Magamutogató írók a filmvásznon

.konyvesblog. | 2012. július 13. |

Vannak írók, akik előszeretettel szerepelnek, ha csak néhány pillanat erejéig is, a könyveikből készült mozifilmekben. Közreadunk most párat, kommentben nagyon várunk még többet, mert szórakoztató látni az írókat különböző filmszerepekben.

Nem tudott nemet mondani a filmkészítőknek Stephanie Meyer, aki a 2008-as Alkonyatban ücsörög egy kávézóban.

Azután ott van Stephen King, aki több, a műveiből készült tévésorozatban és filmben is feltűnik, itt éppen a Kedvencek temetőjében:

A Garp szerint a világ filmes feldolgozásában – a birkózásért amúgy a való életben is rajongó – John Irving játékvezetőként domborít:

Az általa – társ-forgatókönyvíróként – jegyzett filmek közül többen is felbukkan Hernádi Gyula, itt például a Nekem lámpást adott kezembe az Úr, Pesten címűben, úgy a 7. perc környékén:

Azután persze vannak azok az írók, akiket nem zavar, ha az adott mozifilm forgatókönyvéhez nem az ő regényüket vagy egyéb írásukat használták fel. Salman Rushdie így vidáman alakította saját magát a Bridget Jones naplójában,

akárcsak Kurt Vonnegut a Vissza a suliba című 1986-os amerikai vígjátékban:

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

...

Mécs Anna: Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek 

Mécs Anna Rutin című új kötetét Réz Anna és a szerző mutatta be az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.