CAIN, James M., Dupla vagy semmi, Európa Könyvkiadó, Bp., 2007.
Aki a hónap utolsó hetében, a maradék Jacobsot is feláldozva megpróbálta már kávéfőző-robbanással beetetni a biztosítót, vagy a stoppoláskor eltulajdonított hátizsák árából megszervezni a párizsi hazautat, tudhatja, hogy a Cosa Nostrában sem ül annyi minden hájjal megkent, paranoid vérszívó, mint e jeles pénzintézetekben. Nota bene, a következő üdülőfelgyújtás vagy önkézzel elkövetett lábtörés előtt nem árt összehaverkodni egy dörzsöltebb ügynökkel, aki a haszon jelentős hányada ellenében beavat a vizsgálóbizottságok logikájába.
A „halál menyasszonya” pózban páváskodó Phyllis Nirdlinger a fentiek szellemében igyekszik a buggyos gatyából kiszüremkedő testrészeit felhasználva becserkészni Walter Huff biztosítási ügynököt. Persze ez Kalifornia, nem a damaszkuszi út: a derék ügynök karrierje kezdete óta leste a rókaképű ügyfeleket, dobná már fel valamelyikük a tökéletes bűntény ötletét. A terv azon melegében kifundáltatik – az áldozat természetesen a jámbor férj –; az alibi több oldalról megtámogatott, mint egy NASA-támaszpont, s a kivitelezés is olajozottan zajlik. Bár a borítószöveg a regényt a „bűntudatról alkotott borzongató látleletként” értékeli, nálam úgy tűnik, Raszkolnyikov esemény utáni pszichózisa túl magasra tett a lécet. Cain könyvében elsősorban nem az ártatlan vér ontása, hanem a lebukás miatti para sokkolja hányásrohamokig a vegetatív idegrendszert: itt a bűntársnak, a másik embernek való tökéletes kiszolgáltatottság a hunyó.
A Dupla vagy semmi voltaképp a gyilkosság elkövetése után válik izgalmassá: mennyire jár egy rugóra Huff bűncselekmény előtti okoskodása az ügynöklogikáról és a kollégákkal együtt történő brainstorming az események rekonstruálásakor? Persze nem elég a biztosítótársaság sztahanovistáinak szorítása, a cinkos iránti romantikus érzelmek sorvadása – a rettegés keserű, szerelemgyilkos cseppje, bizony! –, illetve a Phyllisre az új infók birtokában eső „más megvilágítás”, de az áldozat egyszem leánykája felé is elkezd rezonálni a megboldogult férj csigolyájának törésétől önmagából is kifordult psziché..
Cain regénye rövid, tömör mondatokkal építkező, a vélelmezett belső vívódások megfogalmazását okosan az olvasóra hagyó szöveg. A krimi műfajának fő csapásától eltérően nem a fény derítése, hanem ellenkezőleg: egy, az igazságtól távol álló, ámde hihető történet megalkotása és elfogadtatása volna a tét. Amihez tiszta fej szükségeltetik, ugyebár. A bukás szempontjából jobb, ha emberölésre csak érzelemmentes pszichopaták adják a fejüket – ezt már Dosztojevszkij is tudta.
Kapcsolódó anyag
Babiczky Tibor kritikája a Népszabadságban
Aki a hónap utolsó hetében, a maradék Jacobsot is feláldozva megpróbálta már kávéfőző-robbanással beetetni a biztosítót, vagy a stoppoláskor eltulajdonított hátizsák árából megszervezni a párizsi hazautat, tudhatja, hogy a Cosa Nostrában sem ül annyi minden hájjal megkent, paranoid vérszívó, mint e jeles pénzintézetekben. Nota bene, a következő üdülőfelgyújtás vagy önkézzel elkövetett lábtörés előtt nem árt összehaverkodni egy dörzsöltebb ügynökkel, aki a haszon jelentős hányada ellenében beavat a vizsgálóbizottságok logikájába.
A „halál menyasszonya” pózban páváskodó Phyllis Nirdlinger a fentiek szellemében igyekszik a buggyos gatyából kiszüremkedő testrészeit felhasználva becserkészni Walter Huff biztosítási ügynököt. Persze ez Kalifornia, nem a damaszkuszi út: a derék ügynök karrierje kezdete óta leste a rókaképű ügyfeleket, dobná már fel valamelyikük a tökéletes bűntény ötletét. A terv azon melegében kifundáltatik – az áldozat természetesen a jámbor férj –; az alibi több oldalról megtámogatott, mint egy NASA-támaszpont, s a kivitelezés is olajozottan zajlik. Bár a borítószöveg a regényt a „bűntudatról alkotott borzongató látleletként” értékeli, nálam úgy tűnik, Raszkolnyikov esemény utáni pszichózisa túl magasra tett a lécet. Cain könyvében elsősorban nem az ártatlan vér ontása, hanem a lebukás miatti para sokkolja hányásrohamokig a vegetatív idegrendszert: itt a bűntársnak, a másik embernek való tökéletes kiszolgáltatottság a hunyó.
A Dupla vagy semmi voltaképp a gyilkosság elkövetése után válik izgalmassá: mennyire jár egy rugóra Huff bűncselekmény előtti okoskodása az ügynöklogikáról és a kollégákkal együtt történő brainstorming az események rekonstruálásakor? Persze nem elég a biztosítótársaság sztahanovistáinak szorítása, a cinkos iránti romantikus érzelmek sorvadása – a rettegés keserű, szerelemgyilkos cseppje, bizony! –, illetve a Phyllisre az új infók birtokában eső „más megvilágítás”, de az áldozat egyszem leánykája felé is elkezd rezonálni a megboldogult férj csigolyájának törésétől önmagából is kifordult psziché..
Cain regénye rövid, tömör mondatokkal építkező, a vélelmezett belső vívódások megfogalmazását okosan az olvasóra hagyó szöveg. A krimi műfajának fő csapásától eltérően nem a fény derítése, hanem ellenkezőleg: egy, az igazságtól távol álló, ámde hihető történet megalkotása és elfogadtatása volna a tét. Amihez tiszta fej szükségeltetik, ugyebár. A bukás szempontjából jobb, ha emberölésre csak érzelemmentes pszichopaták adják a fejüket – ezt már Dosztojevszkij is tudta.
Kapcsolódó anyag
Babiczky Tibor kritikája a Népszabadságban