Az origo filmklubja feldolgozta (Előbb olvass, aztán mozizz!), milyen irodalmi adaptációk készülnek mostanában Hollywoodban. A cikkük címe akár igazi kiáltvány lehetne, ha nem lenne rengeteg példa az ellenkezőjére, és ne tudnánk pontosan, miért nem működnek azok a filmek, amiket könyvben fogyasztottunk el először.
Két befogadási metódus közül lehet válsztani: elolvasod a könyvet, és a saját olvasatod alapján építed fel a karaktereket, a cselekményt, a tájleírásokat, mert az olvasás során a legfontosabb az üres helyek kitöltése, amit viszont csak a saját előzetes ismereteid alapján tudsz megtenni.
Ha a filmet nézed meg először, akkor minden karaktert az alapján látsz el arcvonásokkal, ahogy a vásznon láttad, olyan lesz a környezet, sőt a zenéről, a vágásokról, a fényképezésekről ne is beszéljünk. Egy film esetében a legjobb esetben egy olvasatról beszélünk, konkrétan a rendezőéről (produceréről esetleg), mert rosszabb esetben a színésznek, a vágónak és a világítónak is saját olvasata van.
Mivel a moziban már egy nagyon erős olvasatot kapunk, ezért a sajátunkéval ütköztetni botorság. Ilyenkor nem a film rossz, hanem a rendező olvasata nem egyezik a miénkkel. Persze léteznek jó adaptációk, amikor találkozik az alkotóké a miénkkel.
A cikkben hivatkozott Sorstalanság nagy sikert aratott, és általában azoknak nem tetszett, akik olvasták a könyvet: most akkor sikeres vagy sem az adaptáció? Sokak szerint giccses Koltai Lajos alkotása, de Kertész Imre még sem tagadta meg, pedig korábban a Schindler listája kapcsán írt a Nobel-díjas író Auschwitz megfilmesíthetetlenségéről, illetve a témát elárasztó spielbergi giccsről.
Filmet könyv után sose nézz. Bár ezt senki nem tartja be, így én se, mivel érdekelnek az erős olvasatok.
