Bookline top50: Grecsó Krisztián nyerte áprilist

.konyvesblog. | 2016. május 07. |

A Bookline áprilisi sikerlistájának első helyére Grecsó Krisztián új regénye került, a második és harmadik helyet is magyar szerző szerezte meg, két fiatal alkotó, Leiner Laura és Lakatos Levente. A sikerlistán erősen érződik a tavaszi könyvünnep, az április 26-án véget ért Könyvfesztivál hatása.

A Könyvfesztiválra megjelent újdonságok közül három kortárs magyar író szerezte meg az első három helyet.

Az első helyre Grecsó Krisztián új regénye, a Jelmezbál került. Talányos bűnügyi történet rejlik a zseniálisan megírt regényben, ahol két lányt holtan találnak egy faluban a ’60-as években. A történet a még életben lévő, ám sebesült harmadik lány eltűnésével bonyolódik. A bűnügyi sztoriból egy családregény mozaikjai bontakoznak ki.

A kamaszok kedvenc regényírójának, Leiner Laurának Nélküled című regényével folytatódik a Bexi-sorozat, a 4. részben tovább bonyolódik a cselekmény, Bexi és Nagy Márk története. Az előzményekből tudjuk, hogy a kapcsolat sosem volt egyszerű. Lakatos Levente új regénye, A tiltás gyönyöre minden bizonnyal kiérdemli az év erotikus regénye címet. A történet első három része itthon hosszú ideje vezeti az e-könyv eladási listákat is. A regény a népszerű e-könyves sorozat alapján készült, és az egykor kicsapongó életű Liza és vőlegénye életét mutatja be.

A kortárs magyar irodalom előretörését láthatjuk a sikerlista folytatásában. 29. helyen, Háy János Ország, város, fiú, lány című új könyve szerepel, ami különleges úti beszámolók gyűjteménye. A könyv arra keres választ, hogy mit jelent magyarnak lenni itthon és bárhol a világon. A mű nem csupán a szerzővel megesett kalandok szórakoztató leírása, hanem egyben elgondolkodtató, néha megrendítő kirándulás belső tájainkon. A 33. helyen találjuk a rég várt új Nádas-kötetet, Az élet sóját. A litera.hu felkérésére Nádas egy éven át havonta egyszer mesélte történeteit, amiket most kötetbe rendezett a Jelenkor Kiadó. A történetek mindig a sóval kezdődnek és valami egészen nagyívű dologgal zárulnak. Nádas kötete a Könyvfesztivál legkeresettebb könyve volt, remélhetőleg előkelőbb helyet is szerez még Bookline toplistáján.

Gárdos Péter Hajnali láza pontosan 235 napja szerepel a Bookline TOP50-ben. A filmrendező szüleinek döbbenetes szerelemi sztoriját bemutató regény megjelenése óta a sikerlista szereplője. A 38. Bartis Attila új regénye, ami mind az Aegon Művészeti Díj, mind a Libri irodalmi díj 10 döntős könyve közé is bekerült. A vége című alkotás egy őszinte, mesés, érzelemdús regény. Kemény István így beszél a könyvről:  „Ez a regény megad mindent, amit egy regény adhat: igazságot, őszinteséget, atmoszférát, mesét. Meg mindehhez még valamit, amit Bartis Attila rajongói már ismernek: az érzelmek olyan elképesztő erejű sodrását, ami magába ránt, és nem ereszt.”

A Saul fiával közismertté vált Röhrig Géza új verseskötete már második hónapja a Bookline sikerlista szereplője. Az ember, aki a cipőjében hordta a gyökereit különleges hangulatú verseit megszerette a közönség.

