A
John le Carré: A kém, aki bejött a hidegről, Agave, Budapest, 2008, 196 oldal, 2480 HUF.
Gyerekként különösen vonzódtam a titkosügynökös sztorik iránt, imádtam a különböző identitású alakokat, akik mindig más arcukat mutatták az egymástól eltérő környezetekben. Hosszú órákig lekötött, ahogy Forsyth vagy Ludlum csempészte az embereit egyik téglarakástól a másikig, hogy a megbeszéltek szerint elhelyezzék az infót, ezzel éket verve az éppen utált hatalom testére.
John le Carréról szinte semmit nem tudtam, A panamai szabót és az Elszánt diplomatát láttam filmen, de a legnagyobb sikerét, A kém, aki bejött a hidegről című regényt csak most olvastam az Agave kiadó jóvoltából. Komolyan, nagyon örültem, hogy újra kiadnak ilyen könyveket, mert ez például elsikkadt nagypapám ponyvapolcán. Többszáz könyv közül ezt soha nem túrtam volna ki, de most itt van.
A volt hírszerző, akinek álnevet kellett felvennie, hogy írogathassa a fikcióit kedvére, ezzel a regényével 1963-ban megnyerte a szerencséjét, mert nem elég, hogy bestseller lett, de még a kritikusok is megszeretgették kritikáikkal. A krimiszerző nem lett ponyvaíró, ami óriási szó. A Lévay-interjúkötetben olvastam, hogy Graham Greene-nel nagyon jó barátok voltak addig, amíg ki nem derült, hogy egy harmadik le Carréról jelentett. Volt is nagy perpatvar a Time-ban. Le Carré alakjához és sikeréhez minden bizonnyal hozzátartozik titokzatos hírszerző múltja, amiről soha nem beszél. Mert semmi más nem hitelesítheti jobban a történeteit, mint a szerző valódi élete, még ha ennek nincs is köze ahhoz.
A berlini hírszerzők egyik főnökének, Alec Leamasnak minden emberét felszámolják, nem marad senki, az utolsó a berlini falnál hullik el drámaian. Valamit ki kell találni a brit hírszerzésnek, és nem marad más, mint egy jól kiásott és bebiztosított csapdát állítani. És itt vége is a recenziónak, mert nem lesz itt spoilerkedés.
A hidegháború időszaka számomra az egyik legizgalmasabb történelmi időszak volt, amiből csak jó krimiket és kalandregényeket lehet készíteni. Őrült karnevál kezdődik Berlinben, nem is tudni, ki kivel van.
A történetvezetés mellett leginkább az a néhány karakter érdemel külön figyelmet, akiknek a motivációit alig lehet megkülönböztetni, mert itt nincsenek gonosz és jó ügynökök: le Carré úgy rajzolja meg a hírszerzés világát, mint ami a másik (az ellenség) nélkül értelmetlenné válna.
