A kezembe került egy rövid gyermekverseket tartalmazó könyv (Drégely László: A bűvös zsák - Lapkiadó Vállalat, valamikor a '80-as években). Szerzőnk - a gyerekek általános tisztánlátása érdekében - megpróbálja a világ teljes spektrumát átfogni, és szót ejt különböző ünnepekről (a karácsonyról, a farsangról), házi-, ház körüli és vadállatokról (egér, kutya, macska, oroszlán), gyerekekről és felnőttekről, egyes foglalkozási ágak képviselőiről (kovácsokról, kéményseprőkről, favágókról), stb.
A legmegkapóbb rész - számomra - az állatokkal foglalkozó volt. Az állatkertről szóló gyűjtemény három részre osztja az állatokat. Vannak, akik csak mellesleg vannak ott, nem is ez a lényeg, hanem hogy erszényük van (kenguru), vagy ugrabugrálnak (majom). Aztán vannak azok, akiknek már szinte túlzott ajándék az élettől, hogy állatkertben lakhatnak. Ez elsősorban a vizilóra vonatkozik, aki kilenc(!) cipót dob be reggelire, aztán csodálkozik, hogy elveszti a kontrollt a testtömeg-indexe fölött. A harmadik kategória a medve. Na az szemétség, hogy neki is rács mögött kell élnie. Ő kimondottan szomorú miatta. Annyira, hogy rá még a cirkuszról szóló részben is vissza kell térni, noha ott a többi szereplő a szórakoztató-iparban önszántából dolgozó ember (kikiáltó, bűvész, zsonglőr).
Személyes kedvencem a Liba Lujzáról szóló vers, amely komoly üzenetet hordoz a felnövekvő nemzedék számára. Egy bálba készülő szárnyasról szól, aki az alkalomhoz megfelelő ruhát magára öltve már-már szépnek gondolja magát, amikor végre beleesik egy pocsolyába. Ha a gyerekek nem jutnak hozzá ehhez a vershez, óriási a veszélye annak, hogy maguktól eszükbe sem jut, hogy a szépségre vágyni bűnnel terhes, szemét dolog, ami - ha a dolgok a végső igazságosság szükségszerű menete szerint alakulnak - automatikusan elnyeri büntetését.
