Úszik a felhő, államtitkár billeg a szélén

Valuska László | 2017. január 20. |

Cserna-Szabó András Sömmije után ezúttal Horváth Viktor példaversét dolgozta bele az egyik dalába az Ørdøg zenekar. Megkérdeztük Vörös András énekest arról, mi köze egy államtitkárnak a metálhoz. 

Miért nyúltál Horváth Viktor könyvéhez? Hogy lett belőle dalszöveg?

Még tavaly nyáron kíváncsiságból beleolvastam Horváth Viktor verstankönyvébe, A vers ellenforradalmába (Magvető, 2014), hátha tudok belőle hasznosítani valamit a dalszövegírásnál. Az hamar kiderült, hogy nem tudok, mert a versírás nem csak tartalmilag, de technikailag sem az én szintem, viszont a könyvben szereplő rövid példaverseken annyira röhögtem, hogy megkérdeztem Viktort, ellophatom-e az egyiket. Először nem értette, hogy miért pont ilyet akarok, ami tényleg csak arra való, hogy bármiféle értelmezés nélkül skandálja az ember, hogy rögzüljön benne a versláb ritmusa, de aztán meghallotta a kész dalt, röhögött ő is, és azt mondta, hogy vigyem, ha akarom. Úgyhogy vittem, és ha másnak is beugranak a "kis magyar abszurd" jeligére szép képek, amikor azt hallja egy metálszám kezdősoraiként, hogy "Úszik a felhő, államtitkár billeg a szélén", akkor már megérte.

A Sömmi után egy újabb animációs, magyar irodalomra utaló dal, ez lassan koncepcióvá alakul? Van még hasonló tervetek?

Tudatos koncepció nincs mögötte, bár a kortárs magyar írók között meglepően sok a metálos (Cserna-Szabó, Totth Benedek, Babiczky. Kiss Tibor Noé, Dragomán stb.), úgyhogy akár csinálhatnánk is egy ilyen sorozatot, de konkrét terv nincs rá. Alapvetően mindenki marad a saját kaptafájánál, és ha néha összeér a kettő, akkor születhet egy-egy újabb hasonló dal és animáció, de túlgondolni ezt nem érdemes.

Rózsa Sándor mötálra brutálisan gyilkol

Az irodalom és a metál nagyjából úgy találkozott a Lövőház utcában, ahogy az esernyő a varrógéppel a boncasztalon, csak az eredmény egy remek videó, és nem a szürreál lett. Cserna-Szabó András Sömmi. címmel Rózsa Sándor legendáját írta meg, az Ørdøg zenekarnak meg...

Megmutatod a dalszöveget úgy, hogy látszik benne Horváth Viktor része is?

Az első négy sor jön Viktortól (odáig, hogy "kérdezi gyónt-e ma már").

Úszik a felhő, államtitkár billeg a szélén
Műhold lóg a fülén - angyali harsona zeng
Rőtszínű hengerforma poroltót tart a kezében
S bajszán egy kisegér - kérdezi gyónt-e ma már

Kár, kár, kár - milyen kár
Kérdezi gyónt-e ma már

Úszik a felhő, éhes küklopsz billeg a szélén
Zászló leng a fején - tisztul a kéz odafent
Egyszínű zsákmányforma világot tart a zsebében
S arcán végtelen éj - kérdezi tudjuk-e már

Kár, kár, kár - milyen kár
Kérdezi tudjuk-e már

Hát mind ide vár
Kérdezi tudjuk-e már

Úszik a felhő, államtitkár billeg a szélén
Zászló leng a fején - angyali harsona zeng
Egyszínű zsákmányforma világot tart a zsebében
S arcán végtelen éj - markol a kéz odafent

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!