A szamurájnak fogadalma volt, hogy bizonyos számú embert párbajban meg kell ölnie. A Zen-mester nem hátrálhatott meg, elfogadta a kihívást. Megbeszélték, hogy másnap ugyanott találkoznak. A mester nem félt a haláltól, de méltatlanul sem akart meghalni, ezért elment egy vívómesterhez, hogy tanítsa meg a vívás helyes szemléletére. Másnap találkozott a szamurájjal, felvette a tanult alapállást, erre koncentrált és várta a halálos csapást. Amikor sokáig nem történt semmi, felnézett, és látta, hogy a szamuráj ott térdepel előtte lehajtott fejjel. A mester megkérdezte, hogy mi történt, mire a szamuráj könyörögve kérte, hogy ha nem öli meg őt, fogadja tanítványának, mert ő ilyen tökéletes vívóállást még nem látott.
G. Nagy László könyvének talán csak egyetlenegy passzusával nem értek egyet: a legutolsóval. Én továbbra is úgy gondolom, hogy „sok út vezet a Nirvánába”. Ez könyv azonban meggyőzött arról, hogy ezek egyike akár a Texas hold ’em is lehet – mint ahogy a szamuráj története arról győzött meg, hogy akár a vívás is, Bobby Fischer zseniális sakkjátéka pedig arról, hogy akár a sakk is. Akinek a Texas hold ’em-en keresztül van kedve átgondolni az élet fontos kérdéseit, az nagy élvezettel és rengeteg tanulsággal olvashatja ezt a könyvet.
Mérő László
1. BEVEZETŐ
Ülök a villamoson, mellettem fiatalok beszélgetnek: „…épp nagyvak voltam, s még preflop ráemeltem egy vizitdíjat…” – így az egyik. Magamban mosolygok, s első gondolatom mindjárt az, hogy valami eredménye azért volt a megbukott egészségügyi reformnak, hiszen a pesti szóhasználatot már biztosan színesíti. A második, hogy vajon mennyit értene anyám a fenti mondatból? S azután a harmadik, hogy vajon ma este is lejön a klubba az a tegnapi srác, aki mindenféle gyenge lapokkal is hatalmasakat emelt? Mert akkor a balján lesz a helyem…
Miért van az, hogy manapság a fél világ Texas Hold’em pókert játszik? Nos, erre a kérdésre igen sokféle válasz adható. Először is: ez egy csodálatos játék. Rendkívül szórakoztató és egész estén egészséges adrenalinszintet biztosít. Másodszor: szabályai egyszerűek, bárki pár perc alatt megtanulhatja. Harmadszor: számos olyan apró finomság, trükk és fortély létezik, mely igazán csak megfelelő mennyiségű gyakorlással válik elsajátíthatóvá, így a tanulás, a játéktudás folyamatos fejlődése is örömet okoz. Negyedszer: mivel a pókerben jelentős szerepet játszik a szerencse, így egy amatőr játékos is bármikor legyőzheti a világbajnokot, ami más sportágakban nemigen fordulhat elő. Ötödször: a különböző televíziós csatornákon egyre több pókerversenyt láthatunk manapság, ezek népszerűsítő hatása sem elhanyagolható.
Azt hiszem, ezek a szempontok magyarázzák leginkább a Texas
Hold’em hihetetlen népszerűségét, s azt is, hogy magam is rabjává váltam e kitűnő játéknak. Létezik azonban egy említésre méltó érdekesség, melyre csupán néhány hónap pókerezést követően figyeltem fel, s mely további érvet jelent a játék szeretete mellett. Ez pedig nem más, mint a Hold’em póker filozófiája. Hogy mi is ez tulajdonképpen? Gyakorolva és tanulmányozva a játékot, számos olyan alapigazságot ismertem meg, melyek a póker világán túlmutatva a hétköznapi életben is érvényes, sok esetben megkerülhetetlen. Ezeket kíséreltem meg csokorba szedni, ezekről szól e könyv.
3. A PÓKER SZERENCSEJÁTÉK
Ha egy nagyobb társaságban szóba kerül a póker, a kártyaasztalt sosem látottak közül mindig akadnak néhányan, akik idegenkedve megjegyzik: szerencsejáték. Mi ilyenkor tűzzel-vassal tiltakozunk, s felhívjuk a figyelmet a játéktudás, a matematika, a pszichológia és a színészi kvalitások fontosságára. Most azonban egymás közt vagyunk, s bevallhatjuk: a póker valóban szerencsejáték. Semmilyen eszközzel nem befolyásolhatjuk ugyanis, hogy milyen lapok kerülnek az egyes játékosok kezébe, s milyenek az asztalra. Egyetlen dolgot tehetünk csupán: mindig helyesen reagálunk az adott helyzetre, az ismert információk birtokában megfelelően licitálunk. Olyan ez, mintha egy vitorláson ülnénk a Balaton közepén. Ha tökéletes szélcsend van, úgy bármerre fordíthatjuk a vitorlát, meg sem moccan a hajónk. Valószínűleg nem tudjuk rávenni az időjárást, hogy produkáljon nekünk némi légmozgást. Ha azonban mégis feltámad a szél, rögtön szerephez jutunk, s immáron rajtunk is múlik, hogy sikerül-e célba érnünk.
