A litera felkérte a fényes EB-győzelmet behúzó Magyar Íróválogatott (csapatkapitány: Zilahy Péter) tagjait, hogy minden játéknapról írjanak, mert a foci és az irodalom igazán a magyar nyelvben talál egymásra.
Pont az történik, amit nem gondoltál volna, nem is érted, mi ez az egész, erre valószínűleg nem számított senki. Hogy ennyire magától értetődő a három sima, jóllehet az első gól igenis les volt, nem feltétlenül az ún. szabálykönyv szerint, hanem az ún. szellemének megfelelően, hiszen pályán és játékon kívül volt az olasz – külön szerencse, hogy nem melegítettek ott még páran, mi lett volna akkor, mi lehetett volna –, ráadásul a fannisztelroj nem egy szimpatikus figura, az ilyennek ne kedvezzenek, legalább két méterrel volt előrébb, indokolatlanul, a nyíregyházi teraszon ezzel nagyjából mindenki egyetért, nincs miért vitát nyitni, mi baja lehet a svéd bírónak a szkadra azurrával, minek tolja a hollandokat, mi neki ebben a biznisz, kérdezed gyorsan, nem látta az ötvennégyes vébédöntőt, se a hatvanhatost, hogy csak a legsúlyosabbakat citáld elő.
Kiváltképp tanácstalan vagy a hollandok felszerelésétől, összezavarnak ezzel a világoskék sportszárral, mint valami promódos gumicsizma, vajon mennyi ideig nem állnál szóba a kedveseddel, ha ilyenben állítana haza egy soppingolás után, és mosolyogva dúdolná a hajadba, hogy le volt engedve, és úgyis akartam már egy gumicsizmát, szép szín ez a világoskék, végre nem feszélyez, ha esős időben kimegyünk a városból kirándulás céljából, mert az nagyszerű dolog amúgy, sőt.
Luca Toni, Forrás: AFP
Mindemellett sietve le kell szögezned, nem az olaszoknak szurkolsz, nem azért vagy szomorú, nem a szíved miatt, hanem hittél a kettő-kettőben, mondtad jobbra-balra, hogy fiksz iksz, lesz négy gól, de elosztva igazságosan, mátyáskirályosan. Benne van a levegőben, legalább annyira, mint az új népiesség, a holland és az olasz válogatott egymásnak feszül, egyikük sem tud a másik fölé kerekedni, nagyjából hasonló játékerőt képviselnek, és kivételesen lesznek gólok is. Mindössze ebben lett igazad, minden egyébben tévedtél, nem vagy hozzászokva, általában mértani pontossággal szoktál tippelni, akár élhetnél is belőle, habár ezek után inkább nem.
Nem szorítasz egyetlen csapatnak sem, hogyan is tehetnéd, hiszen az a gárda, amelynek kezdettől fogva – természetesen a te kezdetedről lehet csak szó, mivel a csapat már korábban is létezett – szurkolsz, a te aranylábú gyerekeid, akikért minden alkalommal tényleg megdobban a szív, nincsenek kint, nem jutottak el idáig, pedig elég könnyen legyőzhető a távolság, amióta van autópálya.
Azért is sajnálhatod ezt a viszonylag egyértelmű holland fölényt, mely ugyebár három ízben is góllá érett, teháthogy akkor az a legutóbbi magyar-olasz, az a barátságos három-egy ide, nem volt véletlen, tényleg ennyit tudnak a taljánok, gyengék, puhák, és a magyarok is azok, a te aranylábú gyerekeid, ők, mi.
A románoknak próbáltál szurkolni az előző meccsen, leginkább a Hagi-csapat emléke miatt, őket szeretted nézni, úgy gondoltad, a magyar válogatottnak kellene így játszania, ilyen szépen, okosan meg vagányan, más kérdés, hogy olyan nagyon nem lehetett most értük izgulni, nem voltak jók, nem tették-vették a labdát, mélyen eltaktikázták a meccset, ácsceruza-vastag duplanulla, a franciák is benne voltak nyakig, habár Buzsáky és Gera mellé még mindig betenném a Thuram, Gallas, Makelele háromszöget, aztán lenne itt magyaros ebé meg vébé kilóra.
