A
Dimitri Verhulst: Problemszki Szálloda, Ford.: Pécsi Emőke, Európa, 2007, 162. oldal, 1800 Ft.
Évente több ezer ember dönt úgy, hogy vállalja a jó eséllyel kudarcra ítélt kalandot, és a nyomor, a politikai elnyomás elől elmenekül szülőhazájából, hogy megkíséreljen új életet kezdeni Európában, az Európai Unión belül. A konténerekben, kamionok szállítmánya közé bújva, hajórakományok között hányódva sokan még útközben kidőlnek, mások lebuknak, és egy menekülttáborban találják magukat, ahol más sorstársaikkal együtt várják, hátha elismerik menekülésük okát és befogadja őket új hazájuk. Verhulst regénye pontosan egy ilyen menekülttáborban játszódik Belgiumban, ahol a sokfelől érkező menekültek várják sorsuk alakulását, ami elfogásuk óta a belga hatóságoktól függ. A történet elbeszélője Bipul Masli, egy afrikai fényképész, aki egykor még a hírnevet hozó tökéletes fotó elkészítésén fáradozott, most pedig azzal is elégedett lenne, ha félig szabad, félig rab állapotát a teljes szabadságra cserélhetné belga állampolgárként.
A fotós, mint az a bevezető kis visszaemlékezéséből is kiderül, soha nem tartozott a túlságosan érzelgős emberek közé, ezt a tulajdonságát menekültként is megőrzi és nem nemcsak társai, de saját életét is hűvös gúnnyal, metsző iróniával láttatja. Az emberhez méltatlan körülmények elől menekülők helyzete még a táborban is sokkal jobb, mint hazájukban, azonban éppen olyan kiszolgáltatottak egymás dühének és a belga bürokráciának, mint korábban a csempészek szeszélyének, vagy eredeti otthonuk politikai rendszerének. Innen nézve helyzetük mit sem változott, ráadásul jó eséllyel számíthatnak kérelmük elutasítására és akkor vissza kell térniük a start mezőre.
A menekültek ellenszenvvel méregetik egymást, hiszen a másik éppen az ő esélyeiket rombolja, a csecsenek verik a muzulmánokat, akik meg a négereket verik, közben, ha sors úgy hozza, mégis össze kell valahogy fogniuk, hogy a vállalkozóbbak megszökhessenek, hogy levezessenek titokban egy szülést. Az egymással kézzel-lábbal kommunikáló menekültek együtt próbálják elütni az időt, ami csak nem akar telni, közben állandóan félnek, hogy egy borítékban megérkezik a nemleges válasz, vagy attól, hogy a másik felekezetű egyszer darabokra szedi őket. Bipul is retteget szobatársától, Igortól, aki egy ukrán bokszoló és a francia idegenlégióba készül, bár a fotós már számot vetett vele, hogy nem az egykori öklöző pofonjai jelentenék számára a legrosszabbat. A fényképész szemtelen és részvétlen világlátása, lakonikus beletörődése teszi nagyon provokatívvá ezt a könyvet. No, és az, hogy Verhulst Bipul szavain keresztül elég érdesen illeti kritikával az igazságosság és a szabadság védelmezőjének szerepében tetszelgő belga hatóságokat, ezzel együtt természetesen magát az EU-t is. Az író pontosan jelzi, hogy a rasszizmus, az ideggyűlölet még mindig erős bázisokkal rendelkezik az európai gondolkodásban, kezdve az ügyintézők elképesztő cinizmusával, akik a legkisebb erőfeszítést sem hajlandók tenni azért, hogy pontosan megértsék a menekültek történeteit, akiknek francia nyelvű formanyomtatványokat kell kitölteniük tolmács segítsége nélkül.
Verhulst nem a levegőbe beszél, hiszen maga is járt, sőt néhány napig lakója (igaz, mint riporter) volt az arendonki menekültközpontnak, ahol első kézből szerzett tapasztalatokat a menekültek életéről, és mint az Utószóban felhívja rá a figyelmet, az elképesztő és bizarr sztorik, amelyeket a regényben olvashatunk java részt az ott hallottak alapján íródtak. A derék belga író külön érdeme, hogy tapasztalataiból nem próbált meg egy túl érzelmes, érzelgős drámát farigcsálni, mert nyers, arrogáns hangja őszintébb és hitelesebb, ráadásul figyelemfelkeltőbb is.
A Problemszki Szálloda egy nagyszerű regény, kár volna kihagyni, és tovább erősítette bennem a gyanút, hogy a kortárs belga írókra érdemes figyelni, mert meglehetősen jó dolgok érkeznek onnét mostanság.
