Mi köze Harry Potternek a Szép reményekhez?

.konyvesblog. | 2012. augusztus 17. |

Nagy-Britanniában és Németországban várhatóan valamikor az ősszel mutatják be Charles Dickens klasszikusának, a Szép reményeknek a legújabb feldolgozását.

A Harry Potter-sorozat rajongói örülhetnek, mert a filmet Mike Newell rendezte, aki korábban már a Harry Potter és a tűz serlegében is bizonyított. Havisham kisasszonyt ezúttal Helena Bonham Carter alakítja (a Potter-filmekben ő volt Bellatrix Lestrange), Abel Magwitch, a szökött fegyenc bőrébe pedig Ralph Fiennes bújik (aki a sorozatban Voldemortként keserítette meg a Potter-gyerek életét). A korábbi Potter-szereplők közül feltűnik még a filmben Jessie Cave (több részben is ő alakította Lavender Brownt) és Robbie Coltrane (ő volt Hagrid).

Nem ez az első alkalom egyébként, hogy egy „potteres” rendező a Szép reményekhez nyúl vissza: 1998-ban mutatták be a mozik azt az Alfonso Cuarón rendezte modernizált változatot, melyben Ethan Hawke és Gwyneth Paltrow játszották a főbb szerepeket. Cuarón nevéhez fűződik a Potter-széria harmadik része, a Harry Potter és az azkabani fogoly is.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Lehet, hogy az álom az alvás lényege? – 3 könyv, amiben az álom fontos szerepet játszik

Bár sokszor nem tűnik többnek az alvás furcsa mellékhatásánál – és persze tudattalanunk kedvelt játszóterénél –, előfordulhat, hogy az álom valójában egy létszükséglet.

...
Zöld

A Mitágó-erdő sűrűjébe a hősök és az olvasók is belevesznek – 40 éves a modern fantasy mesterműve

Ősidőkben gyökerező erdők, újjászülető harcos hercegnők, apák és fiúk, az elme történetteremtő képessége, Freud és Jung, Tolkien, növényhorror és növényvakság a fantasyben, valamint az ember és a nem emberi világ szoros kapcsolata is szóba kerül a podcastban.

...
Zöld

5 empatikus készség, ami megmentheti a párkapcsolatodat

Nincs párkapcsolat konfliktus nélkül – a kérdés tehát nem az, hogyan kerüljünk el egy összezördülést, hanem hogy hogyan kezeljük együttérzéssel. Íme öt tipp egy egészségesebb kapcsolatért.