A pszichológiai és önismereti könyvek továbbra is keresettek, sikeresek. 21. helyen szerepel a J. M. Gottman, Joan DeClaire szerzőpáros Gyerekek érzelmi intelligenciája című könyve, aminek alcíme igen beszédes: Nevelés szívvel-lélekkel. A könyv szerint tanulható és tanítható az érzelmi intelligencia és annak fejlesztése, segítségével megismerhető a harmonikus szülő-gyerek kapcsolat kialakításának mikéntje. A 25. a sikerlistán Olivia Fox Cabane Személyes vonzerő című könyve, ami példákon és gyakorlatokon keresztül mutatja meg, hogy miként lehetünk karizmatikusak a munkában és magánéletben egyaránt. A 31. helyen szerepel Szendi Gábor A férfi hanyatlása és bukása című új könyve, amiben a hölgyek után (A nő felemelkedése és tündöklése) a férfiak is górcső alá kerülnek. Szendi Gábor a tőle megszokott humoros stílusban mindent elmond az erősebbik nem gyengeségeiről és erősségeiről.

Az e-könyvek listáján Grecsó Krisztián és Lakatos Levente versenyeznek. Az első helyet áprilisban Lakatos Levente szerezte meg, a második és harmadik hely Grecsóé, a negyedik már megint Lakatosé. A nyolcadik helyen végzett – a nyomtatott listán is előkelő helyen szereplő – Farída Khalaf, Andrea C. Hoffmann könyve Az Iszlám Állam rabszolgája voltam. Az Iszlám Állammal kapcsolatos hírek hallatán ebben a hónapban is sokan döntöttek úgy, hogy elolvassák a terrorállam egyik megszökött szexrabszolgájának igaz történetét.

 

Bookline nyomtatott Top50 lista


Pozíció

Szerző

Cím

Kiadó

Változás

...napja a listán

1

Grecsó Krisztián

Jelmezbál

Magvető Könyvkiadó

új

23

2

Leiner Laura

Nélküled

L&L Kiadó

új

7

3

Lakatos Levente

A tiltás gyönyöre - Szigor I. kötet

Libri Könyvkiadó

új

9

4

Borsa Brown

Az Arab szeretője

Álomgyár Kiadó

2

34

5

Nigel C. Benson, Marcus Weeks, Voula Grand, Joannah Ginsburg, Merrin Lazyan

A pszichológia nagykönyve

HVG Könyvek kiadó

új

9

6

Ransom Riggs

Lelkek könyvtára - Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei - a történet véget ér

Kossuth Kiadó

új

8

7

Gideon Greif

Könnyek nélkül sírtunk

Európa Könyvkiadó

új

17

8

Steve Berry

A Lincoln-mítosz

Gabo Kiadó

új

17

9

Stephen King

Rémálmok bazára

Európa Könyvkiadó

új

25

10

Jeffrey Archer

Ütött az óra

General Press Kiadó

új

15

11

Borsa Brown

Az Arab

Álomgyár Kiadó

új

26

12

Farída Khalaf, Andrea C. Hoffmann

Az Iszlám Állam rabszolgája voltam

Libri Könyvkiadó

új

29

13

Bartos Erika

Bogyó és Babóca virágai

Pozsonyi Pagony

új

10

14

Nicholas Sparks

Engem láss!

General Press Kiadó

új

11

15

Paula Hawkins

A lány a vonaton

XXI. Század Kiadó Kft.

13

368

16

A magyar helyesírás szabályai 12. kiadás

Akadémiai Kiadó

-14

243

17

Szabó Péter

Állj félre a saját utadból!

Magánkiadás

-13

118

18

Pozitív megerősítések színező

Édesvíz Kiadó

-17

85

19

Fredrik Backman

Itt járt Britt-Marie

Animus Kiadó

új

21

20

Lesley Pearse

A múlt nyomában

Alexandra Kiadó

37

31

21

J. M. Gottman, Joan DeClaire

Gyerekek érzelmi intelligenciája

Jaffa Kiadó

új

22

22

100 magyar népmese

Alexandra Kiadó

1

52

23

Beck Andrea

A Titoktündér - Családi Könyv

Beck & Partners Mi. Kft.

