[Ezt olvassuk] Pynchon: Súlyszivárvány - 4.

Láthatóan a franciák sem szórakoztak sokat azon, hogy a Súlyszivárvány legújabb gall kiadása igényes külsőt kapjon. Nem is kapott. Így volt ez az előző kiadás meglehetősen debil borítójával is. Ha teszem azt, egy Kengyelfutó Gyalogkakukkot tettek volna a villamosok mellé, semmi nem ment meg attól, hogy a nagyított borítót poszter gyanánt ki ne tegyem valahová. De így? Átcsaptam a regény második részébe, amely Göring nevét viseli (Un perm’ au Casino Hermann Göring). Göring éppenséggel nem arról volt híres, hogy női szíveket dobogtatott volna meg, akárcsak a mottó („Ön megkapja Hollywood legmagasabb, legfeketébb férfisztárját.” – Marian C. Cooper Fay Wraynek) által kihámozható King Kong sem. (Cooper társrendezője, Wray főszereplője volt az 1933-as sikerfilmnek.) Hogy az óriásgorilla hogyan egyeztethető össze a regény szüzséjével, azt még pontosan nem tudom, csak sejtem. Sejtésem: Grigorij, a kondicionált óriáspolip. Feltűnő, hogy mostanság nincs sok tudatfolyam, viszont pótlékként akciódús jelenetekben tobzódhatunk. Slothrop visszatér, illetve a narráció Franciaországra, hősünk új állomáshelyére fókuszál. Lesznek még nők, meg paranoia, meg lopás, meg persze érzelem – utóbbi olykor ömlesztve, olykor csak a lepedők gyűrődéseiben meglapulva. Pynchon szórakoztató. Azt hiszem, ezt eddig még nem említettem. Most jött el az ideje.

Slothrop Talihó és Sloan társaságában tartózkodik Franciaországban, új állomáshelyén. Az osztrigazabálóknál nem pukkannak német rakéták, ilyen felállásban pedig valószínűleg nincs felállás Slothrop számára – gondoltam naivan. Előkerül a híres angol-francia „jóviszony” is, Talihó szerint „évekig tart az akklimatizálódás”. Miközben Slothrop borotválkozik, a fiúk danolni kezdenek az angol dzsent’-ek francia nőkkel kapcsolatos szerencsétlenségükről, de a dal nem várt eredményt hoz. A közeli kaszinó lánykái örömest ugranak, és vezetik körbe új vendégeiket a jelenlegi tulajdonos által (ki tudja miért?) megszállás alatt felvett nevén üzemeltetett játékbarlangban. A séta a tengerpartig vezet és önfeledt fürdőzésbe torkollik, mígnem Slothrop figyelmes nem lesz egy polip által elragadott lányra. A polip Slothropot is megragadja, de egy csalétekként szolgáló rák segítségével végül minden jóra fordul. A lány Katje, a polip pedig Grigorij. Velük kettőjükkel már találkozhattunk. Úgy tűnik, hogy Slothrop belesétált a csapdába – analízise barbitál-injekciók és hipnózis nélkül folytatódik.

Sejthető, hogy Katje és Slothrop egymásba habarodnak, vagyis a kísérlet sikerül. Slothrop megfelelően trükkös ahhoz, hogy becserkéssze a nőt, még a kaszinó óriási hangzavarában, káoszában is. Viszont meglehetősen paranoid ahhoz, hogy ne sejtsen meg valami gyanúsat. Kiderül, hogy félelme – legalábbis egy pontig – jogos: Bloat már a tengerparti happening előtt becsúsztatta táskájába a rákot, amellyel végül Grigorijt lecsillapították. Ja, nem is mondtam, hogy az egész epizód azzal indul, hogy Porkijevics doktor, Grigorij gazdája megdicséri az állatot sikeres részvétele miatt. A részletek klappolnak, Talihó pedig megerősíti hősünket – készen áll az elmélet, már csak a részleteket kell tisztázni. Slothrop felmegy Katje szobájába, sor kerül az első együttlétre, majd másnap egy villámnumera következik egy damasztabrosz alatt. Előjátékként párnacsata Seltzeres üveggel.

