Mátyássy Áron forgathat filmet a Holtversenyből

Kiss Orsi | 2014. november 05. |

totth a strandon2.jpg

Totth Benedek egy budapesti strandon (Fotó: MTI/Kallos Bea)

Egy igazi műfaji hibrid lett a Holtverseny, nagyon erős, nagyon mai, mely úgy karcol, mint marokra fogott kulcs a frissen dukkózott karosszérián – írtuk két hete Totth Benedek első regényéről, mely akkor a hét könyve lett nálunk. A regény egy rakás fiatalról szól, akikkel a külső megfigyelő számára tulajdonképpen nem történik semmi különös: iskolába járnak, meg edzésre, esténként pedig szórakozni. A mindennapi nihilt ugyanakkor alkalmi szexszel és drogokkal oldják: Útjukat szétlőtt macskák, kövér spanglik, rossz kézbe került stukkerek, és csilibe mártott vibrátorok fémjelzik, és csak idő kérdése, hogy feltűnjön néhány helyi kemény arc, nyomukban a rendőrökkel.

Totth Benedek: Holtverseny

Magvető Könyvkiadó, 2014, 248 oldal, 2392 HUF

 

A szerző az MTI-nek beszélt először arról, hogy esetleg film készülhet a regényből. Mi megkerestük Mátyássy Áron rendezőt, aki szerint még nagyon korai szakaszban járnak a munkálatok, így konkrétumokat nem is tudott egyelőre mondani. Őt egyébként Bodzsár István producer kereste meg a kézirattal, aki azután – ahogyan Mátyássy fogalmaz – „leültetett minket Benedekkel, és elkezdtünk hármasban gondolkozni”.

– Mi fogott meg a leginkább a történetben?

– Szerintem központi problémája az, hogy a szereplők nem tudják, mi az, hogy felelősség. Fogalmuk nincs róla. Ez egy elég nagy baj ebben az országban per pillanat, hogy az emberek nem szeretik vállalni a felelősséget a tetteikért. „Valahogy majd csak lesz, megoldjuk okosba...” Ez egy sokkoló, de nagyon is aktuális jelenség, amivel nem találkoztam korábban ilyen pontosan megfogalmazva. És nagyon tetszik, hogy nem ítélkezve beszél erről, hanem elfogadással közeledik a karaktereihez.

Az alkotók elsősorban mozifilmben gondolkodnak, de amikor arról faggatom, hogy az ő rendezői felfogásában hogyan nézne ki a Holtverseny filmes verziója, Mátyássy Áron csak annyit mondott, erről még korai lenne beszélni, ugyanakkor vannak ötleteik Benedekkel.

A Holtverseny bemutatója ma este 7-kor lesz a Kazimírban. A regényről a szerzővel Dragomán György és Krusovszky Dénes, a kötet szerkesztője beszélget.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Flair Podcast #5: A póniklubtól Esterházyig – így váltunk olvasóvá

Hogyan váltunk olvasóvá? Flair Podcast az Ünnepi Könyvhéten a szerkesztőséggel.

...

Flair Podcast #3: Mindenkinek van egy saját Bermuda-háromszöge – Beszélgetés Mechiat Zina költővel

Mechiat Zina költővel beszélgetünk második, Bermudák találkozása tilos című kötetéről.

...

Flair #2: BookTok, politikai viharok és az Alice Munro-titok – Beszélgetés Milovecz Laurával

Könyvhét, Vigadó tér 18-as stand: podcast a flair székekből, hallgassátok! 

...

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

...

Flair Podcast #1: Paneloktól a londoni elitig – David Szalay és a Test

Spontán, kötetlen kibeszélő David Szalay Booker-díjas regényéről a Vigadó térről.

...

A bennfentes kívülálló – David Szalay megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet

A magyar származású kanadai-brit író nyitotta meg a 97. Ünnepi Könyvhetet. Mutatjuk a beszédet.