C-
Mosonyi Aliz: Jancsi és Juliska – Pagony Klasszikusok, Pagony – PxB, 2007, 24 o., 1690 Ft, rajzolta: Agócs Írisz

Hemzsegnek a „klasszikus” jelzők, amikor a Pozsonyi Pagony kiadó leírja új vállalkozásának célját a könyv hátlapján: „régi klasszikusok meséivel, egy mai klasszikus tolmácsolásában, leendő klasszikusok rajzaival”. S valóban, a Grimm testvérek történetei sorra terítékre kerülnek, minden esetben Mosonyi Alíz írja (át) őket, az illusztrátor azonban változik. Jelen esetben Agócs Írisz kapott lehetőséget a kiadótól, hogy a vékonyka, minőségi papírra nyomott könyvet színes képekkel lássa el. A kiadó nem titkolt vágya, hogy lehetőséget adjon fiatal, de nem túl (el)ismert grafikusoknak, festőknek, hogy a saját stílusuknak megfelelően illusztrálják a könyveket.

Agócs Írisz, akinek több kiállítása is volt 2007-ben, akvarell képekben mozog igazán otthonosan – a minden oldalra jutó, többnyire a szöveggel szembeni oldalakat uraló, de a szöveg alatt is jelenlévő képek is ezzel a technikával készültek. A szöveg háttereként funkcionáló egész oldalas képeken az illusztrátor kiválóan használja a színeket: a finoman összemosott festékkel kidolgozott árnyalatok adják a rajzok valódi erejét, mivel tökéletesen illeszkednek az események hangulatához. Az egyedül maradó gyerekek sötétzöld-barna erdőben állnak tanácstalanul, míg világoszöld-sárga erdei úton tartanak hazafelé a boszorkány legyőzése után.

 Amennyire kifejezők Agócs Írisz színei, annyira leegyszerűsítettek a figurái. Jancsi és Juliska alakja alig több egy gyerekrajznál. Az arányosságot a gyerekekre jellemző nagyobb fejjel letudja az illusztrátor, de a karok, lábak igen vékonyak, a testek kidolgozatlanok és az arckifejezések is csak a száj állásban fejeződnek ki: felfelé kunkorodó mosoly, lekonyuló szomorúság vagy alig egy pöttynyi tanácstalanság. A rossz szereplők látványosan csúnyák is, a boszorkány már az abszurditásig groteszk homlokából kinövő orrával. Ettől, hiába szép a ceruzával előrajzolt, festett képeken az alakok környezete, maga az illusztráció groteszk, kevéssé szép –  ez a stílus egyébként mostanában több gyerekkönyvre jellemző.

A köztudatban a Grimm testvérek munkáiként elterjedt meséket népmeseként kezeli a kiadó. Erre utalnak a könyv hátulján lévő mottószerű mondatok (Mindig van, aki újra elmeséli. Mindig van, akinek újra el lehet mesélni.), és az a tény is, hogy nem az „eredeti” Grimm mesét adták ki, hanem egy másik író interpretálásában jelentették meg az erdőben eltévedő gyerekek történetét. Sok helyen mesterkéltnek érzem Mosonyi Aliz szövegét. Amikor a testvérek „Jancsikám”-nak, „Juliskám”-nak hívják egymást, olyan, mintha egy hetven éves házaspárt hallgatnék, de nem javítanak a képen az olyan szemzavaró megjegyzések sem, mint a „ne féljél”. Hasonló az, amikor a testvérek apjának sóhajtozását ilyen módon jelöli a szerző: „’Haj! Haj!’ És megint csak ’Haj! Haj!’”. És ezzel el is érkeztünk a könyv másik problémájához: a mese nincs bekezdésekre osztva, s a párbeszédek sem a Magyarország helyesírása szerint szabályos forma szerint jelennek meg, hanem az angolszász szokásokhoz hasonlóan, a folyószövegbe illesztett idézőjelekkel jelzik őket. Talán azt gondolták, hogy ezzel élőbeszédszerűbb lesz az elbeszélés, azonban szerintem minden mesélő vesz levegőt a történet elbeszélése közben, sőt, még azt is megkockáztatnám, hogy a jó mesélő direkt beiktat szüneteket, hogy jelezze a váltást a történetben. Ilyen módon a bekezdések léte meglehetősen indokoltnak tűnik – különös tekintettel arra, hogy ennek az egybefolyt szövegnek az értő elolvasása nehézkes lenne egy olvasni éppen csak megtanult gyerek számára.

A Pagony Klasszikusok kezdeményezése, a mesék és a különleges illusztrációk – még ha Agócs Írisz stílusa nekem nem is volt igazán megnyerő – kötetenkénti megjelentetése tehát nagyszerű ötlet. Azonban azt hiszem, maradok az eredeti mesénél, vagy fejből, a saját szájam íze szerint mondom majd el gyerekemnek Jancsi és Juliska történetét.