Babits fejeket trancsíroz a zombiapokalipszisban

.konyvesblog. | 2013. október 10. |

nyz.jpg

Mit tenne Karinthy Frigyes, ha hirtelen egy csapat frakkos-kisestélyis élőhalottal találná szemben magát? Persze azon kívül, hogy gondolatban megírná az Utazás az élőhalottak koponyája körül című életrajzi ihletésű regényt. Hát felgyűrné az ingujját, és bemutatná az öklét a zombiknak! A Cink felkapta a nyugatosok és a zombik találkozását, és mivel minket is lenyűgözött, amit látunk, gyorsan megkerestük az írót. 

Csepella Olivér diplomamunkájában, a Nyugat+Zombikban a New York Kávéház vendégei változnak egyik pillanatról a másikra elátkozott élőhalottakká, és törnek válogatott kegyetlenséggel a túlélők életére. Teszik mindezt Babits Mihály születésnapjának előestéjén, vagyis november 25-én. Hogy az Adyt, Babits-ot, Karinthyt, Kosztolányit, Tóth Árpádot és Katát, a pincérnőt tömörítő szupercsapatból kinek az agyából hiányzik majd egy darab a hétkötetesre tervezett képregénysorozat végére, azt egyelőre nem tudni, de azt igen, hogy milyen dal szólna a trailer alatt. Megkérdeztük az alkotót, hogy melyik a kedvenc zombifilmje.

5fd0c50ef1dae52770fa7020243c106c.pngA zombikat szeretik a társadalom romlásának jeleként értelmezni, miért a nyugatosoknal jelenik ez meg nálad?

Ha beütne a zombiapokalipszis kíváncsi lennék, mit tennének Babitsék. Mert azonkívül, hogy a túlélésért simán széttrancsírozunk pár fejet, azért felmerülnek kérdések.

Például milyen kérdések?

Hűha. Például, van-e feladata a gondolkodó embernek? Ha igen, akkor mi az és meddig terjed? Kire vigyázzunk? Magunkra, a családunkra, a kávéházunkra, az országunkra, az emberiségre? Mikor van itt az ideje kijönni az elefántcsontoronyból? Honnan szerezzünk éjfél után cigit?

Mi számodra szuperizgalmas a nyugatosokban?

Azt gondolom nem kell hangsúlyoznom, hogy a nyugatosok elképesztően menők. Technikai szempontból is hálás karakterek, mert száz év után is könnyen megmondjuk, hogy a csapatból ki a főnök, a magányos hős, a vicces fiú. Másrészt ők a modern magyar értelmiség őstípusai, így túlmagyarázás nélkül lehet rájuk szimbolikát építeni.

04b1cd97c1327d398d41d70b0caf3ea0.pngSzerinted melyik nyugatosban van meg egy önálló zombitörténet lehetősége?

Bármelyik nyugatosnak lehetne, de egyiknek sem lesz. A hétrészes történetben így is különválik egy-egy szereplő sorsa és mindnek saját válasza van a kialakult helyzetre.

Mi a három kedvenc zombifilmed?

Igazából egy csomó klasszikus zombifilmet nem láttam, de a kettő, amit nagyon szeretek az a 28 nappal később és a Haláli hullák hajnala.

1a8a71eb918ce2f7bf45f8406a5f04f4.png

Melyik az a vers vagy regény, ami a legjobban illusztrálná a te zombivilágod?

Karinthy Frigyes: Méné, Tekel...

Mikor vehetjük végre kézbe a képregényt?

Remélem, hogy minél előbb. A teljes történet kb 200 oldalas, ebből az első, 32 oldalas fejezet készült el. Ez már önmagában lehet egy képregényfüzet, de nem tudom, hogy sorozatként érdemesebb-e a hét fejezetet kiadni, vagy egy könyvben az egészet. Egyelőre keresem a kiadómat.

Mivel a Csaknekedkislány zenekar frontembere is vagy, a bónuszkérdés az, hogy mi lenne a filmzene a képregényhez?

A filmzenét természetesen Konsiczky Dávid Krákennek (a Csaknekedkislány gitárosa – a szerk.) kéne megírnia, hogy jó legyen. A trailer alatt pedig mehetne Tom Waits-től a Going Out West.

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél