D
Bárdos András: Ítélet
Kulinária Kiadó, 2010, 288 oldal, 3490 Ft
Nehéz szavakat találni erre a könyvre, és ez most nem retorikai fordulat. Odáig rendben van, hogy könyv, össze van fűzve, van borítója, de innentől nehéz, mert például nem regény, az biztos. Egy regénynek története van, végkifejlete és hasonlók, ezek sajnos ebből az alkotásból hiányoznak. Az van ráírva, hogy politikai krimi, ezt annyiban elfogadom, hogy szerepelnek benne politikusok, de hogy krimi? A vérnyomásom fel-fel szökött ugyan közben, de csak azért, hogy átadja a helyét valami méla értetlenségnek: ez mi? Miért? Kinek? Sőt: és ezt így hogy?
Tehát: Magyarország lakosságát rejtélyes vírus tizedeli, ami egy cigánytelepen üti fel először a fejét, közben pedig szervezkedik a szélsőjobb. Van egy viszonylag köcsög (de a jellemfejlődésre nyitott!) orvosunk, egy szerencsétlen tévés emberünk, egy meleg rendőrünk, akit mássága miatt kirúgnak, egy-két vidéki és fővárosi – skandallum! korrupt! – politikusunk, Afganisztánból hazarendelt katonatisztjeink, tombol a járvány, tombolnak az életben maradtak, jaj, mi lesz? Nem is olyan rossz felütés, mondhatnák.
Csakhogy ez nem felütés, ez maga a könyv. Mire megismerkedünk a szereplőkkel, és elkezd történni valami, hopp, vége. Bárdos beindít egy csomó cselekményszálat, melyek egy részét egyszerűen elfelejti vagy kurtán-furcsán lezárja, amikor látja, hogy lassan megvan a karakterszám. Komolyan, az például egészen röhejes, amikor hosszú nyűglődés után egy erdei faházban végre sikerül találkozni az orosz maffia (?) emberével, aki meg is ígéri a segítséget; hogy ez miből állna, sajnos nem derül ki, mert a következő bekezdésben lelövik. Kik? Miért? Mi volt ez? Egy-két szál még viszonylag érdekesnek is indul, de ahogy mondani szokták: örök ígéret marad. Apró idegesítő részlet, hogy egyes szereplőket Bárdos csak úgy hív, hogy Titkár, Elnök – iszonyat, pláne, hogy Elnökből rögtön kettő is van: a tévé és az ország elnöke.
Tényleg nem akarom ragozni, kár lenne. Egyszerűen nem értem, hogy miért adták ki ilyen állapotban a könyvet, ezt a szerkesztőnek udvariasan vissza kellett volna adnia, hogy az ötlet remek, most már csak meg kéne írni. Bárdos a regényírás olyan alapvető szabályait hagyja figyelmen kívül, hogy például a történéseket célszerű megmutatni, az nem elég, hogy néha leírja, hogy az utcán zavargások vannak, Magyarország lángokban. Tessék nekem színes-szagos képeket prezentálni, hát mi ez, valami hírügynökségi jelentés? Az igazsághoz hozzátartozik, hogy például az orvosoról szóló szálban vannak viszonylag jó jelenetek, de akkor meg azt nem értem, hogy a többit miért nem sikerült kidolgozni. Á, hagyjuk is.
