Bookline top 50: Csak Harry Potter tudta megelőzni Kepes Andrást

.konyvesblog. | 2016. november 08. |

A Bookline sikerlista első helyét a várva várt új Harry Potter könyv szerezte meg, második lett Kepes András Világképe, harmadik helyre pedig az érzelmes, szenvedélyes regény az Arab lánya került. A lista további folytatásában 30 új szereplő követelt magának helyet, magyar szerzők, mesék és szabályzatok a legsikeresebb könyvek listáján a Bookline Top50-ben.

Természetesen nem meglepő, hogy Harry Potter legújabb története szerezte meg az októberi sikerlista első helyét. A Harry Potter és az elátkozott gyermek című új regény, kilenc évvel a Harry Potter és a halál ereklyéi megjelenése után mutatja be a főhőst, aki felnőtt családapaként tér vissza, hogy legkisebb fiával együtt újabb varázslatos kalandokba keveredjen. J.K. Rowling és a rendező John Tiffany történetét Jack Thorne dráma-, és forgatókönyvíró ültette át színpadra, a West Enden nagy sikerrel futó előadás szövegkönyve olvasható most magyarul.   

Kepes András népszerű tévés személyiség legújabb könyvében saját életfelfogását tárja elénk. A Világkép a szerzőtől megszokott könnyedséggel és humorral vezeti végig olvasóit a világ ismerős-ismeretlen tájain, Kelet-Európától Dél-Amerikán át a Közel-Keletig, miközben arra keresi a választ, hogyan lehetséges egymástól látszólag távoli kultúrák békés együttélése.

Harmadik lett Borsa Brown Az Arab lánya című kötete, ahol két távoli kultúra találkozik, amelyben a szaúdi királyi családból származó Gamal és a magyar anyától született lánya együtt próbálják meg megtalálni a boldogsághoz vezető utat Közel-Kelet szabályokkal teli világában.   

Az október több magyar szerzőnek is sikert hozott, 17. helyre került új szereplőként Vámos Miklós új regénye, a Hattyúk dala, aminek középpontjában egy titokzatos kézirat áll. Az izgalmas, korokon átívelő nyomozás különlegessége, hogy az időben visszafelé halad: napjainkból indul, hogy aztán eljussunk a távoli múltba, ahol remélhetőleg minden titokra fény derül. A 19. lett Varró Dániel Mi lett hova? című legújabb kötete. A szerző közel tíz év kihagyás után fordult ismét a felnőttversekhez. A csodás versek többsége ezúttal a felnőtt mindennapokról szól, de a szerző jól ismert humora ezúttal is meg-megcsillan a bravúrosan megírt sorok között.

Új szereplőként csatlakozott a listához Kondor Vilmos, a budapesti krimik nagymestere, akinek legújabb regénye, a Szélhámos Budapest ezúttal a szerző kedvenc hősének, a Budapest Noir főszereplőjének fiatalkorát meséli el. A regény a 44. a listán. A 39. helyen nyitott Krasznahorkai László új regénye a Báró Wenckheim hazatér. A kötet méltatói szerint a könyv apokaliptikus hangvétele már-már a Sátántangóhoz hasonlít, egyetlen nagy különbséggel: a történet ezúttal nem a nyolcvanas években, hanem napjaink Magyarországán játszódik. Különleges alkotás Sacha Batthyany És nekem mi közöm ehhez? című könyve, ami a XX. század vészterhes történelmébe kalauzolja el olvasóját. A magyar származású, Washingtonban élő szerző saját családtörténetének ered nyomába, a háborús bűnösökkel és történelmi tragédiákkal terhes múlton keresztül mutatja be Kelet-Európa történelmének egyik legsötétebb epizódját.   

Tizenegyedik a rendrakás japán varázslónőjének aposztrofált Marie Kondo legújabb kötete, a Tiszta öröm, ami a Bookline Könyvek gondozásában jelent meg. A szerző azt ígéri olvasóinak, hogy bevezeti őket a rendrakás világába, úgy hogy soha többet ne legyen nyűg, probléma annak megteremtése és megtartása. A Tiszta öröm eddig 6 millió példányban kelt el összesen 40 nyelven. Mari Kondo másik kötete a Rend a lelke mindennek jelenleg a 20. a Bookline sikerlistáján.

A gyerekeknek szánt alkotások is helyet követeltek maguknak a legkeresettebb könyvek között. Tizedik lett Kádár Annamária Lilla és Tündérbogyó című, önéletrajzi ihletésű mesekötete, és 18. Bartos Erika két vadonatúj története, a Bogyó és Babóca rollerezik. A Bookline Top50-ben a 35. helyen szerepel a svéd pszichológus Carl-Johan Forssén Ehrlin Szép álmokat, Ella! című legújabb kötete, amelyben ezúttal a kis elefánt, Ella segíti a gyerekeket az elalvásban.

