A+
Telek Balázs: Anamorph, KattArt, 2007, 131 old., 5400 Ft
Ha egy mondatban kellene összefoglalni az Anamorph című fotóalbum lényegét, akkor ezt írnánk: ami Orosz István és az ő szemkápráztató anamorfózisai a grafikában, az Telek Balázs és az ő megcsavarodott fényképes pszeudoterei a fotográfiában. De mivel nem nagyon volt még a könyvesblogon fotóalbum-ajánló (-ismertető, -recenzió, -kedvcsináló, nem kívánt törlendő) bejegyzés, kicsit bővebben is szeretnénk az olvasók (nézők) érdeklődését felkelteni e tavaly év végén megjelent különleges kiadvány iránt, ami a fotóművészet egy szélsőséges és ritkán (vagy tán még szinte sohasem) művelt válfaját tárja elénk, akik leginkább szoftveresen és mentálisan, politikailag agyonmanipulált képek özönében élünk.
A fiatal, Balogh Rudolf-díjas fotóművész könyve a szokványos albumlapozgatástól eltérő útra invitál: a bemutatott száz fotó játékra hív, a viszonylag passzív szemlélőt aktív képkeresővé formálja.
A wikipédia magyar szócikke úgy határozza meg az anamorfózist, hogy az a "felismerhetetlenné torzított képeket jelenti, amelyek csak egy különös nézőpontból, vagy egy rájuk helyezett tükörtárgy segítségével válnak újra láthatóvá".
Telek "magia anamorphoticája" az esetek többségében a különös nézőpontot keresteti a befogadóval, mivel főként optikai, azaz perspektivikus anamorfózisokat készít nagyformátumú kameráival és a hozzájuk készített segédberendezésekkel, különböző perverz formákba kényszerítve a fényérzékeny felületeket és sokszor a fotómodelleket is. (Ha szerencsés pillanatban érkezik az érdeklődő, Telek műhelyében betekintést is nyerhet a komplex képalkotási folyamatba.)
Filozófiája szerint teszi ezt mindezt azért, hogy a néző megtanulja megkülönböztetni a káprázatot a valóságtól és hogy a képet szemlélő meglássa a dimenziók közé rekedt valóságot, sőt mindezek mellett, fölött, mögött magát a dimenziót.
A könyvben két dimenzióba feszített fotókkal kétféleképp játszhat az ember. Egyrészt a kétoldalas portrékkal és épületképekkel lehet kísérletezni a könyv két felének egymáshoz igazításával, megfelelő szögben tartásával: ha megtaláljuk a megfelelő pontot, kirajzolódik például a két dimenzióban szétcsúszott arcú nő térben összeálló portréja, vagy síkban elfolyt Notre Dame-nál lassan összecsukva a könyv oldalait előbb utóbb előtűnik a stabil gótikus remekmű.
Másrészt ha van a kezünk ügyében egy jó fénymásológép - vagy ha nem sajnáljuk ollóval szétvagdosni a kötetet (részünkről brrr, bár erre az előszó maga biztat) - akkor készíthetünk igazi anamorfózisokat: a kivágott félkörök, körök, kockapalástok, kúppá, kockává formálásával háromdimenziós testeket lehet nyerni, amiket aztán ide-oda forgatva kell előcsalogatni a térből előbújó képet.
A könyv a képeken túl a különleges technikai részletekbe, fényképészeti fogásokba is bepillantást enged, a kész torzképek mellett vázlatokból, werkfotókból lehet megismerni ezt az egyedülálló alkotó folyamatot és végeredményét.
A végeredmény pedig: a valóság és annak fel vagy félreismerése rajtunk múlik, csakúgy mint egy jobb dokumentarista, szociofotós, glamour album esetében.
