Fotó: Valuska Gábor
A pécsi Horváth Viktor a rendkívül sikeres Török tükör után az „elmúlthuszonkétév" történetét kifordítva és újraírva jut el a Kis Reccsig, amelyben a kvantummechanika és a relativitáselmélet egyesítésével uralni tudjuk a gravitációs mezőt, és időveszteség nélkül utazhatunk az időben és a térben. A regény pedig maga a Kis Reccs; egyszerre van jelen a mitikus egyiptomi aranykor, Jézus, a hatvanas évek Magyarországa és a tökéletesített kapitalizmus és kommunizmus végtelen harca a világuralomért. És az Éden Hotelben bármi megtörténhet. Ennél pontosabban nem tudnánk összefoglalni a hímnős, nemváltó bérgyilkos kommunista biológusnő és a kapitalista magyar egyiptomi hadvezér arkhón történetét.
„Aki regények, filmek és a maga által elképzelt történelemben él, az egyszer csak magát is elképzelt lénynek képes tekinteni, akár Istennek hívja azt, ami őt elképzeli, akár saját magának, és ha valaki nem is biztos, hogy valóságos, akkor a megszűnésével sem történik semmi különös" – írja legújabb regényében, A Kis Reccsben. Mennyire szokta magát ebben az értelemben beleélni a saját történeteibe?
Hajlamos vagyok magamra és általában mindenre elképzelt dologként tekinteni; ez távolít, segít kívülről látni magamat, ugyanakkor könnyíti a bevonódást a más emberek és a magam által elképzelt mesterséges világokba.
Minden alkotásnak az a célja, hogy az alkotó vásárra vigye a bőrét, illetve hogy általa vegye észre szerző és fogyasztó, hogy az élete a tét – de hiszen az életben az életünk a tét –, aztán ha a mű magára talál ebben a játékban, akkor segíthet a megmentésünkben. De lehet, hogy csak narkotikum ennek az egésznek az elviseléséhez.
Ki ő?
Horváth Viktor 1962-ben született Pécsett. Volt csillés, tanár, bébiszitter, 2003 és 2006 között a miskolci egyetemen folytatott PhD-tanulmányokat. 2003 óta a Pécsi Tudományegyetemen versstruktúra-elméletet, középkori és koraújkori formatörténetet tanít. Angol, német és spanyol nyelvből fordít. A próza mellett verseket is ír. A kritikai és közönségsikert a Török tükör című regénye hozta el 2009-ben. Legújabb kötetében epizódszerephez is jut egy idősebb úr képében, akin kifejezetten jól szabott, vadonatúj, empire stílusú, Napóleon korabeli nehézlovassági tábornoki egyenruha van, és unokáival szívesen megkóstolná a frissen feláldozni készült fiút, megsütve: „Ne törődj vele, a Szentlélek szerint filozófiaoktató, és középkori versek magyarra fordításával foglalkozik. Meg azt képzeli, hogy ő meséli el ezt az egészet, ami itt történik velünk."
Eddig megjelent kötetei:
Át avagy New York-variációk (útikönyv) JAK-Ulpius, 2004.
Török tükör (regény) Jelenkor, 2009.
Diótörő (verses mese) Jelenkor, 2011.
A Kis Reccs (Utaztató regény) Jelenkor, 2012.
Ha saját maga számára írhatna egy világot, amelyben élhet, milyen lenne ez a világ?
Olyan, mint a mindenkori mostani. Nem mintha elégedett lennék vele. A Mátrix című filmben Smith, a digitális ügynök olyasmit mond a foglyul ejtett hősnek, tehát egy embernek, hogy először valami tökéleteset, valami édenit kaptak az emberek, amelyben nincsenek bajok, betegségek, problémák, minden rózsaszín és kellemes, de azt nem voltak képesek elviselni, minduntalan fel akartak ébredni belőle, hát ekkor írták ezt a programot, ami most fut. Ebben szenvedhetünk, és ez működik, ez kell nekünk.