Az egyik legfontosabb kortárs orosz író Ljudmila Ulickaja Jákob Lajtorjája című új regénye a XX. század viharos történelmén keresztül mesél a jelenről és a múltról. A könyv középpontjában két, egymással soha nem találkozó ember története bontakozik ki, akik a legnehezebb pillanatokban is igyekeztek saját törvényeik szerint élni, és akiknek a sorsa a legváratlanabb pillanatban mégis összekapcsolódik, valahol a XXI. század hajnalán.

Az e-könyvek között már senki nem tudta legyőzni Kepes András Világképét, a folytatásban a nyomtatott könyvek sikere köszön vissza Sacha Batthyanyitól, Krasznahorkai Lászlón át és a minden rekordot megdöntő Lány a vonatonig

Bookline nyomtatott Top50 lista

pozíció

szerző

cím

 

változás

...napja a listán

1

J. K. Rowling, Jack Thorne, John Tiffany

Harry Potter és az elátkozott gyermek

Animus

új

6

2

Kepes András

Világkép

Libri

új

22

3

Borsa Brown

Az Arab lánya - Első rész

Álomgyár

új

17

4

Keri Smith

Nyírd ki ezt a naplót

Maxim

-3

121

5

Paulo Coelho

A kém

Athenaeum

új

24

6

Leiner Laura

Valahol

L&L

új

13

7

Vavyan Fable

Válós regény - Puha kötés

Fabyen

új

12

8

Keri Smith

Nyírd ki ezt a naplót Mindenhol

Maxim

18

34

9

Paula Hawkins

A lány a vonaton

XXI. Század .

5

552

10

Kádár Annamária

Lilla és Tündérbogyó

Kulcslyuk

-7

45

11

Marie Kondo

Tiszta öröm

Bookline Könyvek

új

16

12

Magyar Tudományos Akadémia

A magyar helyesírás szabályai   

Akadémiai Kiadó

-10

85

13

Müller Péter

Aranyfonál

Rivaldafény

új

14

14

Ransom Riggs

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Kossuth

11

42

15

Wéber Anikó

Az osztály vesztese

Pozsonyi Pagony

1

55

16

Paula Hawkins

A lány a vonaton - filmes borítóval

21. Század

új

29

17

Vámos Miklós

Hattyúk dala

Európa

új

15

18

Bartos Erika

Bogyó és Babóca rollerezik

Pozsonyi Pagony

17

34

19

Varró Dániel

Mi lett hova?

Jelenkor

új

16

20

Marie Kondo

Rend a lelke mindennek

Kiskapu Kft.

-11

116

21

Jamie Oliver

Minden napra superfood

Park

új

25

22

Beck Andrea

A Titoktündér

Beck & Partners Mi. Kft.

27

46

23

Jojo Moyes

Miután elvesztettelek

Cartaphilus

-18

123

24

Berg Judit

Rumini

Pozsonyi Pagony

-16

138

25

Jussi Adler-Olsen

Más bőrében

Animus

új

24

26

Ransom Riggs

Üresek városa

Kossuth

új

29

27

Laurelin Paige

Hudson

Libri - Insomnia

új

17

28

Lawrence J. Cohen

Legyőzzük a félelmet!

Kulcslyuk

32

31

29

Jojo Moyes

Mielőtt megismertelek

Cartaphilus

-23

150

30

Robert Lawson

A lélek útja

Trivium

új

14

31

Ransom Riggs

Lelkek könyvtára - Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei - a történet véget ér

Kossuth

új

26

32

Audrey Carlan

Calendar Girl - Január - Február - Március

Libri - Insomnia

új

19

33

Kotra Károly

Interaktív KRESZ könyv személygépkocsi-vezetők részére

KOTRA Kereskedelmi és Oktató Kft.

-15

263

34

Anne L. Green

Viharos érzelmek

Álomgyár

új

20

35

Carl-Johan Forssén Ehrlin

Szép álmokat, Ella!

KOLIBRI

új

13

36

Ljudmila Ulickaja

Jákob lajtorjája

Magvető

új

4

37

Sacha Batthyany

És nekem mi közöm ehhez?

Helikon

-26

53

38

Szabó Péter

Állj félre a saját utadból!

