A ponyva királyai

barraban | 2010. október 14. |

Az Alexandra Kiadó és a Népszabadság közös vállalkozásaként Rejtő Jenő és Agatha Christie 20-20 regénye lát napvilágot október 13-tól minden második hét szerdáján A ponyva királyai című könyvsorozatban.

A hamisítatlan ponyvakiadású sorozat, filléres papírkötéssel, közel egy éven át jelenik meg, az első kötet Rejtő Jenő remekműve, A tizennégy karátos autó, amelyhez mindössze 290 forintért lehet hozzájutni bármelyik újságárusnál.

Az bemutató főszereplője Rejtő (született Reich) Jenő, a nagy nevettető, a kalandos és rejtélyes életű vagabund volt, aki nem csak „hitte, hogy kacagtatott”, s akinek életútjára kegyetlen véget kanyarított a történelem. A könyvek bemutatója előtt Varsányi Ferenc kissé terjengős címet viselő animációs filmjét - Volt egyszer egy regényhős, akit P. Howardnak hívtak mutatták be. Igor Lazin grafikái mellett az alkotók részleteket használtak fel archív anyagokból, Korcsmáros Pál legendás illusztrációiból, a füstös matrózkocsmában ücsörgő két narrátor pedig két kultikus Rejtő-hős, Csülök és Tuskó Hopkins voltak (később az is kiderült, hogy a film készítője, Varsányi Ferenc gyerekkori Rejtő- szerepjátékokban mindig Csülök bőrébe bújt).

Az esten bár végül nem vettek részt a Rejtő-örökösök, de Kelen Károly, a Népszabadság Magazin szerkesztője és Rejtő Jenő egyik szemlátomást legszenvedélyesebb rajongója a moderátori teendők ellátása mellett személyes megjegyzésekkel, anekdotákkal is fűszerezte az estét. Thuróczy Gergely, a PIM muzeológusa távolságtartóbb modorával remekül ellensúlyozta a kissé túlfűtött publicistát.

Varsányi Ferenc a film keletkezéstörténete kapcsán gyerekkorában gyökerező Rejtő-rajongásáról beszélt, és arról, hogy amikor 1988-ban kísérletet tett egy élőszereplőkkel kombinált animációs Rejtő-film elkészítésére, az a Roger Rabbitet megelőzve érkezett volna a filmes piacra – ám sajnos „fent máshogy akarták”. Az Ukrajnában haldokló író állítólagos utolsó szavai arról, hogy nem tud megszületni a nagy regény, amit tervez, az est szereplőinek interpretálásában baljóslatúan csengett össze azzal a szomorú ténnyel, hogy a nagy Rejtő-mozi sem jött össze soha. Az optimista Varsányi azonban bízik benne, hogy ami késik, nem múlik, megvalósul majd a Nagy Film, méghozzá animációs kivitelezésben, mert abban mindhárman egyetértettek, hogy Rejtő sajátos világát kizárólag ebben a formában képzelik el.

Thuróczy az alapos Rejtő-kutatás és monográfia hiányát fájlalta, Kelen pedig a megfilmesített Rejtő-regények kudarcán merengve néhány személyes történetet is közkinccsé tett, szerencsére nem szakadva el teljesen az est témájától.

A film csekély számú hibáinak kielemzése (nem Píháoárd, hanem pestiesen Péhovard, figyelmeztetett Thuróczy a helyes kiejtésre) és a Rejtő körül előszeretettel burjánzó urban legend-ek mítoszpukkasztó gesztusai (nem igaz, hogy Rejtő letépkedett regénysorokkal fizetett a kávéházban) után Kelen Károly izgatott mozdulatokkal kísért monológjában Krúdy és Jókai humorát Rejtőéhez hasonlította, és – ismét a hiánydramaturgia! – sajnálatát fejezte ki, hogy a kortárs magyar irodalomból nagyrészt kiveszett a jó öreg anekdotikusság hagyománya. Nem maradt el az aktualizálás sem, Kelen Rejtő személyes sorsának párizsi momentumai, Privát Elek figurája és a jelenkor hajléktalansággal kapcsolatos problémaköre közti összefüggéseket is roppant lendületesen vázolta fel.

A ponyva királyai-sorozat megjelenési dátumai és kötetcímei:

2010.10.13.  Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó

2010.10.20.  Agatha Christie: Tíz kicsi néger

2010.10.27.  Rejtő Jenő: Vanek úr Párizsban

2010.11.03.  Agatha Christie: Az ABC-gyilkosságok

2010.11.10.  Rejtő Jenő: Az elátkozott part

2010.11.17.  Agatha Christie: A kristálytükör meghasadt

2010.11.24.  Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában

2010.12.01. Agatha Christie: Szunnyadó gyilkosság

2010.12.08.  Rejtő Jenő: A néma revolverek városa

2010.12.15.  Agatha Christie: Találkozás a halállal

2010.12.22.   Rejtő Jenő: A Nevada szelleme

2010.12.29.  Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen

2011.01.05. Rejtő Jenő: Pokol a hegyek között

2011.01.12. Agatha Christie: Mrs. McGinty meghalt

2011.01.19. Rejtő Jenő: Bradley Tamás visszaüt

2011.01.26.  Agatha Christie: Gyilkosság Mezopotámiában

2011.02.02. Rejtő Jenő: A láthatatlan légió

2011.02.09.  Agatha Christie: A ferde ház

2011.02.16.  Rejtő Jenő: Az előretolt helyőrség

2011.02.23.  Agatha Christie: Nyaraló gyilkosok

2011.03.02.  Rejtő Jenő: Csontbrigád

2011.03.09.  Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság

2011.03.16.
  Rejtő Jenő: Texas Bill, a fenegyerek

2011.03.23.  Agatha Christie: Lord Edgware meghal

2011.03.30.  Rejtő Jenő: Az ellopott futár

2011.04.06.  Agatha Christie: Nemezis

2011.04.13.  Rejtő Jenő: Tigrisvér

2011.04.20.  Agatha Christie: És eljő a halál

2011.04.27.  Rejtő Jenő: A szőke ciklon

2011.05.04.  Agatha Christie: Gyilkolni könnyű

2011.05.11  Rejtő Jenő: Az elveszett cirkáló

2011.05.18.  Agatha Christie: Halál a Níluson

2011.05.25.  Rejtő Jenő: Piszkos Fred, a kapitány

2011.06.01.  Agatha Christie: Gyilkosság meghirdetve

2011.06.08. Rejtő Jenő: Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára

2011.06.15. Agatha Christie: Öt kismalac

2011.06.22. Rejtő Jenő: A megkerült cirkáló

2011.06.29.  Agatha Christie: Gyilkosság a paplakban

2011.07.06. Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben

2011.07.13. Agatha Christie: Macska a galambok között

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Meg fogsz lepődni, hogy milyen régi a reggeli kávéd

Biológusok megfejtették, hogy az arabica kávé több százezer évvel ezelőtt, természetes kereszteződés folytán alakult ki. Könyvek hírek (és kávé) mellé.

...
Zöld

A szerzetes, aki megalkotta a középkori Google Earth-öt

Fra Mauro, a velencei laikus testvér az addigi történelem legrészletesebb térképét készítette el az 1450-es években. Csettintenének rá a Google Earth tervezői is.

...
Zöld

Vajon tudod a választ 3 egyszerű kérdésre a pedofíliáról és a gyerekek elleni erőszakról?

A cikkben könyveket is találsz a Hintalovon ajánlásával!