Varró Dániel költő, és testvére, Zsuzsa ezúttal műfordítói minőségben vendégeskedtek a Millenáris Parkban vasárnap délelőtt, a Könyvfesztivál meghívottaiként. Az apropó az angol nonszensz klasszikusa, Lewis Carroll híres mese(?)könyveinek újrafordítása volt, ami Alíz kalandjai Csodaországban és a tükör másik oldalán címmel jelent meg: prózai részét Zsuzsa, versbetéteit pedig Dániel ültette magyar nyelvre.
A beszélgetés az eredeti Kosztolányi-fordítással kapcsolatos kérdésekkel kezdődött: a szerző- és testvérpár elmondta fenntartásait (Dániel például a szójátékok félrefordításait emlegeti, és hogy már régen eszébe jutott a mű újrafordításának szükségessége), de hangsúlyozták ettől független tiszteletüket és szeretetüket a költő iránt. A témára egyébként többször visszakanyarodtak: Dani a későbbiekben arról beszélt, hogy az eredeti versek tolmácsolása nem volt annyira erős, ő pontosabban próbálta ezt megvalósítani. Példaként A gruffacsór Tótfalusi István–féle átültetését hozta fel, ami szerinte kedves, de nagyon „gyerekverses” lett. Az eredeti szöveg sokkal inkább hőskölteményszerű, célja egy nagyon régi, archaikus nyelv imitálása, és ő inkább ennek a kidomborítására törekedett.
Megkerülhetetlennek tűnt „testvérségük” és munkakapcsolatuk összeférhetőségének pedzegetése. Zsuzsa elmondta, hogy számára könnyű volt az együttműködés: nagyon hasonlít az ízlésük, a humoruk is, gyerekkorukban is ugyanazokat a meséket szerették mindig. Dani hozzátette, hogy gyermekkori irományait természetesen Zsuzsa illusztrálta, tehát munkakapcsolatuk igen szép múltra tekint vissza. A későbbiekben a további közös tervekről is faggatták őket, amire Zsuzsa elárulta, hogy vannak, de titkosak egyelőre, nincs ideje, mivel nagyon lefoglalja a gyereknevelés: Dani szintén bólint, de konkrétumokat ő sem árul el.
A munka folyamatáról mesélve Zsuzsa megemlítette, hogy épp gyermeket várt, amikor a fordítással bajlódott, és közben derült ki, hogy lánya lesz: érdekes élmény volt, mondta szélesen mosolyogva. A gyermeki és felnőttkori befogadás egyébként szerinte nagyon eltérő lehet az Aliz-regények esetében, számára például nyomasztó és félelmetes volt gyerekfejjel megismerni, igazából nem kicsiknek való - saját csemetéjének sem mutatja meg egy darabig, tette hozzá kuncogva. Mindketten többször visszatérnek a művel való első szembesülésükre. Hanglemezről hallgatva talán a hangok is ijesztően hatottak, vélte Dani, meg az, hogy minden szereplő undok, folyton ugráltatják Alice-t és parancsolgatnak neki: sok szövegrészlet pedig egyszerűen értelmetlen egy gyereknek, hiszen Carroll nyelvi furcsaságait, paradox fordulatait még nem képesek igazán követni. Abban viszont teljesen egyetértettek, hogy felnőttként olvasva sokkal viccesebb, barátságosabb, aranyosabb, rejtett mélységek fedezhetőek fel benne.
„Vannak-e a valódi életben „tükrök”, s ha igen, hol?”- tette fel a kérdést a moderátor, Zsuzsa igennel válaszolt és a regénybeli kommunikációs zavarokat hangsúlyozta (Alíz sokszor nem érti a szereplőket a tükör másik oldalán, azok sem őt, és ebből gyakran keletkeznek elcsúszások, sértődések, konfliktusok), amit a saját életére abszolút alkalmazni tud: gátlásosnak vallja magát, sűrűn keveredik efféle helyzetekbe. Elmesélt egy kis történetet is, ami jól modellezi a példát: épp lakásfelújítás van náluk, és a munkásokkal történő köszönés- visszaköszönés-aktus sosem zajlik szinkronban. Ha ő „Jó napot!” kíván, akkor a másik oldalról „Helló!” a válasz, vagy fordítva, de sohasem azonos regiszterben.
A kedvenc résszel kapcsolatos színvalláskor Dani a filozofikus „Undibundis” párbeszédet emelte ki, Zsuzsa egyetértett vele és kulcsjelenetként értékelte, de bevallotta, hogy neki nincs kedvenc jelenete: maga Alíz, a kislány az, aki nagyon közel áll a szívéhez. A fordítás kihatott az életére, azóta is sokszor eszébe jut a szöveg, gyakran megy a fejében: Dani pedig a Túl a Maszat-hegyen Badarországára hivatkozott (megemlítve, hogy a „badar” épp Kosztolányi szava a nonszenszre) – abban van elég hasonló vonás, ő tehát a saját művészetében is felhasználja a motívumokat, amiket egy-egy mű átültetésekor tanul.
Mindketten nevettek, amikor meghallották az angoltudásuk szintjére vonatkozó kérdést, látszott, hogy számtalanszor találkoztak erre vonatkozó kíváncsiskodással. Általános iskolás korukban kezdték a tanulását, Amerikában is voltak fél évet, és azóta folyamatosan fejlesztik, foglalkoznak a nyelvvel. Az egyetemen angol szakon végzett Dani hozzátette, hogy a megfelelő fordításhoz igazából nem angolul, hanem magyarul kell jól tudni. Zsuzsa még elmesélte, hogy számára az a fél éves időszak, amíg a munka tartott, nagyon rövid volt, de hát a szülés elég komoly határidő: Dani szintén hadilábon áll a határidőkkel, de testvére munkájával nagyon elégedett, és egy szemérmes mosollyal hozzátette: „a versek is rendben vannak.”
