Évekig szinte rimánkodtam, hogy Brian Michael Bendis ne csak az Ultimate Spider-Mant írja, hanem a fősodorbelit, az Amazinget is, vagy ha muszáj, hát az előbbit hagyja ott az utóbbiért, mert amit ott műveltek a karakterrel, azt törvénynek kellene tiltania. De mindez még azelőtt volt, hogy Dan Slott átvette azt a bizonyos fősodorbeli címet (ami a 700. számmal megszűnik majd), és azóta mind az Ultimate mind az Amazing Spider-Man nagyszerű. És Bendis most összekötötte a kettőt.
Az ötrészes Spider-Men minisorozat júniusban indult, szeptemberben ért véget, és először „találkozott” benne a Marvel eredeti, 1961-ben elstartolt univerzuma és a 2000 óta létező Ultimate világ – illetve, ahogy a cím is utal rá, annak két Pókembere. Peter Parker Mysterio ármánykodásainak köszönhetően kerül a párhuzamos valóságba, ahol az ottani énje egy ideje halott, és helyét, mint Pókember, egy színesbőrű tinédzser, Miles Morales vette át.
A Spider-Men sztorija természetesen csak egy ürügy arra, hogy ezt a két karaktert összehozza, és megmutassa, ők és környezetük hogyan reagálnak a szituációra. Amihez pedig Bendis talán mindenki másnál jobban ért ma a mainstream amerikai képregényben, az pont a karakterrajz és a dialógus. Úgyhogy az evidens magaslabdák lecsapása (May néni, Gwen Stacy és Mary Jane találkozása a felnőtt, élő Peterrel) nem egyszerűen kötelező fan service-be, hanem érzékeny, gyönyörűen megírt emberi drámába torkollik.
És alibi létére a sztori is élvezetes: Bendis egy ügyes húzással háttértörténetet épít a Spider-Menhez, felhasználva a saját korábbi képregényeit, amikben Mysterio szerepelt (hogy eleve ilyen tervei voltak a karakterrel, vagy csak épp jól jött, az jó, de végülis irreleváns kérdés), és a két Pókember összeboronálása máris nem tűnik olyan ad hoc jellegűnek. A főgonosz szájának elkenése természetesen másodlagos lesz a csak itt és csak most ellőhető karakterpillanatok mellett, de Bendis nem is próbálja túl komolyan venni a konfliktust.
Avagy Mysterio lekapcsolása a szokásos szuperhősharc helyett – annak ellenére, hogy a fél S.H.I.E.L.D. és az Ultimates is felvonul, Vasemberrel, Thorral, Sólyomszemmel, Nick Furyval – egy poén, egy fricska a zsáner egyik állandó toposzának (a gazember, aki nem elégszik meg a győzelemmel, hencegni is akar vele). Finálénak inkább Peter és Miles (egyelőre) utolsó beszélgetése nevezhető, ami szintén ötletes, vicces és frappáns, konkrétan egy olvasókra kikacsintó áttekintése az utóbbi évtizedek hajmeresztőbb Pókember-történeteinek.
A Spider-Ment az Ultimate Spider-Man egy éve állandó rajzolója, Sara Pichelli jegyzi – tökéletes választás. Tiszta, elegáns vonásokkal, részletekben gazdag képekkel, látványos mimikákkal dolgozik, nem véletlenül van felemelkedőben a csillaga. Üde színfolt a Marvel rajzolói közt, az Ultimate Spider-Man pedig vizuálisan akkor volt utoljára ilyen jó, amikor még Stuart Immonen vitte.
A mini a nyár egyik legszórakoztatóbb képregénye volt, ráadásul Bendis két pofátlan cliffhangerrel hagyta lógva az olvasókat. Mindkettő arra utal, hogy nem először találkozott egymással a két Pókemberrel. Helyes.