Magánkiadás

-8

303

39

Krasznahorkai László

Báró Wenckheim hazatér

Magvető

-27

44

40

Tolvaly Ferenc

A Zsolnay-kód

Alexandra

új

13

41

Mark Frost

Twin Peaks titkos története

Athenaeum

új

3

42

Wisinger István

A Nobel-díjas kém

Athenaeum

új

20

43

Liptai Claudia, Pataki Ádám

Édeskettes

Libri

új

10

44

Kondor Vilmos

Szélhámos Budapest

Libri

új

12

45

Borsa Brown

Az Arab szeretője

Álomgyár

-21

219

46

Jean Sasson

Hercegnő - Feltárult titkok

Gabo

új

20

47

Dinah Jefferies

A teaültetvényes felesége

Tericum

új

15

48

Borsa Brown

Az Arab

Álomgyár

új

12

49

Paul Lendvai

Új honfoglalás

Noran Libro

új

4

50

Julia Quinn

Minden és a hold

Gabo

új

25

 

Bookline e-könyv Top10 lista

pozíció

szerző

cím

 

változás

...napja a listán

1

Kepes András

Világkép

Libri

új

18

2

Paulo Coelho

A kém

Athenaeum

új

26

3

Paula Hawkins

A lány a vonaton

21. Század

1

149

4

Jussi Adler-Olsen

Más bőrében

Animus

új

24

5

B. A. Paris

Zárt ajtók mögött

Művelt Nép

-3

83

6

Sacha Batthyany

És nekem mi közöm ehhez? - A családom története

Helikon

5

42

7

Daniel Silva

Az angol kém - A Moszad ügynöke és a királyi célpont

Harlequin Magyarország Kft.

új

22

8

Ransom Riggs

Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei

Kossuth

új

27

9

Camilla Läckberg

Ártatlanok

Animus

-8

87

10

Krasznahorkai László

Báró Wenckheim hazatér

Magvető

-5

43

 

(x)

Legjobb Könyvek Nőknek

Az egyik legnagyobb ajándék, amit egy nő kaphat, az olvasás élménye. A kifejezetten nők számára írt könyvek óriási forrást jelentenek az önismeret, az inspiráció és az élet különböző aspektusainak megértéséhez. A "legjobb női könyvek" kifejezés mögött olyan könyvek gazdag és változatos könyvtára húzódik meg, amelyek megérintik a női lélek mélységeit, és arra inspirálnak bennünket, hogy a önmagunk legjobb verzióját hozzuk elő.

Rengeteg mű ebben a témában például egyedülálló utazásra visz minket az identitás és az önkifejezés világába. Több könyv pedig egy olyan nő történetét mesélik el, aki a világ különböző részein újra felfedezi önmagát. A legjobb női könyvek azok, amelyek képesek bemutatni a nők tapasztalatainak sokszínűségét és összetettségét, ugyanakkor inspiráló és megnyugtató üzeneteket közvetítenek. Az ilyen könyvek lehetnek regények, memoárok, pszichológiai kötetek vagy önismereti útikönyvek, amelyek mind hozzájárulnak a nők életének mélyebb megértéséhez és gazdagításához. E könyvek olvasásával a nők sokat tanulhatnak önmagukról, kapcsolataikról és a világról. Megérthetik saját érzéseiket, vágyaikat és álmaikat, és megerősödhetnek abban a tudatban, hogy nincsenek egyedül az útjukon. A legjobb könyveket nemcsak élvezetes olvasni, hanem életünk társává válnak, és segítenek abban, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból és a világból.

Életünk során számos nehézséggel és döntéssel szembesülünk, és gyakran nehéz megérteni önmagunkat és a bennünket vezérlő érzelmeket. Ezért fontos, hogy olyan könyveket olvassunk, amelyek segítenek jobban megismerni önmagunkat. Ezek a könyvek segíthetnek feltárni olyan belső gondolatokat, érzéseket és vágyakat, amelyeket nem mindig könnyű szavakkal kifejezni. Ha jobban megértjük önmagunkat, képessé válunk arra, hogy hatékonyabban kezeljük az élet kihívásait, erősítsük a másokkal való kapcsolatainkat, és valóban teljes életet éljünk. Ezek a könyvek lehetővé teszik számunkra, hogy mélyebb szinten kapcsolódjunk saját érzéseinkhez és tapasztalatainkhoz, így segítve, hogy valóban tartalmas és boldog életet éljünk.


Finy Petra: Akkor is

A 40 éves Sára tanárnő történetét meséli el. Két gyerek, kiszámítható munka, tökéletes házasság - legalábbis a főhősnő ezt hitte. Ám egy nap a férje összecsomagol. A főhősnő sokféle érdekeltségű nő: egy túlérzékeny anya, két koraérett gyerek, barátok, akik egyben kollégák is, egy mogorva szomszéd és egy férfi, aki kómában fekszik a kórházban, és soha nem beszélt vele, csak könyveket olvasott neki. A regény stílusa könnyed, helyenként nagyon fanyar és őszinte, annak ellenére, hogy egy nehéz sorsú nő sorsát ábrázolja. Kötelező darab a könyvespolcra!