Vagy másképpen: az evolúció minden élőlényt elégedetlenségre programozott, ha úgy tetszik, Isten ilyennek teremtett bennünket. Aki egy pillanatra meg merészelt állni, azt megette az első ragadozó, vagy kiszorította a saját fajtársa. A keresés, a változtatás, a mozgás szelekciós érték. Érdekes, hogy az ember megteremtette a maga számára ennek az ellentétét, a beérkezettség és a nyugalom, az állandóság és a boldogság ábrándját, ezek a mítoszok és vallások túlvilágai és a filozófusok utópiái; ez szembeszegülés a természet, vagy ha tetszik, Isten törvényével. Bizonyára hasznos dolog, hiszen az isteni programnak része a szembeszegülés, szóval szeressük az utópiákat és a túlvilágokat, én is utópiát írtam most, de eszünkbe ne jusson kísérletet tenni a megvalósításukra.
Az előző nagyregénye, a Török tükör után A Kis Reccs is tükör. Ahogy az a törökök szemszögéből mutatta be az Egri csillagokon felnőtt nemzedékek számára a 16. századi Magyarországot, az új regényében a hatvanas évek szocialista Magyarországából kiinduló fiktív világ mutat tükröt. Milyen ez a tükörkép?
A hatvanas évek képe olyan, amilyennek egy óvodás szemével látszik. Na jó, nem lehet olyan, hiszen felnőttként írtam, mindenesetre ott az akkori, a kisgyerek énem a viszonyítási alap. Az ebből kifejlődött világ leírása pedig, tehát a ma, a jövő, már a régi nagy műfaj, az utópia hagyományának követése. Imádom az utópiákat. Lenyűgöző, ahogy Platóntól kezdve Jézuson, Marxon és a hippiken át újra és újra nekifutunk, és csodálatos, hogy valahányszor a saját fejünk után próbáljuk a gyakorlatban megvalósítani az álmot, véres rémállam lesz belőle, de minimum valami abszurd ostobaság.
A Kis Reccs utópisztikus világában is fontos szerepe van a határozott ellenségképnek és -tudatnak, amely erőteljesen jellemzi hazánkat. Mit gondol a jelenlegi magyar nemzetképről?
Fontosak a gyökereink, a közösségek, az azonosulás. Az utóbbi kétszáz évben ez a funkció a nemzet képzetében működött, és aki továbbra is nemzetben akar gondolkodni, annak a hitét tisztelnünk kell, de nem szabad hagyni, hogy a nemzet eszméje valami vagy valakik ellenében működjön. Milyen nemzet az, ami pusztán önmaga által nem létezhet, ezért ellenségekre van szüksége? Vagy lehetséges, hogy minden nemzetkép igényel ellenséget és valamilyen fokú kirekesztést és bezárkózást? Ha így van, nem lesz kár érte. De azt hiszem, ez csak akkor van így, ha a nemzeti gondolatot politikai célokra használják, tehát a nemzet eszméjét meg kell becsülnünk, amíg kulturális tartalma van, mert így az emberiség közös örökségének a része, viszont menekülnünk kell tőle, amint politikai töltést kap. A nemzetállam ma már öngyilkos vállalkozás: gyűlöletet kelt az emberek között, amikor a közös túlélésünk a kérdés.
Pécsinek tartja magát, és az is szeretne maradni, de jelenleg Budapesten lakik. Egy kortárs írónak el- és megkerülhetetlen a főváros?
Nem tudom, mindenesetre elgondolkodtató, hogy a Kossuth-díjasaink 80 százaléka budapesti, miközben a lakosság 80 százaléka vidéki (az adatot hasraütés útján szereztem). Ha itt van összefüggés, az nyilván a normális emberi működést mutatja, tehát azt, hogy ahol több az ember, ott több a találkozás, és intenzívebben pörög minden, de az is biztos, hogy a centralizáltságnál vannak élhetőbb szerveződések – a fővárosunk és a maradék ország egészségtelen aránya az ennek megfelelő hatalmi viszonyokra való hajlamunkat is mutatja, tehát az egy hatalmi központ szerelmét, és erre nem lehetünk büszkék.
