Hírek

Hárommillió dolláros könyvszerződést kapott a tálibok által fejbelőtt lány

.konyvesblog. | 2013. április 04. |

Kép forrása

Sajtóértesülések szerint hárommillió dolláros könyvszerződést írt alá Malala Juszufzai, az a 15 éves pakisztáni diáklány, akit tálib fegyveresek fejbelőttek, amiért kiállt a lányok tanuláshoz való jogáért. Az I Am Malala (Malala vagyok) című kötet ősszel jelenik meg, és bemutatja, miként lett a pakisztáni fiatal a tanuláshoz való jog világszerte ismert arca azok után, hogy a tálibok megpróbáltak végezni vele 2012 októberében egy buszon.

"El akarom mesélni a történetemet, de annak a 61 millió gyereknek a történetét is, akik nem részesülnek oktatásban" - idézte egy közlemény Malala Juszufzait, aki elmondta: azt akarja, hogy a könyv része legyen a kampánynak, amely arra irányul, hogy minden fiúnak és lánynak joga legyen iskolába járni. Ez alapvető joguk - jelentette ki a pakisztáni tinédzser.

"Remélem, ez a könyv mindenkihez elér a világon, így az emberek felismerik, hogy egyes gyerekeknek milyen nehéz oktatásban részesülniük" - fogalmazott. A könyvet egy brit újságíró írja meg, Nagy-Britanniában és a brit Nemzetközösségben a Weidenfeld & Nicholson, világszerte pedig a Little, Brown adja ki.

Malala Juszufzai 2009-ben kezdett el álnéven blogot írni a BBC urdu nyelvű szolgálatának. A tálibok akkoriban terjesztették ki hatalmukat a kislány szűkebb hazájára, kegyetlen törvénykezést vezettek be, a lányoknak pedig volt, hogy megtiltották, iskolába járjanak.

A tinédzser kilétére hamar fény derült, Malala pedig egyre nagyobb ismertségre tett szert. A The New York Times dokumentumfilmet is készített róla, amire válaszul a tálibok bezáratták a lány iskoláját, majd 2012. október 9-én Pakisztánban fejbe lőtték. A támadásban két diáktársa is megsebesült.

Malalát Angliába szállították gyógykezelésre, családjával azóta is Birminghamben él, március óta újra iskolába jár. Édesapját Pakisztán birminghami konzulátusának oktatási attaséjává nevezték ki. Juszufzaiék leszögezték, szándékukban áll visszatérni Pakisztánba, ha Malala már teljesen felépült.

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Könyvhét
...

Miket szereznek be a BookTok-rajongók a Könyvhéten? Kiderítettük!

Hogyan lesz valaki felkapott a BookTokon? És milyen kötetekre figyel fel ez a közösség a Könyvhéten? Utánajártunk.

...

Hamvas Bélától a romantikus könyvekig – könyvheti körkép a Z generáció olvasási szokásairól

Belevetettük magunkat az Ünnepi Könyvhét forgatagába, hogy megtudjuk, mit olvasnak szívesen a Z generációsok. 

...

Varró Dániel elképzelt egy könyv nélküli világot: az íbuk vagina nélküli nő

Mit adnak nekünk a könyvek? 

...

Piroska románca a vérfarkassal: a könyvhéten is tarol a romantikus fantasy

Mágia, sárkányok, sötét románcok a könyvhéten.

...

Mi változott a könyvhéten a kötött árak bevezetésével?

Maximum 10%-os akció lehet az új kiadású könyvekre. De ezzel ki jár jól és ki fizet rá? Kiadókat és vásárlókat kérdeztünk.

...

8 kortárs magyar könyv, amit a Könyvhéten szerintünk be kell szerezni

Összeszedtük azokat a friss megjelenéseket, amiket már olvastunk és nagyon szerettünk.