Jonathan Wilson: Futballforradalmak, fordította: Hegedűs Henrik, Lukács Dániel, Mártha Bence, Nagy Ádám
Akadémiai Kiadó, 2014, 608 oldal, 4800 HUF
A brazíliai labdarúgó-világbajnokság apropóján az NST blog, a Grund, az Origo és az Akadémiai Kiadó Láss a pályán – olvasd a játékot! néven futó projektjének keretein belül végre magyarul is megjelent Jonathan Wilson korszakos könyve a foci történetéről és taktikai fejlődéséről, ami az 1800-as évek végétől napjainkig mutatja be a játékot meghatározó filozófiákat, stílusokat és rendszereket.
Négy évvel ezelőtt a Magyar Televíziónál úgy döntöttek azok, akik ilyen esetekben dönteni szoktak, hogy a Németországban rendezett világbajnokság meccseinek közvetítése alatt a stúdióban ülő, hagyományosan szponzoringben bólogató biodíszletként funkcionáló szakértők közé meghívják az akkor már jó ideje népes és elhivatott olvasótáborral bíró Nou San Trafford (később Népstadion) két szerzőjét, Mártha Bencét és Hegedűs Henriket. Az eredetileg az akkor még indexes Bede Márton által indított NST deklaráltan „a világ legjobb futballjáról” szóló blog volt, azok pedig, akik rendszeresen írtak bele, nem kértek a labdagömbölyűk és az ilyenafodballok tragikomikusan értelmetlen közhelyeiből; nyugodtan mondhatjuk, hogy az a színvonal, amelyen ők beszéltek formációról, stílusról, taktikai elemekről és történelmi kontextusba helyezett futballevolúcióról, messze meghaladta bármelyik tetszőleges magyar sportrovat szellemiségét. Ebből a kísérletből lett a fociról folytatott nyilvános diskurzus hazai történetének egyik legszebb hónapja, amikor a félhomályos nappaliban arra eszmélhetett a nagyközönség, hogy félidőben valaki olyan dolgokat mond, amiket a régi ismerős nyugdíjas játékvezetők, hajdani légiósok, elpusztíthatatlan vezetőedzők nem szoktak. Én legalábbis úgy képzelem, hogy voltak ilyenek, de persze tévedhetek is, hiszen a közszolgálati a továbbiakban nem nagyon erőltette az efféle elhajlásokat, talán azért sem, mert a régi gárda tagjai közül néhányan enyhe sértődöttséggel vették tudomásul a két blogger jelenlétét, főleg akkor, amikor azok jóval felkészültebbnek mutatkoztak náluk. Az Akadémiai Kiadónak viszont pont erre a tudásra volt szüksége, amikor úgy döntött, belép a sportkönyvek piacára.
Így esett, hogy Mártha, Hegedűs és a szintén NST-s Nagy Ádám az elmúlt időszakban fordítóként közreműködött Graham Hunter Barca-könyvének, illetve Guillem Balague Guardiola-életrajzának magyar kiadásában, hogy Lukács Dániellel kiegészülve végül eljussanak minden idők talán – de az új évezred biztosan – legfontosabb futballkönyvéhez, Jonathan Wilson Inverting The Pyramid (érdekes módon a magyar kiadás megváltoztatta a címet, pedig ebben az esetben pont jól működött volna nyersfordításban is) című alapművéhez, ami nélkül egyszerűen nem létezne az a fajta párbeszéd, amit nálunk szerencsésebb országok sportújságírói és lelkesebb kommentelői ebben a pillanatban is folytatnak például az abszolút fősodorbeli Guardian hasábjain.
Az angol irodalomból diplomát szerző Wilson különleges figura, akinek gyerekkori szenvedélye a foci, de a játék iránti érdeklődése bőven túlmutat a klasszikus értelemben vett sportszakmai megközelítésen – történeti jellegű munkáiban legalább ugyanolyan fontos az adott társadalmi-politikai környezet, az egyes korszakokra jellemző gondolkodásmód és ideológia, hiszen könnyű belátni, hogy a futball is csak egy a számtalan hasonló, ezernyi külső tényezőtől befolyásolt rendszer közül. Nem véletlen, hogy első könyvét is a kelet-európai labdarúgásról írta (Behind The Curtain: Travels In Eastern European Football), mert ezen a környéken, ha lehet, a szokottnál is jobban összefonódott a foci és a mindenkori kurzus. A Futballforradalmak legfőbb célja pontosan az, hogy ne „csak” nézzük a meccseket, hanem a globális összefüggésektől kezdve a legapróbb kölcsönhatásokig megtanuljuk látni a pályán történő események okait. Kár lenne persze azt állítani, hogy ehhez elég elolvasni egy könyvet, ahogy azt sem mondhatjuk, hogy Nagy-Britannia és a világ poros pincéiből csak és kizárólag Wilson 2008-as főműve miatt kerültek elő újra a mágnestáblák; az új, bővített kiadással a foci történetét az tizenkilencedik század végétől a 2013-as BL-döntőig átfogó Futballforradalmak inkább egy vaskos, meglepően könnyen befogadható, bár itt-ott azért tagadhatatlanul száraz alapvetés (Wilson stílusa persze távol áll egy öreg akadémikusétól, de ha folyton sziporkázó újságírókra vágyunk, Barney Ronay vagy Raphael Hönigstein személyében hamarabb találjuk meg a számításunkat), ami tényszerűen és elfogulatlanul, hihetetlen következetességgel mutatja meg a történések mögött megbúvó okokat, de nem végzi el helyettünk a munka nehezét – a különböző játékrendszerek és stílusok megértése és felismerése a mi dolgunk, nekünk kell odafigyelnünk.
A külön a magyar közönségnek írt előszóval ellátott kötet egyik legfájdalmasabb kettőssége, hogy miközben a Duna-menti iskola világfutballra gyakorolt óriási hatásáról, az Aranycsapatról, az egész nemzetek futballkultúráját meghatározó magyarokról, Guttmann Béláról, Kürschner Izidorról és Hirschl Imréről olvasunk, végig tisztában vagyunk vele, hogy egy olyan jelenből tekintünk vissza, ahol a nemzetközi viszonylatban jó ideje említésre sem méltó focinkon túl még azt is el kell szenvednünk, hogy a sportról bármi érdemlegeset mondani nyilvánvalóan régóta képtelen, levitézlett figurák küzdjenek olyan alapvető fogalmakkal, amelyek pontos megértése nélkül esélyünk sincs egy újfajta közbeszéd kialakítására, a Wilson könyve által elindítható narratívák továbbvitelére – ugyanakkor a Futballforradalmak megjelenése, illetve a könyv bemutatóján kígyózó sorok látványa minden eddiginél erősebb ígéret volt arra, hogy ez megváltozhat. És van-e jobb első lépés annál, hogy a világbajnokság meccsein megpróbálunk egy kicsit másképp odafigyelni?
Szerző: Szabó Benedek
