Brené Brown: Bátraké a boldogság
Bookline Könyvek, 2013, 332 oldal, 3290 HUF
A boldogság tudatos döntés következménye (is), és ami a legfontosabb, ennek felépítéséhez és fenntartásához gyakran éppen gyengeségeinkből meríthetünk erőt. Brené Brown azonban még ezen a sommás állításon is csavar egyet: ami ugyanis a többség számára gyengeség, az számára elengedhetetlen feltétele annak, hogy teljes életet éljen. Az amerikai származású kutató Bátraké a boldogság című kötetében szinte észrevétlenül ás a mélybe, közben ügyesen kerülgeti a szokásos önsegítő könyvek közhelycsapdáit, nem mellesleg pedig még a partvonalról károgóknak is elegánsan beszól egyet.
Sebezhetőség nélkül nincs bátor élet – adja ki az ukázt Brené Brown, és akár ezen a ponton össze is csaphatnánk a könyvet, egyvalami azonban mindenképp visszatart. BB ugyanis tudja, miről beszél. A könyvben például részletesen leírja, hogyan kerülgette a frász, amikor néhány évvel ezelőtt a TED meghívta, hogy „a világ legfigyelemreméltóbb gondolkodói és alkotói” részvételével zajló konferencián tartson előadást. Mindezt tetézte, hogy a prezentációról felvétel is készült, ez pedig azután még tovább fokozta szorongását. Ez a felvétel azóta tízmillió kattintásszámmal a TED-honlap legnépszerűbb videója, igaz, Brown saját bevallása szerint még egyszer sem nézte végig.
BB mindenesetre világhírű lett, aminek talán az is lehet az oka, hogy kutatási témájával (fő szakterülete a sebezhetőség és a szégyen mibenlétének feltárása) nagyon betalált, könyvében pedig nagyon szépen felgombolyítja, majd feloldja azokat a szorongásokat, melyekkel a normális lelkületű emberek többségének – élete során legalább egyszer – meg kell küzdenie.
A témában eddig megjelent cikkeink:
Ezek közül az egyik legerősebb talán a szégyen, amelynek kibeszélése a mai napig tabu, holott BB szerint a szégyen univerzális („Mindenkinek van.”), egyike a legősibb érzelmeknek, és csak a szociopaták nem élik át. Ez még nem annyira érdekes, az már inkább, ahogy a kutató rámutat a szégyennel összefüggő, illetve abból eredő negatív következményekre, illetve társadalmi jelenségekre. Mert az egy dolog, hogy a szégyen összefüggésbe hozható az erőszakkal, a függőséggel, az agresszióval, az evészavarokkal, a depresszióval és a bántalmazással, de a szégyen az újító elképzeléseknek is kerékkötője lehet.
„Az innováció csendes hóhérja a szégyen”, idézi Brown egyik beszélgetőtársának, egy viselkedésjavító projekteket fejlesztő cég vezérigazgatójának a szavait. Így van ez akkor is, ha valaki a megszégyenüléstől tartva nem áll elő egy új ötlettel, nem ad visszajelzést a főnöke felé, vagy retteg megszólalni az ügyfél előtt. A szégyennel azonban nem csak a vállalati szférában, de az iskolában, és a férfi-női viszonyban is nap mint nap meg kell küzdeni.
BB leírta például, hogy először mennyire meglepte, amikor a férfiak a saját szégyenélményeikről meséltek. De részletesen kitér a nőkére is, amely rendszerint a kinézetükkel és az anyasággal áll összefüggésben: „Ám a nők valódi küzdelme – ami kategóriától függetlenül felerősíti a szégyent – az, hogy elvárják tőlünk (és olykor magunk is arra vágyunk), hogy tökéletesek legyünk, annak viszont nem szabad kiderülnie, hogy dolgozunk is érte.”
A szégyen mellett BB másik kedvenc kulcsszava a sebezhetőség, amely az általános vélekedéssel szemben nála nem a gyengeség szinonimája, sokkal inkább belső erőforrást képez. Ahhoz azonban, hogy a sebezhetőséget vállalni tudja valaki, Brown szerint nagy adag bátorságra van szükség, ami szerinte nem csak a mindennapi társas kapcsolatokban hozhat minőségi változást, de egy új vezetői hozzáállás kialakításával a vállalkozások életében és irányításában is.
Brown mindenesetre annyira már összeszedte a saját bátorságát, hogy már az sem bántja, ha valaki kívülálló, akár egy ismeretlen internet-júzer, heves kritikával illeti. Ahhoz ugyanis, mondja ő, hogy valakinek a bírálatát komolyan vegye, pláne, hogy meg is fogadja, elengedhetetlen, hogy az illető hozzá hasonlóan ugyancsak ott küzdjön a ringben.
