D-Karen Armstrong: Buddha, Tericum, 2007, 2870 Ft.
A legnehezebb dolgok egyike a színvonalas ismeretterjesztés, bonyolult témákat egyszerűen és világosan előadni. A könyv eredetileg ilyen igénnyel készülhetett, de magyarul ez biztosan nem sikerült. Az is csoda, ha valaki túljut a bevezetőn, de a bizalmát a szövegben garantáltan elveszti.
Szinte a lehetetlennel határos megírni Buddha életrajzát, mert nincsenek megbízható adatok, de sebaj, mondja a vallástörténész szerző, a szakma azt gondolja, hogy a Buddha halála után párszáz évvel készült életrajzok Buddha korábbi elveszett, részletes életrajzán alapulnak. Ez már önmagában is furán hangzik, pláne így:
"Ezek a későbbi önéletrajzok nagy valószínűséggel Buddha elveszett, részletes önéletrajzán alapulnak, amely nagyjából egy évszázaddal Buddha halála után született, ugyanabban az időben, amikor a Páli Kánon szövegei elnyerték végső formájukat."
De nemcsak ebből látszik, hogy a szöveg nem látott olvasószerkesztőt. Hogyan szólnak például ezek a mondatok?
"Egy új hitvallás kezd mostanában beszivárogni a modern társadalomba, amelyet helyenként pozitív gondolkodásnak neveznek. Legrosszabb esetben az optimizmusnak ez a fajtája késztet bennünket arra, hogy a homokba dugjuk a fejünket, megtagadjuk a fájdalom és a szenvedés jelenlétét magunkban és másokban, és bezárkózzunk mesterséges szívtelenségünk elefántcsonttornyába annak érdekében, hogy biztosítsuk saját érzelmi túlélésünket. Buddha számára ez aligha jelentett volna járható utat."
De persze a könyv nem életrajz. Van benne jó sok információ a korról, a buddhista szövegekről, rengeteg pszichologizálás, de egész inkább valami elmélkedés Buddha életének ürügyén, hiszen, mint Buddha mondta:
"Ha valaki lát engem, a dharmát (tanítást) látja, és aki látja a dharmát, az engem lát."
Bevallom, én egy idő után már csak azért olvastam tovább, milyen kiszólások jöhetnek még a ma emberének okulására, de aztán be kellett látnom, nem éri meg a szenvedést.
