B+
Jay McInerney: Fények, nagyváros, Európa, Budapest, 2007
Bolíviai kiskatonák dübörgésével a fejében, az átbulizott éjszaka szárazon savas szájízével, rendre másnaposan jár munkába főszereplőnk, egy New York-i újság szerkesztőségének munkatársa, akinek a cikkekben szereplő tények helytállásának a lenyomozása a dolga.
Rühelli, mert sokkal szívesebben lenne a szépirodalmi rovatnál, ráadásul vidéki csitriből nagyvárosi modellé avanzsált felesége is lelépett pár hónapja. Párizsból telefonált, hogy bocs, de nem jövök vissza, igen, van valakim, de nem ez a lényeg. Hősünk az éjszakai nagyváros kelletlen vámpírjaként, a nappalokat áthunyorogva önmagát keresi New York rideg káoszában.
Jay McInerney Fények, nagyváros című első regényének esetében elkerülhetetlen, hogy Bret Easton Ellis nyolcvanas években írt történeteihez, illetve Douglas Coupland nemrégiben nálunk is megjelent X-generációjához kössük. Részben azért, mert McInerney bemutatkozó regénye az első hivatalos sikere volt a nyolcvanas évek Amerikájában felbukkant újgenerációs íróknak, az úgynevezett „kölyökfalkának”, melyhez többek között Ellis is hozzátartozott.
Másrészt a Fények, a Nullánál is kevesebb, illetve a Vonzás szabályai, valamint az X-generáció (mindet az Európa adta ki mellesleg), ha nem is feltétlenül ugyanarról a társadalmi osztályról szólnak mindig, mégis ugyanannak a nemzedéknek az elveszettségét, illetve annak különféle fázisait mutatják be (az X-generáció ugye későbbi is).
Ezek a regények, illetve a hozzájuk köthető életérzés szép fokozatosan szerves részei lettek az amerikai popkultúrának is, ugyanis ekkoriban – a nyolcvanas évek első felében – volt kialakulóban egy szintén új hollywoodi színészgeneráció, mely olyan, a felnőtté válást különféle hangszínben bemutató filmekkel robbant be, mint például a Fast Times At Ridgemont High, vagy a Breakfast Club. Ehhez a generációhoz tartozott többek között Jami Gertz és Robert Downey Jr. is, akik Ellis bemutatkozó regényét adaptáló közepesen kultikus Fagypont alattban szerepeltek (Gertz szereplését Ellis is megemlíti a Holdparkban), illetve Phoebe Cates és Kiefer Sutherland is, akik az 1987-es Fények, nagyváros filmben, melynek kevés pozitívuma közül az egyik az volt, hogy elhangzottak benne a Depeche Mode Pleasure, Little Treasure, illetve a New Order True Faith című számai.
A Fények, nagyváros egy kicsit egyenetlen, egy kicsit felületes, de mindenképpen bizalomgerjesztő munka, tipikus bemutatkozó regény. Szórakoztatóan nyomasztó állapotrajz, amit egy hétvége alatt ki is lehet olvasni. Ha pedig a kötelező összehasonlításoknál tartunk, akkor Jay McInerney regénye a Nullánál is kevesebb nagyon jó ellenpontjának bizonyul, Ellis ekkoriban ugyanis még bőven a nyugati partról ír és csak később települ át a New Yorkba egy rövid kitérő erejéig a Vonzás szabályaiban, majd teljes egészében az Amerikai Psychóban. Ebből a szempontból a Fények, nagyváros bár kiforratlan, és kevésbé nihilista, mégis remek kis előjátéka lehet az Ameriai Psycho sebészi pontosságú popkulturális lexikonjának, amihez a kisgyerek megölése az állatkertben vagy a samponos flakonnal történő erőszaktétel csak dekorációként szolgáltak. Ráadásul a Fények, nagyváros főszereplőjének irodai asztalán Ellis kedvenc zenekarának, a Talking Heads-nek egy idézete olvasható.
