Coelho a fény harcosa

C-
Paulo Coelho: A fény harcosának kézikönyve, Athenaeum, 2008, 150 old., 2490 HUF

"Űrutazások, klónozás - lassan mindkettőt természetesnek tekintjük, de ahhoz még mindig nem vagyunk elég bátrak, hogy alámerüljünk saját bensőnk mélységeibe" - olvasható a hátoldalon, ami roppant kényelmetlenné teszi a könyv elkezdését az olyan lelketlenek számára, mint én, aki nem kedveli az ilyen bensőbe mélyülős utasításokat. Paulo Coelho az egyik, ha nem a legnépszerűbb író a világon, sorra gyártja a regényeit, amelyeknek legfőbb vonzereje valószínűleg a vallás és ezotéria. Mert az irodalom szempontjából kevésbé értékelhető (ha van, kommentbe írjátok!).

Az irodalmi sámán, Coelho nem szerény és visszahúzódó proféta, hanem igazi, kinyilatkoztatsra született vallási vezető, aki nem ígérget, hanem szeretett olvasója kezébe adja az önmaunk megismeréséhez vezető eszközt, a könyvet. Életünk legfontosabb könyvei nem mondják ezt ki, Coelho igen. Márai füveskönyve is azért olyan rendkívül népszerű, mert rövid gyakorlati életvezetési tanácsokat tartalmaz. Csak követni kell. (Itt bele lehet olvasni.)

A könyv üzeneteivel és stílusával a Hagakure szamurájkódexével mutatja a legnagyobb rokonságot (persze óvakodnék összehasonlítani a kettőt), amiben a Szamuráj Útjára rövid tanítások, történetek és feljegyzések szerepelnek a 18. század elejéről. A második világháborúig üldözték a könyvet, mert felbátorította a japánokat a harcra, most Coelho az életre bátorít. Az embereknek szükségük van az ilyen gyakorlati jótanácsokra, ezt ismerte fel Coelho, aki 1993-1996 között keletkezett írásait gyűjtötte egybe ebben a kötetben. De vajon ez hogyan nézhetett ki az újságban? Minden nap egy meszidsz Coelhótól?

Coelho-jelenség engem nagyon foglalkoztat: miért szeretik az emberek ennyire? Mi a titka? Miért tűnik inkább vallási vezetőnek, mint írónak? A fény harcosát gyorsan végig is rágtam, hátha megint megfejtek valamit a szerzőből. A 150 oldalas könyvön ripszropsz át lehet szaladni, mert ez nem egy regény, semmi köze a szépirodalomhoz, ez konkrétan megmondja, hogyan éljünk. Egy coelhoista, akinek a Tizenegy perc, Az alkimista vagy A portobellói boszorkány kikerülhetetlenül áll az éjjeli szekrényen, és reggel a metrón ezt olvasgatja, hogy szép legyen a napja. Mert a szeretetnél nincs semmi fontosabb, ahogy állítja Coelho.

"A fény harcosa soha nem feledkezik meg a háláról."
"A harcos sokszor furcsán viselkedik.
Például munkába menet táncol az utcán, vagy mélyen a szemébe néz egy ismeretlennek, és arról beszél neki, hogy létezik szerelem első látásra, vagy olyan elveket vesz védelmébe, melyek másoknak nevetségesnek tűnnek. A fény harcosa megengedhet magának ilyen őrültségeket."

A fény harcosának kézikönyve tényleg kézikönyv: bármilyen helyzetben elő lehet kapni, felcsapni (bárhol) és megoldja a heyzeted. Mert a rengeteg bölcsnek tűnő közhelyes üzenetet az olvasó magára vetíti. Ez a siker titka. A fény harcosának jelszavai a remény, a hit és a szeretet, minden jellemző rá, ami egy átlagos (nem fényharcos) emberre, csak róluk nem lehet ilyen szépen, fenkölten szónokolni. Rövid üzenetekben megkapunk minden megoldást életünk kérdéseire:

"A fény harcosa tudja: mindenki fél mindenkitől.
Ez a félelem általában kétféleképpen nyilvánul meg: agresszivitás vagy megalázkodás formájában. A kettő ugyanarról a tőről fakad."

"A harcos olyan, mint egy gyerek.
Az emberek meghökkennek: már elfelejtették, hogy egy gyereknek arra van szüsége, hogy szórakozzon, játsszon, néha kicsit pimaszkodjon, illetlen és gyerekes kérdéseket tegyen fel, és olyan butaságokat beszéljen, amikben maga sem hisz."

"A fény harcosa tudja, hogy vannak hibái. De azt is tudja, hogy egyedül nem tud fejlődni."

(Kedves Coelho-rajongók, írjátok meg, ti mit szerettek ebben a könyvben, mert szeretném megérteni.)