A Grimm fivéreknek rengeteg van a rovásán, ami a gyerekek ellen elkövetett írott erőszakot illeti (amennyire tudom, pokolra is jutottak érte). Nem az ismertek közül való az a szüleményük, amiről a következő pár bekezdésben fogok írni, de olyan tökéletességgel testesíti meg a büntető mese fogalmát, hogy saját erőmből nem tudnék nála találóbbat felkutatni. Kategóriájának zenitjén áll: destrukciós indexe hajszállal ha elmarad az elméleti maximumtól.
Egy városka egyik csűrjébe éjszaka betéved egy bagoly, ott éri a pirkadat. Mivel a napvilágnál nem lát jól, ráadásul más madarak a számára kevésbé otthonos napszakban meg-megkergetik, itt kell átvészelnie a nappalt, hogy aztán sötétedés után újra odébbállhasson.
Reggel, ahogy a szolgalegény szalmáért megy a csűrbe, észreveszi a madarat. Rettenetesen megijed tőle, noha az nem csinál semmit, csak álmosan nézeget. Lélekszakadva rohan a gazdájához, és elmondja, milyen szörnyűséget látott. Mivel az ijedősnek ismeri szolgálóját, maga jár a dolog után, de a szemrevételezés után be kell látnia, hogy valóban egy szörny vette be magát a csűrbe.
A gazda megy a szomszédjához, az tovább: a hír futótűzként terjed. Kisvártatva komoly csődület támad a háznál, a polgároknál fejszék, kaszák, nyársak. Noha a bagoly nem tett semmit, teljes az egyetértés abban, hogy komoly veszélyt jelent a városka teljes lakosságára, és el kell intézni. Akad is jelentkező. Az első bemegy egy nyárssal, de ott inába száll a bátorság, és falfehéren, beszédképtelenül menekül ki az épületből. Egyre bátrabb és bátrabb hősök követik, mind közelebb jutnak egy kicsit a célhoz, de végül mindnek az idegei felmondják a szolgálatot.
Az utolsó próbát egy a harctéren már sokszor bizonyított vitéz teszi. Létrát támaszt a gerendának, és elindul felfelé. A tömeg várakozása óriási teherként nehezedik a vállára, muszáj teljesítenie. A bagoly még mindig a helyén van, de már nem álmosan pislog, hanem félelemmel telve. Elfogta a rettegés a lincshangulatban ordító tömeg miatt, és mert egy óriást lát lándzsával feléje közeledni. Nem tud hova menekülni, és ahogy a katona még egy, és még egy fokkal feljebb lép, ijedten csapkodni kezd a szárnyával, és egy kétségbeesett uhu-t is eljajdul riadalmában. A vitéz ettől annyira megijed, hogy épp le nem esik a létráról, és ő is kimenekül a csűrből.
Látják az emberek, hogy itt bármilyen borzalom megtörténhet, ezt nem lehet ép ésszel bírni, meg kell menteni a város lakosságát a biztos pusztulástól. A polágrmesternek kitűnő ötlete támad: Természetesen a gazda kárának pontos kiszámítása, majd korrekt megtérítése mellett, de fel kell gyújtani a csűrt a benne lévő gabonával együtt, hogy ott pusztuljon a szörnyűséges bagoly is. Ismét teljes az egyetértés, a szót tett követi, és az először gyanútlan, majd félő, rettegő, menekülni vágyó, de nem tudó, végig bűntelen madár nyomorultul bennég a csűrben.
Aki egy kicsit is tájékozott a történelemben, vagy tud egyet s mást az emberi természet sötét oldaláról, az könnyen talál párhuzamot a mese és megtörtént események százai, ezrei között. (Éppen ezért - amúgy - kitűnő írásnak tartom a történetet). De a gyerekek csak egy madárról hallanak, aki nem tett semmi rosszat, nem tett semmit egyáltalán, csak nagyon félt. Kegyetlenül elpusztították érte. Vagy meg kellene nekik magyarázni, hogy kislányom, ez nem is a bagolyról szól, ne sirasd, hanem pl. a pogromról mint olyanról, vagy az ismeretlentől való félelemre adott alacsony szintű reakcióról?
