Ne kekeckedj a tündérekkel!

-Szűcs Gyula- | 2007. október 18. |
B+
Kleinheincz Csilla: Ólomerdő, Delta Vision kiadó, 2007, 354 oldal, 1990 Ft.

Kleinheincz Csilla végre megtörte a turáni átkot. Második regénye, az Ólomerdő, száz százalékig a magyar mese- és mondavilágból építkezik, csodaszarvast, hátrafelé nyilazó árjaszittya vitézt, és kilencszer csavarodó DNS-spirált viszont  nyomokban sem tartalmaz. Az írónő bámulatos érzékkel épített fel egy olyan történetet, ami akármelyik, karakterszámra fizetett „sablon fantasy világban" megállná a helyét - hogy aztán (messzire hajítva a műfaj jól bejáratott kliséit) elbűvölő leleményességgel díszítse fel sajátosan magyar jegyekkel.

A főszereplő Emese, egy tizenkét éves gödöllői kiscsaj. Abból a fajtából, akit általános iskolában az obligát különcségei miatt - festegetés, írogatás, tündérmesék iránti rajongás - szürke kisegérként könyvelnek el a fiú osztálytársai (akik persze tíz évvel később mindent megtennének azért, hogy vele beszélgethessenek hajnalig az egzisztencialista filozófia kérdéseiről két boroskóla-meghívás között, a bölcsészkarhoz legközelebbi romkocsmában). Emesét hívhatnák nyugodtan Amynek is, aki reggelente a HÉV helyett a London és Epsom között járó gyorsvasúton zötykölődik az iskola felé, de a rá váró megpróbáltatások elől valószínűleg úgy sem menekülhetne. Emese ugyanis félig tündér – az ilyesmi pedig Európa boldogtalanabbik felén is ugyanakkora szopás, mint a ködös Albion keltakeresztekkel és kőkörökkel pettyezett, festői vidékén.

„Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó.” Az Ólomerdő tinédzser főszereplője bizonyára junalomig ismeri már ezt a mondást. Tündérvére miatt kötelezi az adott szó: ha öt percet késik a megbeszélt találkozóról, bokaficam a „jutalom”, ha pedig elszökik a rábízott kölyökmacska, annak bizony sok sugárban hányással átvirrasztott éjszaka a vége. Emesét egyedül neveli az apja. István tud a lánya különleges képeségeiről, de szinte sohasem beszél róla - szülőként rendre csődöt mond a konfliktushelyzetekben. A párhuzamosan futó jelenetekből viszont hamar kiderül, hogy ő is nyakig benne van a tündérek kavarta katyvaszban. Míg más egyedülálló apa borba vagy játékgépekbe fojtja bánatát, ha a felesége lelép, István minden éjjel bemerészkedik a város határában sötétlő tündérerdőbe, hogy kiszabadítsa a hattyúvá változott Lónát a gonosz mostohaanyja fogságából. Halandóként azonban nem sokra megy a mesebeli lények világában. Így amikor Emese a Tarot-kártyás tiniboszorkányok makacsságával úgy dönt, a tündérvilágban jobb élet vár rá, István is kénytelen megtanulni az ottani játékszabályokat.

A szüleit kereső lány madárrá változott tündérekkel, tudathasadásos manókkal és egy Orbán Viktornál is hataloméhesebb boszorkánnyal alkudozva próbálja meg az Ólomerdő szívében újraegyesíteni a családot. Segítőtársa is akad, a daliás Rabonbán lovag, akiről sohasem lehet tudni, kihez köti éppen valami furfangos tündér-ígéret. Aztán ott van még egy nyúlfülű manó, Tartód, aki ha épp nem kedves Szméagolként kotnyeleskedik mellettük, akkor Gollam módjára töri a kisz fejeckéjét a cúnya emberfajzatok elveszejtésén. Ezt az utóbbi szereplőt kivéve Kleinheincz Csilla roppant ügyesen ötvözi a magyar mesevilág jól ismert elemeit a kortárs fantasyvel - és formálja át a végeredményt a saját ízlése szerint. A csodaparipán vágtató szőke királyfit szomorkás gót lovagra (a borítón látható, vámpírnak maszkírozott Adrien Brodyra), a Fehérlófia Fanyűvőjét a Gyűrűk Ura óta mindenki számára ismerős entre, Kőmorzsolót böszme sziklaóriásra cseréli. Vasgyúrót pedig olyan hatméteres csatagólemmé változtatja át, amit még David Gemmell is simán lenyúlna, és belerakna a Legendába, ha tudna magyarul, és 1984-et írnánk.

Egyetlen baj van csupán az Ólomerdővel: a túlságosan aprólékos karakterábrázolás. Remarque Diadalívében legalább 200 oldalt kell átnyálazni, mire a calvados-függő főhős a hosszas párkapcsolati tüncögés után végre jól fejbecsapja egy szívlapáttal a nyomában lihegő nácit. Az Ólomerdővel nagyjából ugyanez a helyzet: Emese az olvasóval együtt fedezi fel a tündérektől örökölt különleges képességeit, és változik át szende szűzlányból lángszórós-géppuskás Ripley hadnaggyá. Csakhogy mire igazán beindulhatna a cselekmény, már vége is a könyvnek. Kleinheincz Csilla pedig az Ólomerdő vén tündérboszorkánynál is gonoszabb: nagy ívben tesz a happy endre, és a legjobb részeket a következő kötetre tartogatja.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

A fiktív falu hóhérja – Vajna Ádám hollywoodi klisék nélkül mesél a középkorról / Flair #10

A Könyvhétnek vége, de a FLAIR podcast pörög tovább: hallgassátok meg beszélgetésünket Vajna Ádám költővel!

...

„A Könyvhét olyan, mint a falusi búcsú” – a Magvető Kiadó estjén jártunk

3528 oldalnyi friss megjelenést mutatott be a Magvető. Ott voltunk.

...

Maffia, instavilág és a brüsszeli bagett az Üveghattyúban – Beszélgetés Durica Katarinával / Flair #9

A Könyvhétnek vége, de a FLAIR podcastnak nincs: hallgassátok meg beszélgetésünket Durica Katarinával! 

...

Az olvasók megmentik a világot / Flair #8

Bezárt a Vigadó tér 18-as standja: a Flair podcastsorozat úgy fejeződik be, hogy a következő hetekben az előre felvett részekkel folytatódik. Hallgassátok meg a záróepizódot!

...

Űrverseny és hatalom a Kádár-korban / Flair #7

A 70-es évek űrversenyébe helyezett történet egy csillagász morális dilemmáin mutatja be az egyén és a hatalom viszonyát. 

...

Vérszerződést kötünk, hogy komfortzónán kívüli könyveket olvasunk! / Flair #6

A Vigadó tér 18-as standjánál az olvasó podcasterek vakmerő kihívásra vállalkoznak: álkapcsolatok, escortnapló és feminista fantasy. Hallgassátok!