Nincsen olyan ember, aki ne filozofált volna még sosem az élet igazságosságáról. Önök mit gondolnak? Igazságos-e a teremtés? És egyáltalán, mi alapján dönthetjük el, hogy egyes emberek sorsa megérdemelten, igazságosan alakul-e? Egy pillanatra hunyjuk be szemünket és gondoljunk úgy a világra, mint egy gigantikus pókertornát lebonyolító játékteremre! Akármerre nézünk, asztalok százait, játékosok ezreit látjuk, gyors fejszámolást követően úgy saccoljuk, kb. hatmilliárdan lehetünk. Igen ám, de ha tüzetesebben vizsgálódunk, rögtön észrevesszük, hogy bizonyos játékosok előtt hatalmas zsetonhegyek emelkednek, míg mások csupán néhány árva, kis értékű zsetonnal várják az első leosztást. Nem tűnik túlzottan igazságosnak, jól gondolom? A létező világ legalább ennyire igazságtalan. Van, aki okosnak, egészségesnek, szépnek születik, van, aki butának, betegnek, s csúnyának. Van, aki Svájcban látja meg a napvilágot, s van, aki Pakisztánban. Sorolhatnánk napestig az egyes emberi életek kezdő paramétereit, egy bizonyos: a startpisztoly eldörrenésekor hihetetlen különbségekkel indulunk, ezen a ponton hiába keresnénk igazságosságot. Mi az, ami javíthat ezen a rendkívül kiegyensúlyozatlan alaphelyzeten? Két dolog: az indulóparaméterek változása, illetve az eltérő célok. Ha egy speciális futóversenyen ketten vesznek részt, ahol az egyik egy tízkilós, a másik pedig egy húszkilós hátizsákkal startol, úgy kettejük teljesítménye csak akkor lehet összehasonlítható, ha a második versenyző valahol a féltáv körül leteheti terhét, vagy pedig a célszalagját hozzuk közelebb. Vajon az élet megadja-e e kompenzációk bármelyikét? Vajon gyógyítható-e minden betegség? Vajon lehet-e egy szörnyszülöttből plasztikai műtétekkel topmodellt varázsolni? Vajon számíthat-e valaha is kiemelkedő szellemi teljesítményre az, akinek kisgyerek korában 100-nál alacsonyabb intelligenciahányadost mértek? És ami a célokat illeti? Mi a garancia arra, hogy az ózdi munkanélküliek hatodik gyermeke nem vágyik majd 911-es Porschéra? Van-e bármilyen esély arra, hogy az osztály legpattanásosabb sráca, az enyhén lófejű Pistike, a szintén csúnyácska padtársnőjére mozdulna, s nem a szőke bombázóra, akibe a fél osztály szerelmes?
Szóval, ha engem kérdeznek, szerintem az élet cseppet sem igazságos. S bár tudjuk, mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, azért azzal is tisztában vagyunk, hogy Fortuna szerepe legalább olyan jelentős, mint erőfeszítéseinké. S ha mégsem mondjuk, hogy az élet szerencsejáték, az csakis azért van, mert az alaptéteket nem mi magunk helyeztük el. Megszülettünk, s ebbe semmiféle beleszólásunk nem volt. És mi a helyzet a pókerrel? Lehet-e igazságos egy olyan játék, amelyben döntő szerepet játszik a szerencse? A válaszom ezúttal egyértelműen: igen! Igen, mert a való élethez hasonlóan itt is sokat tehetünk magunkért, döntéseinkkel jelentősen befolyásolni tudjuk a játék menetét, s az előttünk álló zsetonkupac magasságát. De nem ez a legfontosabb szempont. A fő ok, amiért a pókert igazságosnak mondhatjuk, az az, hogy – bármily közhelyesen is hangzik – a szerencse bizony forgandó. A való élettel ellentétben a pókerasztalnál hosszú távon pontosan ugyanannyi megjátszható lapot kap majd a szegény pakisztáni, mint a dúsgazdag svájci.
