A-
Rakovszky Zsuzsa: A Hold a hetedik házban
Magvető, 2009, 346 oldal, 2990 Ft
Rakovszky Zsuzsa legújabb, novellás kötetének címében megidézett dal, a Hairt felvezető Aquarius olyan további motívumai, mint a béke vagy a szerelem csupán nyomokban, egy átmeneti állapot jelölőiként tűnnek fel a történetekben. A novellák passzív hőseivé kinevezett lányok és asszonyok sorsában az a megindító, hogy az emlékezés vagy nosztalgiázás sem szolgálhat igazi támaszul: az egykor talán boldog élet emlékei menthetetlenül elvesznek a borús jelen pillanataiban. A novellákban viszonyok rongyolódnak el, miközben a különböző mesélők „szálanként” próbálják megmagyarázni, illetve feltárni maguk és mások számára a lehetséges kerülőutakat. A vállalkozás szinte minden esetben a bukással egyenértékű. Rossz döntések, véletlenek, hibás vélekedések vezetnek el a történetekben kibontott szituációkig, amelyek analitikus jellege elsősorban nem a múlt feltérképezéséből, hanem a viszony és a hozzáállás aktuális problémáinak mind részletesebb bemutatásából ered.
Az egyes életkorokkal járó örömök és nehézségek egyúttal a tágabb vagy szűkebb szociális közeg addig ismeretlen területeit is megszólítják. A kötetben vázolt problémák első látásra a legtipikusabb(nak hitt) női dolgokkal egyenértékűek, de mivel Rakovszky az aktuális szereplőre való erőteljes ráfókuszálás mellett annak környezetét is aprólékosan felderíti, a helyzetek egyedisége válik mérvadóvá, és ezen kívül feltárulnak az aktuális közegek gyenge pontjai is. Mindez – legalábbis a mindentudó elbeszélő szintjén – nem párosul vádoló rámutatással, habár a szereplők hajlamosak másokat okolni saját szerencsétlenségükért. Sok történet a jól ismert női-férfi viszony buktatóit boncolgatja, de a narrátori hozzáállás nem szűkül le egyfajta játszmázás vagy meccselés tudósítására: ha élhetek ezzel az értéktelennek tűnő szóval, a mondanivaló ennél jóval „általánosabb”.
„Az embernek azzal kell tisztában lennie, hogy ezek [a problémák] mind nem is léteznek igazából! (…) Hogy igazából ez az egész csak látszat, Mája fátyla, és az, hogy én rossznak érzek valamit, az merő érzékcsalódás…” (326) – mondja a Mája fátyla egyik szereplője, Betti, és ezzel tulajdonképpen a novellák közös nevezőjét húzza meg. A viszonyok nem csak úgy maguktól alakulnak ki, és oldódnak meg, ugyanakkor nem árt, ha a viszonyokat meg is élik ennek résztvevői, legyen is bármily kiábrándító a végkifejlet. Férj és feleség, apa és lánya, anya és lánya, idősödő nő és unokaöccse, barátnők, munkatársak – Rakovszky elemi szituációkat bont ki, de nem zárja (didaktikus) tanulsággal történeteit, sokszor az olvasóra bízza, hogy az tetszése szerint „rakja helyre” a mozaikdarabokat. Ugyanez az izgalmas „ködösítés” figyelhető meg az álmok és a vissza-visszatérő narratív dimenziók esetében is. Sok esetben úgy tűnik, hogy a történetbe ékelt álomjelenet szigorúan megszabja a zárlatot, de ehelyett inkább a véletlenek játékáról van szó. Noha a 60-as és 70-es évekbeli ország kötetben illusztrált helyszíneit nosztalgikus hang idézi meg az oldalakon, ugyanez a hang fogalmazza meg – a még éppen elviselhető – laza kritikáját a jelennel szemben. A kötet szövegei ilyen szempontból abszolút időtlenek.
Akárhányszor nézem meg a Hairt, az első jelenet közben már a katonai támaszpont, és a drámai félreértés képsorai peregnek előttem, háttérben a Let the Sunshine In megrázó taktusaival. Valahogy így voltam Rakovszky néhány szövege után is: előre láttam a Véget, ez viszont semmit nem vont le az ahhoz vezető út „érdemeiből”. Az írónő novellái „szépen szomorúak”, de jóval többet tartogat azok számára, akik hajlandóak benézni a ködfüggöny mögé, így felmérve az általánoson áttetsző egyediséget: a szimbolikusan vett halál atipikus jelentőségét.
