Szívünk rajta - Ajánlj te is könyveket!

.konyvesblog. | 2014. november 10. |

szívünkrajta.jpg

Az UNICEF Magyar Bizottság és a BOOKLINE Szívünk rajta néven különleges könyvajánló programot indított, amely a szülők és a gyerekek eligazodását hivatott segíteni az egyre szélesebb gyerekkönyv-kínálatban. "Az olvasásban nagyon sok minden összeadódik: az öröm, a felismerés, a segítés, a fejlesztés. A projektben ezért is próbáltuk meg a kategóriákat külön szedni. A Szívünk rajta egyébként nem eladni akar, nem egyik vagy másik kiadó történetét fényezi, hanem a szülőnek próbál segíteni abban, hogy bizonyos életszakaszokban felhívja a figyelmet bizonyos könyvekre" - nyilatkozta nekünk Gyurkó Szilvia gyerekjogi szakértő, a szakmai csapat egyik tagja.

A program keretében 4-12 éves gyerekeknek szóló könyveket lehet ajánlania www.szivunkrajta.hu oldalon keresztül, négy kategóriában: „1. Mesél, 2. Segít neki, 3. Fejleszt, 4. Segít neked”. A Szívünk rajta listájára bárki ajánlhat könyveket, így az olvasók, a kiadók, a pedagógusok, vagy maguk a gyerekek is. A listát egyrészt ismert szakemberekből álló szakmai zsűri bírálja el, másrészt maguk a gyerekek, egészen pontosan egy fővárosi és egy vidéki általános iskola tanulói is ítéletet mondanak az ajánlásokról.

A Szívünk rajta szakmai csapata folyamatosan várja az ajánlásokat, évente több listát is készítenek majd. Hazai és nemzetközi szerzők alkotásai, olcsó és drága könyvek, régebbi és új kiadások is felkerülhetnek a Szívünk rajta listára. A szakmai csapat első listája november 25-én lesz publikus. Amíg ez elkészül, a Szívünk rajta csapata összeállított egy saját kedvencekből álló kedvcsináló listát:

Mesél kategória:

1. Sami Toivonen, AinoHavukainen: Tatu és Patu fura masinái

2. Sven Nordqvist: Tűzijáték a rókának

3. Goscinny/Sempé: A kis Nicolas

4. Lackfi János, Vörös István: Apám kakasa - Változatok klasszikus magyar gyerekversekre

5. Berg Judit: Rumini a Fényvizeken

6. Tóth Krisztina: Állatságok

Segítő kategória:

1. Herbszt László, Finy Petra: Szárnyak és paták

2. Marie-Claude Monchaux: A sehány éves kislány

3. Dóka Péter: Lila királylány

4. Gerlinde Ortner: Gyógyító mesék

5. Jill Tomlinson: A bagoly, aki félt a sötétben

6. Eduard Petiska, Zdenek Miler: A világ leggazdagabb verebe

7. Stian Hole: Garmann nyara

Fejlesztő kategória:

1. Rotraut Susanne Berner: Téli böngésző

2. Barabás Zsófi, Moizer Zsuzsa: Mindenki tud rajzolni

3. Illés Györgyi: Beszéd utca

Segít neked kategória:

1. Ingeborg Stadelmann: A bába válaszol

2. Szily László: Kitolás - Kalauz leendő apáknak

3. Vekerdy Tamás: Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyereked?

(Disclaimer: a Könyvesblog a Szívünk rajta szakmai partnere)

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Hírek

Elveszett bibliai fát támasztottak fel egy 1000 éves magból

A Bibliában szereplő fa magját a Júdeai-sivatag egy barlangjában találták. Olyan növényről van szó, ami lokálisan kihalt, a Bibliában viszont többször is említik a gyógyító hatása miatt.

...
Zöld

A barátságaid is lehetnek mélyebbek és bensőségesebbek – olvasd el, hogyan

Cziglán Karolina pszichológus Elfogadó kapcsolódás című könyvével abban igyekszik segíteni, hogy a kapcsolatainkban merjünk sebezhetőbbek lenni, legyen szó barátságról, szülő-gyerek viszonyról vagy párkapcsolatról. Mutatunk egy részletet a kötetből.

...
Zöld

A zöld tea szuperegészséges, de nem csodaszer – 5 könyv a teázásról

A zöld teának nemcsak az illata elbűvölő, de számos nagyszerű hatással is számoltatnak azok, akik rendszeresen fogyasztják. Bemutatjuk a frissítő itallal kapcsolatos tényeket és mítoszokat, aztán ajánlunk öt könyvet a teázás szerelmeseinek.