Tóth Lejla - Többen fizetnének egy szebb Fedél nélkülért?

Tóth Lejla - Többen fizetnének egy szebb Fedél nélkülért?

.konyvesblog. | 2015. augusztus 13. |

foto5_toth_lejla_cmyk.jpg

A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) már 5 éve képzi a legmagasabb szinten fiatal művészjelöltjeit, sorozatunkban a Tervezőgrafika mesterszakon végzett hallgatók mestermunkáit mutatjuk be. Tóth Lejla a Fedél nélkül című lapot tervezte újra. 


toth_lejla.jpgTóth Lejla  1991-ben születtem. A békéscsabai Evangélikus Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola grafika szakára jártam, 2009-ben érettségiztem, 2010-ben szereztem OKJ-s bizonyítványt alkalmazott- és képgrafikusként. Ez alatt az öt év alatt leginkább illusztrációkat és tanulmányrajzokat készítettem. 2010-ben vettek fel a BKF tervezőgrafika szakára, ahol közelebbről megismerkedtem a számítógépes tervezéssel. Leginkább a csomagolás- és kiadványtervezést kedveltem meg. Szeretem a letisztult designt, de a kidolgozott illusztrációkat is. Diplomamunkám témájául a Fedél nélkül című, hajléktalanok által írt és terjesztett újság áttervezését választottam. A munkám kezdetén rengeteg verset és prózát olvastam el az újság íróitól, ezáltal közelebb tudtam kerülni hozzájuk, illetve a szerkesztőségben is segítettek, kaptam tőlük nyersanyagot, és azt is átbeszéltük, hogy mire lenne szükségük. A tervezésnél szem előtt tartottam, hogy megtartsam az eddigi költségvetést: a belívek kétszínnyomással készülnek, míg a borító színes. Továbbá megtartottam az újság méretét és terjedelmét is. A lapok nincsenek összetűzve, ebből jött az ötlet, hogy az újság középső lapja poszterként funkcionáljon. Munkám során átterveztem a logójukat, az újság új layoutot kapott, kialakítottam egy piktogramrendszert és elkészítettem a kisarculatukat: névjegykártyát, levélpapírt, borítékot, terjesztői igazolványt, oklevelet és reklámhordozókat (trikó, baseball sapka). Szerettem volna a diplomamunkámként olyan dolgot létrehozni, ami mások számára is hasznos lehet és nem teljesen fiktív feladat. A lapot már jó ideje veszem, és arra gondoltam, hogy jobban illene hozzá egy átláthatóbb, modernebb, letisztultabb design annak érdekében, hogy a tartalom is érvényesülni tudjon. Kepe Róbert, a Fedél nélkül koordinátora megkérdezte, hogy használhatnák-e a layoutot, ha szeretnék. Ennek természetesen nagyon örülnék, de ez nem csak az ő döntése, ráadásul a tervezés során a saját elképzeléseimet valósítottam meg, ami nem feltétlenül egyezik azzal, amire nekik szükségük lenne. Augusztusra tervezünk egy találkozót, ahol megbeszélhetjük a dolgokat, illetve megmutatom nekik az InDesign használatát. A későbbiekben szívesen benne lennék egy közös munkában, ahol összefésülhetjük az elképzeléseinket.

foto4_toth_lejla_cmyk.jpg

foto1_toth_lejla_cmyk.jpg

foto3_toth_lejla_cmyk.jpg

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Lehet-e örökölni a honvágyat? – Purosz Leonidasz mesél görög hátteréről / Flair #18

A Könyvhét utolsó, esős napján Purosz Leonidasz mesél legújabb, Honvágy című kötetéről. Hallgassátok a Flairt!

...

Babonák, titkok, kétfejű bárányok és Partium – Bemutatkozik Horváth Adél első regénye / Flair #17

Milyen furcsa lények és hiedelmek élnek egy kis faluban? A Vigadó tér 18-as standnál Bakó Sári vendége Horváth Adél.

...

Visszaszerzett nyelv: Csepelyi Adrienn a népi-urbánus lét békéjéről / Flair #15

A Vigadó téri stúdióban, Zámbó Jimmyvel a háttérben Csepelyi Adrienn mesél új tájszólásról, stigmákról, hazatérésről. Flair podcast, hallgassátok!

...

Skandináv krimik, királyi „fun factek” és klasszikusok – Tekla könyvei / Flair #14

Milyen út vezet a skandináv krimiktől a klasszikusok szeretetéig? Ez itt újra a Flair!

...

Értelmiségi pokoljárás Péterfy Gergellyel – Dante, a digó és a pesti svihák / Flair #12

Péterfy Gergely megírta Digó című regényét egy kiégett értelmiségiről, aki megjárja a poklot. Podcast.

...

Magány, szorongás és a „mindent kipróbálni” frusztrációja – Adorjáni Panna első regényéről / Flair #11

Mihez kezd egy generáció, ha a szülőktől örökölt értékeket nem érzik magukénak? Hallgasd a Flairt!