„Meglóbál két párnát, és figyel. – Még egy lépés – kuncog Katje. Slothrop bevetődik, hogy seggen suhintsa, mire ő ad neki a seltzeressel. Az angin szétpukkan egy márványcsípőn, a szobában tollba és pihébe fullad a holdfény, és nemsokára már a szódasugarak függő permetébe is. Slothrop mindenáron az üveget akarja elkapni. Síkoslány elcsusszan, be egy fotel mögé. Slothrop veszi a konyakos kristályt a tálalóról, ki az üvegdugót, és átlátszó, borostyánszínű, állábas pacát küld a holdfénybe, ki a holdfényből, megin’ be-ki, hogy odatoccsanjon a nyaka tájékára, a fekete hegyű mellei közé, le a derekára. – Te dög – és újra neki az üveggel. Szállingózó tollak tapadnak bőrükre, ahogy hálószobában kergetőznek, a lány foltocskás teste mindig hátrál, és ebben a fényben, még egész közelről is, gyakran láthatatlan.”

Közben tolvaj térül be a szobába, Slothrop pedig egy lila ágytakarót maga köré tekerve ered utána. A kissé rejtőjenős epizód végén a rakétaszakértő egy krokettező társaság közepén landol. A helyszínen tartózkodó magas rangú tisztek és a hölgyek csak ámulnak és bámulnak. Talihó, aki köpött, persze felszívódik. Slothrop (kinek szobáját közben szintén átfésülik) egy angol egyenruhába bújva próbálja megtalálni.

Még egy ember eltűnik. Dodson-Truck, aki a rúnákról magyaráz Slothropnak, az eddig ismert szereplőkhöz hasonlóan megborult elme, de a regény szereplőinek közös jegyére most reflektálok utolsó alkalommal, ígérem. Szóval Dodson-Truck szintén bekerül a gyanú Slothrop által szőtt hálójába – hercegezni kezd a jóemberrel (ez egy hülye játék, végeredményét tekintve olyan, mint teletöltött felespoharakkal dámázni), aki a masszív berúgás alatt egyre több infót kotyog ki. Például azt, hogy az ő feladata Slothropról jelentéseket körmölni. Az már talán hősünket sem érdekli annyira, hogy Dodson-Truck szerint megbűvölték, és elvették tőle a péniszét. Ha viszont megbűvölés, akkor Carroll Eventyr. Egy meglehetősen zavaros részben gomolyognak együtt Peter Sachsa, Leni Pökler, meg Nora (ő már előkerült egyszer, de most kiderül, hogy Dodson-Truck lánya). Peter tele van komplexusokkal, és leütik – remélem, ez a szál még előkerül a regényben. Mondom, kissé zavaros. Ellentétben kedvenc részemmel, amikor a Göring Kaszinó rulettkerekét és a sorsot rímelteti egymásra szövegünk.

„De nem idebent, miközben a lány meztelen vállára koppint három ujjával, ahogy belebámul európai sötétjébe, és visszahökken – szinte fésülhetetlen kefehajával és tökéletesen ránctalan, borotvált arcával mélységesen szűzies betolakodó itt, jövevény a Himmler-Spielsaal németbarokk formazatyvakában (a leosztás szentsége minden utolsó fordulatban, amit létre kell hoznia minden egyes kéznek abból eredően, ami a kézben volt, amivé válnia kell, hogy pontosan így alakuljon… az a sok hidegség, trauma, távozó hús, ami valaha megérintette…). A csavarodós aranyozós játékteremben megvilágosodnak előtte saját titkos mozgásai, valamennyire. Ők a múltra, csakis a múltra érvényes oddszokat játszottak meg itt. Esélyeik sohasem valószínűségek voltak, hanem már megfigyelt gyakoriságok. Itt követelése csak a múltnak van. A múlt az, ami suttog, ami utánaered az áldozatoknak, és mogorva vigyorral faron billenti őket.
Amikor Ők számot választottak, pirosat, feketét, párosat, páratlant, mit akartak mondani vele? Milyen Kereket forgattak meg?”

Katje és Slothrop jól érzik magukat egymás társaságában. Jól érzik egymást. Az együttléteket meg-megszakítja egy kis agyalás a rakétákról. Slothrop nem tud mit kezdeni állandó erekciójával. A gázsugár-expanziós szögről és a Brenschluss-számításról gőzöm sincs, már a fáradságot sem vettem, hogy utánanézzek. Szép és jó lehet egy regény olvasása után fizikából kicsit műveltebbnek lenni (tűnni), de nekem elég volt a Maxwell-elmélet még a 49-es tétel után. Most talán megleszek enélkül, főleg, hogy kaptam egy megfejtést, és ezt nem kell túlmagyarázni. A V2 egy férfi, a cél nullpontja egy nő, a becsapódás pedig hát becsapódás, nincs mit szépíteni. Slothrop esetében végső becsapódás – Katje egy kellemetes éjszaka után elhagyja a helyszínt. Látom, hogy a következő epizód visszavált Londonba, ezért itt hagyom abba. Vorsetzung volgt.