B+
Ulpius-ház könyvkiadó, Budapest, 2007, 362 oldal, 2999 Ft
Az a jó Julian Barnes Anglia, Angliájában, hogy kiábrándult, fásult és cinikus: viszont a világot, és egyben saját kiábrándultságát, fásultságát és cinikusságát egyfolytában valami félszeg humorral kezeli. Többszörösen kifordított, tükrözött helyzetet teremt, amikor nem lehet eldönteni, vajon most faarccal ironizál, vagy valóban tesz egy-két lépést az egzisztencializmus felé, és olyan kérdéseket boncolgat, amik tényleg érdeklik.
Adott ugye rögtön a főhősnő, Martha. 38 éves, okos, csinos, ha ezt a könyvet egy nő írta volna, talán azonnal szingliregényként definiálnám. A történetet akár az ő karrier-regényének is felfoghatjuk, hiszen ezzel indul az egész: megkapja az álomállást, Anglia leggazdagabb különcének fog dolgozni, vezető pozícióban, stb. Mégis szembetűnő Martha tétovasága, idegensége, ahogy önmagára, a körülötte lévő dolgokra reflektál, az egyáltalán nem természetes. Mintha az önértékelése, identitása valahol megrekedt volna. „Az ember 25 éves kora után nem okolhatja szüleit” mondja többször is. Ez a mondat nem biztos, hogy egy kiforrott, lassan révbe érő, középkorú nő gondolatait tükrözi.
Szintén feltűnő az az állandó vágyakozás, amivel a gyermekkorára gondol. Ez mégsem egyfajta olcsó nosztalgia, amivel Julian Barnes kiszakítaná hősét a hétköznapokból: Martha tisztában van vele, hogy a legkevésbé sem volt boldog gyerek. Apa nélkül nőtt fel, egy csonka családban, a regény azzal a vallomással kezdődik, hogy nem is tudja pontosan, mi volt az első emléke: ha kérdezik tőle, általában hazudni szokott.
Ahogy munkaadójának nagy ötlete, az üdülősziget, Anglia jellegzetességeinek másolata (ez a hely a címadó Anglia, Anglia) lassan helyettesíti és elfeledteti az eredeti országot, úgy válik, merevül az ő, ha nem is hazugságokból, de elhallgatásokból szőtt élete másolatból valódivá. Természetesen nem marad el a büntetés, a megtisztuláshoz vezető út a regény végén az otthagyott, elfeledett országba, a gyermekkor vidékére is visszavisz. Mégis, hiába fogadja előbb beletörődéssel, utóbb odaadással Martha a gyökereihez való visszatérést, talán ez sem igazi megoldás. Talán a visszavágyással és a visszavágyódóval együtt maga a nosztalgia tárgya is mindenestül hamis, fölösleges róla bármilyen másolatot készíteni.