új

9

24

Sándor Anikó

Házasságsirató

Jaffa Kiadó

új

12

25

Olivia Fox Cabane

Személyes vonzerő

Libri Könyvkiadó

új

15

26

Elaine Mazlish, Adele Faber

Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje

Reneszánsz Könyvkiadó

-17

109

27

Fiona Barton

Az özvegy

21. Század Kiadó

új

21

28

Beck Andrea

A Titoktündér

Beck & Partners Mi. Kft.

-21

536

29

Háy János

Ország, város, fiú, lány

Európa Könyvkiadó

új

7

30

Kotra Károly

Interaktív KRESZ könyv személygépkocsi-vezetők részére

KOTRA Kereskedelmi és Oktató Kft.

27

78

31

Szendi Gábor

A férfi hanyatlása és bukása

Jaffa Kiadó

új

8

32

Szécsi Noémi, Géra Eleonóra

A budapesti úrinő magánélete (1860-1914)

Európa Könyvkiadó

15

34

33

Nádas Péter

Az élet sója

Jelenkor Kiadó

új

23

34

Umberto Eco

Mutatványszám

Európa Könyvkiadó

új

5

35

Gárdos Péter

Hajnali láz

Libri Könyvkiadó

-21

235

36

Török Eszter

Viszlát, cukor és fehér liszt!

BOOOK KIADÓ KFT

0

136

37

Kedves Ferenc pápa!

Jezsuita Kiadó

új

27

38

Bartis Attila

A vége

Magvető Könyvkiadó

új

3

39

John le Carré

The Night Manager - Éjszakai szolgálat

Agave Könyvek

-29

57

40

Dr. Natasha Campbell-McBride

Gap-szindróma - Az emésztés és a pszichológia kapcsolata

Reneszánsz Könyvkiadó

új

30

41

Szvetlana Alekszijevics

Csernobili ima

Európa Könyvkiadó

új

2

42

Szabó Péter

Van élet a halál ELŐTT!

Guruló Egyetem Kft.

5

105

43

Jennifer Ashley

A tökéletes nevelőnő

Kossuth Kiadó

új

9

44

Sherrilyn Kenyon

Bűnös éj

Athenaeum Kiadó

új

22

45

Röhrig Géza

Az ember aki a cipőjében hordta a gyökereit

Magvető Könyvkiadó

-12

46

46

Vrábel Kriszta

160 grammos szénhidrátdiéta - Finom falatok, lemondás nélkül

Central Médiacsoport Zrt.

-19

69

47

Ken Follett

Veszélyes gazdagság

Gabo Kiadó

új

10

48

Nyulász Péter

Kamor - Helka menyegzője

Betűtészta Kiadó

új

3

49

Érettségi témakörök vázlata történelemből (középszint) (MX-388)

Maxim Könyvkiadó

új

15

50

Marie Kondo

Rend a lelke mindennek

Kiskapu Kft.

új

27

 

Bookline e-könyv Top10 lista


Pozíció

Szerző

Cím

Kiadó

Változás

...napja a listán

1

Lakatos Levente

Szétcsókolt szavak - Szigor 4.

Lakatos Levente

új

9

2

Grecsó Krisztián

Jelmezbál előtt

Magvető

6

39

3

Grecsó Krisztián

Jelmezbál - Egy családregény mozaikjai

Magvető

új

12

4

Lakatos Levente

Elillanó remények - Szigor 3.

Lakatos Levente

-3

51

5

Fredrik Backman

Itt járt Britt-Marie

Animus Kiadó

új

22

6

Lakatos Levente

Megrepedt álarc - Szigor 1.

Lakatos Levente

-4

331

7

Lakatos Levente

Feltörő ösztönök - Szigor 2.

Lakatos Levente

-4

198

8

Farída Khalaf - C. Andrea Hoffmann

Az Iszlám Állam rabszolgája voltam - Farída szökése

Libri Kiadó

új

27

9

Borsa Brown

Az Arab

Álomgyár Kiadó

3

99

10

Bella André

Örökké a tiéd

Kossuth Kiadó

új

26

 

(x)

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.