Gurubi Ágnes: Szív utcájában

A történet a nagymama életének krónikája körül forog, de a regény narrátora nem teljesen a szerző. Ági laza határvonalat húz a valóság és a fikció között, és nemcsak saját családi történetével szembesül, hanem több generáció tükre is. A fő motívum egy zsidó család menekülése és az azt követő események, de ez nem holokausztregény, hiszen egy anya és lánya felnőtté válásának története származástól függetlenül érvényes.


Tompa Andrea: Haza

Főhőse olyan útra indul, amely nemcsak az otthon és a haza fogalmát tárja fel, hanem közelebb hozza őt önmagához is. A regény cselekmény helyett inkább a főhős belső útját írja le, amelyet életének és döntései megértése utal. A regényben egy nagyon találó gondolat is helyet kapott: „Elmenni lehet, de visszatérés nincs. Nincs visszatérés tehát, csak a kudarc tér vissza.” Ezek a szavak kiterjeszthetők az élet egészére. Az emberek nem tudják megváltoztatni múltbeli döntéseiket, ezért az elfogadás és a megbékélés az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válik. Tompa Andrea regénye tehát nemcsak az otthon és a haza fogalmát járja körül, hanem a sors és a saját döntések elfogadását, valamint a visszafordíthatatlan idővel való megbékélést is. A főhősnő ezen utazása arra ösztönzi az olvasót, hogy elgondolkodjon saját életének kihívásain, és azon, hogyan lehet elfogadni azt, amin már nem lehet változtatni.


Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utcán járva

A regényként olvasható novellagyűjtemény egy filmkritikus önismereti, kalandos, apátlan és bátor, őszinte szexualitással teli utazása. Az olvasót nem egy, hanem több útra is elviszi, helyszínek, emberek és események váltják egymást. A szövegben a stroboszkópikusan felvillanó események mögött egy fiatal nő benyomásai, reflexiói és belső monológjai állnak, értelmezve a vadul galoppozó eseményeket.


Péntek Orsolya: Hóesés Rómában

Két nő sorsa tárul fel 1951 és 2020 között. Ebben a regényben a főszereplők alig ejtenek ki egy szót. A szavak önmagukban nem elegendőek érzéseik megértéséhez vagy közvetítéséhez. A lírai képek és benyomások azonban értelmezik az eseményeket, bár nem a megszokott racionális módon. Péntek Orsolya könyvében a hallgatag és zárkózott szereplők helyett az utcák, a tájak, sőt a kanálra ragadt lekvár íze is mesél. A regény nemcsak mesél, hanem az érzelmek és benyomások kifinomult leírásán keresztül mélyen belemerül a két nő életébe és belső világába.


Virginia Woolf: Egy saját szoba

Az irodalmi világban élő nők helyzetét elemzi a 20. század elején, kifejtve, hogy mire van szüksége a nőknek a szellemi függetlenséghez és a művészi kifejezéshez. A könyv filozofikus és történelmi utalásokkal gazdagított, ráadásul üde színfoltja az akkoriban férfiak uralta irodalmi világnak.


Chimamanda Ngozi Adichie: Mindannyian feministák vagyunk

Esszéje egy rövid, mégis hatásos mű, amely a feminizmus modern értelmezését tárgyalja, arra ösztönözve olvasóit, hogy gondolkodjanak el a nemek közötti egyenlőség fontosságán és a társadalmi szerepek átalakításának szükségességén. Adichie éleslátása és közvetlen stílusa révén képes megragadni az olvasó figyelmét, és arra készteti, hogy újragondolja a nemi szerepekkel kapcsolatos saját előítéleteit.



Margaret Atwood: A Szolgálólány meséje

Olyan jövőképet fest, ahol a nők szabadságát drasztikusan korlátozzák, és szinte teljesen az uralkodó rendszer kiszolgálóivá válnak. Atwood mélyreható karakterábrázolása és a társadalomkritikai elemek ötvözete izgalmas olvasmányt biztosít, amely elgondolkodtatja az olvasót a jelenkor társadalmi dinamikáiról és a szabadság értékéről.



Maya Angelou: Én tudom, miért szabad a madár a kalitkában

Maya Angelou önéletrajzi műve egy erőteljes és megindító történet az önazonosság kereséséről, a rasszizmus és a nemi megkülönböztetés legyőzéséről. Angelou lírai prózája és őszinte hangvételű elbeszélése a személyes küzdelmek és győzelmek univerzális történetévé varázsolja a könyvet.


A legjobb könyvek nőknek különböző perspektívákból közelítik meg a női tapasztalatokat, és kiváló olvasmányt nyújtanak azok számára, akik mélyebb betekintést szeretnének nyerni a hölgyek életét érintő kihívásokba és győzelmekbe. Minden mű más és más stílusban és hangnemben szólal meg, de közös bennük a mély emberi érzések és társadalmi kérdések iránti elkötelezettség.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!