Zene, irodalom, tánc – így csinálják a fesztivált a PIM-ben

.konyvesblog. | 2015. június 24. |

blog_promocsik.png

A Petőfi Irodalmi Múzeum idén tizenharmadik alkalommal rendezi meg a PIM Nyári Fesztivált, amelynek idei mottója: Irodalom másképp. Céljuk, hogy az irodalmat mint műfajt az idei rendezvénysorozaton tágabban értelmezzék és elsősorban a zene, illetve más művészeti ágak tolmácsolásában vigyék közelebb a közönséghez. Lesz koncert, színház, kabaré – a sok-sok program közül mi most ötöt ajánlunk.

„Magamról és a női lélek megannyi arcáról mesélek ebben az estben” – ígéri Csákányi Eszter. A színésznő Akit az istenek szeretnek címmel ad koncertet június 29-én, ahol nagy empátiával, rokonszenvvel, humorral és öniróniával énekel nem csak a nőkről, hanem a tőlük elválaszthatatlan férfiakról is.

Összeszokott páros lép július 3-án a PIM színpadára: Esterházy Péter és Dés László közös estjén irodalom és zene, szöveg és dallam hat egymásra: az író műveiből olvas fel, a zeneművész pedig improvizál az elhangzott részletekre.

Július 6-án a PIM kapualjába húzódhatnak a nézők: Budapesti utas és holdvilág címmel Szerb Antal világát idézik fel. A felolvasószínházi esten közreműködik Oroszlán Szonja, Petrik Andrea, Fenyő Iván és Hajdu István, a rendező Seres Tamás.

„Hosszú időre volt szükségem, amíg összerakosgattam az előadás anyagát, és már közben éreztem, hogy szükségem lesz társakra. Választottam négy férfit: két zenészt, egy táncost és egy rendezőt” – meséli Takács Kati, aki július 9-én A szerető álma címmel Tóth Krisztina írásaiból ad elő.

„A lókolbászok akarták így. A lejárt májasok. A kolozsvárik. Ők mentettek meg, hogy újra embernek érezhessem magam” - vallja Gerlóczy Márton hőse. A csemegepultos naplója című regényt július 13-án – a kolbászok, a májasok, a kolozsvárik segítségével – Ötvös András eleveníti meg a PIM-ben.

További információért katt ide!

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Lehet, hogy az álom az alvás lényege? – 3 könyv, amiben az álom fontos szerepet játszik

Bár sokszor nem tűnik többnek az alvás furcsa mellékhatásánál – és persze tudattalanunk kedvelt játszóterénél –, előfordulhat, hogy az álom valójában egy létszükséglet.

...
Zöld

A Mitágó-erdő sűrűjébe a hősök és az olvasók is belevesznek – 40 éves a modern fantasy mesterműve

Ősidőkben gyökerező erdők, újjászülető harcos hercegnők, apák és fiúk, az elme történetteremtő képessége, Freud és Jung, Tolkien, növényhorror és növényvakság a fantasyben, valamint az ember és a nem emberi világ szoros kapcsolata is szóba kerül a podcastban.

...
Zöld

5 empatikus készség, ami megmentheti a párkapcsolatodat

Nincs párkapcsolat konfliktus nélkül – a kérdés tehát nem az, hogyan kerüljünk el egy összezördülést, hanem hogy hogyan kezeljük együttérzéssel. Íme öt tipp egy egészségesebb kapcsolatért.