Ami engem illet, itt nem tudok úgy figyelni és ellazulni, mint otthon, nem tudok olyan mélyre menni, de jó, ha néha felfrissül az ember térélménye, szóval szerintem úgy normális, ha ott élünk, ahol éppen jónak tűnik, és ha kell, változtatunk. Szeretem Budapestet is, de nem akarok itt ragadni.
Decemberben konfliktusba került az Alexandrával, amiért nem náluk szerette volna megjelentetni következő regényét. A könyvkiadó a karácsonyi könyvvásárlási főszezonban még a Diótörő című verses meséjét is bojkottálta. Hogyan alakult azóta a kapcsolata az Alexandrával? Melyek egy kis és egy nagy könyvkiadó előnyei és hátrányai egy író számára?
Az Alexandrával azóta nincs hírünk egymásról, és ezt sajnálom, mert korábban sok jó munkát adtak, főleg versfordításokat, amikből tanultam és más területeken is profitáltam. Talán majd.
Ami a kiadók méretét illeti, az író szempontja egyrészt az, hogy a dolgai eljussanak az olvasóhoz, másrészt hogy a kiadó által megéljen – hacsak nem főrend kiterjedt birtokokkal. A kis kiadónál minden labilisabb, a szerző helyzete is – ezt érzem, a Jelenkor kicsi –, az utóbbi időben mutatkoznak is a koncentrálódás jelei. Addig nem is baj, amíg nem jön létre monopólium vagy kartell.
Milyen érzés, hogy kiadók vetekednek az írásai kiadásáért?
Ha ez tényleg így van, akkor többet és jobban kellene dolgoznom. Viszont a decemberi minibotrány talán nem is az értem való versengésről szólt. A büntetés vagy kitiltás nem a csábítás leghatékonyabb módja.
Min dolgozik jelenleg?
Van egy félig vagy még félig sem kész regényem a 15. századi Magyarországról, Közép-Európáról, amelynek egyik főhőse Janus Pannonius, és dolgozom egy kevert műfajú szakkönyvön, amely az oktatói tapasztalataimat próbálja szintetizálni – ennek a célja, hogy feltámassza a komponálás kultúráját, a versírás, versfordítás tanításának, tanulásának a módszertanát.
Horváth Viktor: A Kis Reccs (utaztató regény), Pécs, Jelenkor, 2012
B+
Első mondat: "Most mindjárt beleugrom."
„Jézus kommunista volt, az apostolok kommunisták voltak, és maga Ádám is kommunista volt. Káin nem akart kommunizmust, irigy volt Ábelre, mert az Úr Ábelt szerette, és ezzel kezdődött minden baj, mert a kapzsi Káin és Ábel osztályellenségek lettek, de Isten a kommunistákat szereti, mert Isten maga is kommunista." A Kis Reccs különleges utópia: nem a jövőben játszódik, hanem a múltunkból, a hatvanas évek szocialista Magyarországából gyökereztet egy elképesztő, de néhol ismerős, párhuzamos jelent. Igazi „mi lett volna, ha"-játék. Valahol a rendszerváltás körül fordul meg minden Magyarországon, megalakul a FIKESZ (Fiatal Keresztények Szövetsége), Nagy Imre újratemetésén a fikeszes Ács Ernő beszéde után a regény főhőse, Szeti is beszédet mond, amiben meghirdeti a Keresztény-Kommunista elvek rehabilitálását. Az alternatív történelemben a kontinensek egy része a tökéletes kapitalista, fogyasztói társadalmat valósítja meg, más kontinenseken viszont megszűnnek az országok, a határok és a közigazgatás. A kibernetikus csúcstechnológiára épült világ, ahol az emberek az agyukba épített, öröklődő Organikus Multimédiás-Telekommunikációs hardverrel kapcsolódnak a Szentlélek-műholdra, találkozik a mitikus, transzcendens ókor megidézett másával, hogy egymásnak feszülhessenek az elképzelt társadalmak és az azokat mozgató ideológiák. Horváth Viktor új regénye így egyszerre sci-fi, fiktív történelmi játék és szövevényes kalandregény, melynek középpontjában a szerző világteremtő ereje áll.
