„A kezdő sort soha nem én/írom, aztán a többire/ is csak engedélyt adok” – írta Alkonyodik című versében Krusovszky Dénes. Bárki írta is első prózakötetének, A fiúk országának kezdősorát - legyen ez a bárki a lírai én, a novellistává lényegült költő, vagy egyszerűen csak K.D., a harmincas férfi - , pontosan tudta, hogy mivel keltheti fel leginkább a nevével csak most ismerkedő olvasó figyelmét. „Mielőtt apámat kettéfűrészelték, úgy emlékszem, egészen boldog volt.” – hangzik az első mondat. Mielőtt, egészen – már ez a két baljós határozószó előrevetíti, hogy A fiúk országa nem túl vidám hely.
Bár a kötetben felvonultatott kilenc novella nem alkot egybefüggő szövegfolyamot, de kronológiájuk, és hőseik hasonló problémái miatt nem nehéz folytatásos történetként olvasni őket, sőt néhány kivételtől (A harmadik ember, Az éjszaka vége) eltekintve ugyanazt a kallódó, szeretethiányos, vagy épp kiégett fiút, legényt, férfit képzelni a középpontjukba. A kilenc írást a csend kapcsolja egymáshoz – az idő múlásával nem csak a férfiévgyűrűk száma gyarapszik, hanem a ki nem mondott érzéseké, vágyaké, sérelmeké is. Pedig tapasztalat akad bőven. A kötet címadó novellájában például egy nősülés előtt álló férfi változtat zsupszkulccsá egy kinőtt bársonynadrágot, és repül vissza vele kamaszkorába, egy kisvárosi kórház szülészet-nőgyógyászati osztályának várótermébe. Egy ilyen alapszituáció könnyen válhatna melodramatikussá, ám Krusovszky távol marad a könnyektől, prózájában nyoma sincs kíméletlen szentimentalizmusnak. Nem próbál meg felnőtt fejjel gondolkodni kiskorú hőse helyett, a 17 évesek zavart sutaságával kezeli a problémát.
„Nézem a kifejezéstelen arcú figurákat, a napszítta tankokat és repülőgépeket, a miniatűr embereket, némelyik 1:35-ös, némelyik 1:72-es kicsinyítésű, és arra gondolok, hogy mekkora lehet egy tízhetes embrió, kisebb vagy nagyobb, mint ez a Wehrmacht-katona, aki épp kézigránátot dob egy ruszki tankra.” (87.o.)
A többi írástól sem állnak távol az ilyen észak-amerikai novellistákat megidéző, meghökkentő közbetoldások, melyeknek elsődleges célja nem a sokkolás ugyan, mégis kizökkentenek a történetből. Épp csak annyi időre, hogy eszünkbe jusson, hogy amit olvasunk, nem fikció, hanem maga a kurvaélet. Az éjszaka végén teljes íve a sokkolásra, az egyre nyomasztóbb titokra van felfűzve, az Ismeretlen égbolt utcai telefonjelenete pedig abszurdságával, és oda nem illőségével szakítja meg az utcai drámát.
Krusovszky férfihősei a problémák elől a hallgatásba menekülnek, ami nincs kimondva, az talán meg sem történt, ha pedig mégis, akkor rácsukják privát kis világuk hét lakattal lezárt ajtaját. Magányukat sem képesek szavakkal kifejezni, nem kérdeznek, nem állítanak, nincsenek jelen. Ehelyett csak szép csendben elvegetálgatnak, pótcselekvésekbe menekülnek, terelnek, hárítanak, elfordítják a fejüket, és ha középiskolai olvasmányaikból emlékeznek is rá, hogy senki sem különálló sziget, akkor sem tudnak beleilleszkedni a nagy egészbe. Sok mindenre mondhatnák, hogy az övék, de még többre, hogy az övék volt.
Krusovszky Dénes: A fiúk országa
Magvető, 2014, 224 oldal, 2680 HUF
B
Már a nyitónovella, a Mielőtt apámat kettéfűrészelték gyerekhősében feltámad a bűntudat, amiért az önsajnálattal takarózik, és ez a bűntudat a további írásokat is körüllengi. „Volt bennem valami büszkeség is, hogy nekem most milyen nehéz, és, hogy én mostantól akkor problémás gyerek leszek. Jó volt arra gondolni, hogy a felnőttek sajnálnak. Ez az érzés még most is előtör belőlem néha, reflexszerűen, hiába szégyellem iszonyatosan, hiába szégyelltem már akkor is valahol mélyen, ott, a kötél alatt állva.” (18.o.) A gyerekkor traumáit később párkapcsolati problémák váltják, Krusovszky a pillanat krízisét ragadja meg, mikroválságokat villant fel, melyek felkavarják ugyan a lelket, de egy igazi férfi számára túlélhetők. Alkoholista apa, kurvázó nagybácsi, válás szélére sodródott házasság. Teljesen hétköznapi szituációkról mesél, nincs dráma, nincs tragikum, a férfi nem sír, nem vádol, nem beszél. A hallgatás súlyát és következményeit legtöbbször a kötetben szinte átlátszó, hangsúly nélküli nők viselik. Mellőzött anyák, és megcsalt vagy harmadik fél karjába menekülő feleségek, akik az évek során beleszoktak a csendbe, megtanultak együtt élni vele, és már nem is látnak rá esélyt, hogy megtörjék. A közös traumák elszenvedője a női test - abortusz, meddőség mélyíti tovább a csendet. A fiúk országában nőnek lenni a legnehezebb.
A kötet legerősebb írásai mégis éppen azok, amelyekben még ezek a láthatatlan asszonyok is teljesen a háttérbe szorulnak. Például az Ismeretlen égbolt, melynek hősei egy futballmeccs után kitört, napok óta tartó zavargás könnygáz- és reménytelenségszagú centrumában találják magukat. Történetük minden mondatában ott vibrál valamilyen megmagyarázhatatlan erő és feszültség, a nemtudás, a bizonytalanság miatti félelem. Különösen izgalmas A harmadik ember című darab keretes szerkezete. A novellában egy meleg pár vehemensebb tagja próbál önbíráskodni, az olvasót pedig legalább olyan elemi erővel vágja gyomorszájon a nem várt végkifejlet, amilyennel János ökle fúródik áldozata arcába.
Lehet, hogy Krusovszky Dénes az észak-amerikai szikárság köré szeretné pozícionálni prózáját, ám A fiúk országának legjobban sikerült darabja kétségkívül a többihez képest szinte már túldíszített, pattanásig feszített, kisregényszerű zárónovella. Könnyen előfordulhat, hogy mire Az éjszaka végére érünk, azt kívánjuk majd, bárcsak elkezdené visszahúzni a szövegtestre azokat a rétegeket, melyeket az írás során lehántott róla, mert a különleges megbízatáson dolgozó ácsmester történetében akár egy Krusovszky-regény ígérete is benne van.
