A nagybetűs Életre nevelés színterének nevezett intézmény újra feltűnik sorozatunkban: ezúttal a magyar irodalom gyöngyszemeiből válogattunk.
10. Csokonai Vitéz Mihály: Jövendölés az első oskoláról Somogyban
Tipikus programvers a felvilágosodás korából, híven tükrözve, hirdetve, propagálva a korszak eszméit: csak tanulni kell, akkor jobb lesz a világ. Enyhén szólva leegyszerűsítettem a költemény művelődéstörténeti és filozófiai vonatkozásait, de valószínűleg azért, mert ez a szöveg nem igazán az amúgy zseniális Csokonai lírájának csúcspontja. A magyar viszonyok elmaradottságán kesergő lírai én gyakorlatilag ugyanazt óbégatja több versszakon keresztül, érdemleges javaslat vagy érv nem hangzik el, kivéve a „Kanász marad, akinek / a nevelője kanász” – amely rövid és velős összefoglalása egyes, a nevelésre vonatkozó pszichológiai irányzatoknak.
9. Vámos Miklós: Kisfiúk és Nagyfiúk
A kicsi mindig szív, de azért vannak stratégiák, hogyan kerekedjen felül a nagyon. Legalábbis erkölcsileg, hisz „kiterítenek úgyis”, ha a nálunk erősebbeknek épp fejünk betöréséhez szottyan kedve. Hatalom és kisember viszonyát remekül modellezi a sulis kortárs viszonyokból életképeket felvillantó korai Vámos-novella Pofon című fejezete. Általános iskolákban is szívesen tanítják, hisz a gyerekek könnyen azonosulnak egyik vagy másik oldallal: az erőt demonstráló személlyel elég kellemetlen érzés, s ez alkalmat adhat humanista értékrendünk diadalmas továbbítására.
8. Fekete István: Téli berek
Tutajos és Bütyök kalandjai folytatódnak a berekben, de előtte a Tüskevárhoz hasonlóan az ötvenes évek sziti lájfjába is betekintést nyerünk. Gyula a 8. osztály elején alaposan megvadul: beszól a barátainak, betöri Bolha orrát, sőt egyszer – horribile dictu - az úttesten még a sárgába is belegyalogol! Viselkedésének fő oka a hormonok tombolása, melyet egy másik iskola padjait koptató, Sári nevű hölgy megjelenése indukál. Hol van még a koedukált oktatás, de hát a fiatalok nyilván akkor is randiztak, amikor a szülők még árgus szemekkel figyelték minden lépésüket, a Piri mamák meg azt képzelték, hogy a 14 éves fiúk (a fiúk, a fiúk) angyalok. Amúgy minden
szuper, a rendőr maximum a zebránál keménykedik, gumibot helyett atyáskodó jóindulattal, Kengyel az iskola főmumusából pótapává avanzsál, Éva néni szigorú, de igazságos: arról, hogy milyen volt a közhangulat és a fiatalság edukációja a Rákosi és a Kádár rendszer határán, nem tudunk meg ennél többet. De nem is ez a lényeg, hisz ugyebár a természet a valódi tanítómester.
7. Szepes Mária: Pöttyös Panni az iskolában
A Túró Rudi-mintás könyvsorozat egyik legédesebb darabja, cicaiskolával (és az vesse rám az első követ, aki még sohasem visított fel gyönyörűségében aranyos állatkák láttán, hát még, ha Györffy Anna rajzolta őket – itt
megjegyzem, komolyan meg kellene vizsgálnia egy szakértőnek, mennyi hasonlóság fedezhető fel a mangafigurák és a Pöttyös Panni-illusztrációk testalkata között – legalábbis nyakig, mert csak a hatalmas szemek és a kerek fej stimmel), antropomorf tulajdonságokkal felruházott tárgyakkal (tűzmanók) és tárgyiasított élőlényekkel (tüskelabda, azaz sündisznó). Az ezotéria magyar nagyasszonyától származó könyvsorozat olyan típusú varázslatos mesevilágot teremt, amelyben a leghétköznapibb tárgyak és a közvetlen környezet válik tündérországgá, és ilyen környezetben a tanulás is inkább móka, kacagás.
6. Szabó Magda: Abigél
Kiskamaszkorom kedvence, gyakran dúdoltam a tévésorozatból megismert „Felhangzott a szó, zeng az induló…” kezdetű dalt (a könyvben ugye nem hallhattam) – körülbelül annyira tudtam, miről szól, mint a Matulás lányok. Az árkodi Matula Intézet igazi erőd, vastag falakkal, őrrel, katonás vasfegyelmet követelő pedagógusokkal, ahol a kívülálló, az autoriter környezetbe kényszerített nagyvárosi úrilány egyszerre kerül összeütközésbe a felnőttek és a gyerekek közösségével. Kint tombol a második világháború, az iskola recsegő-ropogó falai roppant erőfeszítéssel igyekeznek a látszatbékét összetartani. Szerencsére a környéken tartózkodik egy csodatevő tündér, Abigél, aki deus ex machinaként, már-már természetfeletti erővel képes beavatkozni az események menetébe, legyen szó az osztálytársakkal való nagy kibéküléshez nyújtott segítő kézről, vagy zsidó származású gyerekek megmentéséről. Személyére az utolsó fejezetben derül fény, akár egy krimiben, de rafináltabb olvasók szeméről már jóval korábban lehullhat a hályog.
5. Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
A Füvészkert környékén élő, friss levegőre, szabad ég alá áhítozó kiskamaszoknak mintegy melléktevékenység, azaz szükséges rossz az iskola, valamit azért mégiscsak elérhettek a pedagógusok, mert Boka, Weisz, Csele, Kolnay, Ne
mecsek és társaik olyan pengék a felnőttek világát irányító szervezetek felépítésére vonatkozóan, hogy csak lestem. Közgyűlés, elnökválasztás, egy hadsereg szervezése, szabályosan (khm) lezajló csaták – de ez esetben is csak azt tudom mondani, mint Nyilas Misi kálváriájánál, hogy ennek a regénynek is az a tanulsága, hogy vannak dolgok, amikhez érni kell, és ezek persze érzelmi jellegűek. Klasszikus tragédia ifjúsági regénynek álcázva; a legszomorúbb, hogy a félreértett hős-áldozat egy gyerek.
4. Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
A szelíd, okos és szorgalmas vidéki kisfiú meghurcoltatása a kálvinista Róma szellemi fellegvárában, ahol a latin nyelvtant ugyan alaposan beleverik a fiúk fejébe, az együttérzés meg egyéb alapvető erkölcsi és érzelmi tényezők azonban elsikkadnak a rengeteg lecke mellett. Ami nem csoda, hiszen a rideg, szigorú légkörű városban is könnyen romlott figurákba botolhat egy ártatlan gyerek, aki csak szeretetet keres, és akit kellően gyakran szívatnak az energiájukkal mit kezdeni nem tudó nebulók.
3. Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem
Az iskola az irodalomban gyakran társadalmi modell, ami a nagybetűs élet miniatűr másaként funkcionál – azonban néha egy iskola csak egy iskola. Boldogult úrfi (és úrlány?) korában mindenki átélte-megszenvedte a hajnali kelés semmihez sem hasonlítható borzalmát, az elkésés vagy a bukás tényével való szembesülés torokszorító perceit, a tornaóra kínos bénázásait, vagy részt vett a nagy közös röhögésekben és egymás szüntelen szívatásában. A mindennapi rémhírkenyerünkké vált tomboló iskolai erőszak, lövöldözések, megkéselt diákok és tanárverések korában Karinthy tanodája szelídnek és ártalmatlannak tűnik, a diákcsínyek intenzitását már az én kamaszkori tréfáim is sokszorosan felülmúlták. Az író frenetikus humora viszont semmit sem kopott, a Lógok a szeren című fejezetben lefuttatott gondolatsort pedig – ha nem is szó szerint – száz százalékos eséllyel reaktivál minden valamirevaló gimnazista, aki többre akarja vinni egy közértpénztárosnál.
2. Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
Novák Antal tanár úr démoni lánya, Hilda alaposan felforgatja az apja és Sárszeg életét – azaz nemcsak koedukált iskolákban kavarnak össze a fiúk és a lányok. A leginkább egy szecessziós festmény és egy buldózer hibridjeként definiálható Hilda mindent megkap, amit akar, még ha − közvetetten − az apja élete is az ára. Komor körkép egy kisvárosról és a tanár-diák viszonyok visszásságáról; csak néhány díszletet és jelmezt kellene kicserélni, a történet játszódhatna a kétezres években is.
1. Ottlik Géza: Iskola a határon
A magyar iskolaregény műfajának csúcsmagaslata ez a kultikus státuszt kivívott s azt azóta is őrző remekmű. „Jóformán minden szavam hamis és pontatlan lesz, alighogy kimondom.” – közli a narrátor az első fejezetben, s ennek megfelelően vívja végig nyelvi-nyelvfilozófiai küzdelmét az emlékekkel, a jelentésekkel, az elkalandozásokkal, a hazugságokkal, az emlékezés pontatlanságaival, s folyamatosan reflektál a ráhagyományozott, a regény másik nézőpontját szolgáltató kéziratra, halott barátja, Medve Gábor emlékiratainak könyvére. Az elbeszélői bravúr mellett az Iskola… szüzséje is lebilincselő: a kadétiskola bornírt és erőszakos közegébe keveredett fiúk a maguk módján próbálják túlélni a poklot, ellenállni a méltóság megtöretésének, vagy térdet és fejet hajtani a felnőttek és a kortársak felől egyszerre áramló agresszió előtt. De talán ezeknek az élményeknek köszönhető, hogy Bébé és Szeredy Dani 27 évvel később is úgy érzik, hogy a végleges „eltáv” óta örökös vakáción vannak, s valóban megtanultak „gyöngyöt dobálni, semminek örülni”.
