Ezeken az oldalakon lehet ingyenesen könyveket letölteni

Forgách Kinga | 2018. szeptember 21. |

ekonyv.png

Egyre több olyan honlap létezik, ahonnan ingyenesen (és legálisan) lehet letölteni magyar nyelvű könyveket. Bár ezeket már most is sokan használják, a lehetőség még nem jutott el mindenkihez, ezért Kerekes Pál és Kiszl Péter, az ELTE információ- és könyvtártudományi tanszékeinek oktatói összegyűjtötték, hogy milyen fórumokon tudnak a magyarok szabadon könyvekhez hozzáférni. Kutatásaik eredményét a Magyar irodalom @ világhálón című kötetükben tették közzé, amit ITT bárki ingyenesen elolvashat.

A magyar irodalom digitalizálása egy viszonylag friss dolog, körülbelül huszonöt éve merült fel először, hogy a kulturális örökség megőrzése és átörökítése érdekében nem ártana feltenni az internetre a legfontosabb szövegeinket. A világ azóta nagyot fordult. Mint a kötet előszavából is kiderül, húsz évvel ezelőtt, 1998 tavaszán még csak 3,5 ezer webhely volt bejegyezve a „.hu” felső szintű közdomén alatt, míg ma csaknem 730 ezer domént tartanak nyilván. Ráadásul mostanra már a magyar lakosság nagy része, kb. 70%-a rendszeresen használ internetet. 

Már csak néhány évig lesz papírkönyv?

Vajon meddig fognak még az emberek papírkönyveket vásárolni? Mi lesz az irodalommal, ha a zene- és filmipar után a könyvpiacot is eléri a streamelős rendszer? A könyvkiadás jövőbeli lehetőségeiről Vörös Andrásnak, a Cser Kiadó munkatársának gondolatait olvashatjátok. Á, én még biztos innen megyek nyugdíjba - mondja a kiadói szerkesztő kolléga.

Ez a kötet elsősorban az ingyenesen elérhető magyar nyelvű irodalmi szöveggyűjteményekre koncentrál. A szerzők olyan honlapokat szedtek össze, ahonnan törvényesen lehet szövegrészleteket, cikkeket, műfordításokat, illetve teljes könyveket letölteni. „A klasszikus magyar szépirodalom jó része elérhető ingyenesen, valamint jelentős számú kortárs magyar irodalom is található szabad adatbázisokban, szerzői portálokon” – írják, de azért hozzáteszik azt is, hogy eddig még a magyar kulturális örökségnek csak töredékét sikerült digitalizálni,

Néhány oldal, ahol szabadon hozzáférhetők könyvek: 

Elsődleges célja, hogy számítógépes formátumban összegyűjtse, és az interneten elérhetővé tegye azokat az elsősorban magyar nyelvű szak- és szépirodalmi műveket, amelyek a mindennapi munkához, tanuláshoz, művelődéshez szükségesek. 2018 áprilisában az állomány 17 653 művet tartalmaz.

A Digitális Irodalmi Akadémia egyedülálló a világon, mert tagjai szerzőik jogi védelem alatt álló, teljes életművüket teszik közzé az interneten, a nagyközönség számára szabad hozzáférést biztosítva a digitalizált szövegekhez. A szerzői jogdíjat kormányzati támogatásból fedezik.Az adatbázisban 2018 áprilisában több mint 420 000 oldalnyi szöveg olvasható és kereshető. A honlap éves látogatottsága 650 000 – 680 000 körül jár. 

Ez a rendszer szolgálja a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) által támogatott közgyűjteményi digitalizálások eredményeinek közreadását. A Könyv- és dokumentumtár 2018 tavaszára már több mint 10 millió digitalizált oldalt tartalmazott.

Célja a minőségi, magyar tudományos színvonalat képviselő tartalmak elérhetővé tétele. főként szakirodalmi műveket tartalmaz (2018 áprilisában közel 4000 könyvet és 6000 folyóiratot), néhány kötet megtalálható a portálon a Régi Magyar Költők Tárából is. 

A magyarországi múzeumok, könyvtárak, levéltárak, magángyűjtemények, civil szervezetek, kulturális- és oktatási profilú intézmények digitalizált kulturális javait egy közös felületen publikáló, nyilvános online gyűjtemény. Az adatbázisnak célja a digitalizált értékek gyűjtése, rendszerezése, és a szerzői jog keretei között a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tétele

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet, amely nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni

Az Arcanum a nagy magyar könyvészeti vállalkozások eredetileg CD-ROM-ra vagy DVD-re készült verzióinak átalakított, újraszerkesztett online gyűjteménye. Magyar lexikonok, szótárak, enciklopédiák kereshető változatai érhetők el a honlapon. Várostörténet, családtörténet, néprajzi gyűjteményes munkák sorakoznak a digitális polcokon, de jelentős szépirodalmi anyag is olvasható.

Régi magyar, magyarul megjelent, magyar vonatkozású és egyéb képregények lelőhelye. 

  • További lehetőségek:

Magyar irodalom @ világhálón szerzői a művek digitalizálásával foglalkozó intézmények honlapjai mellett  ajánlanak számos más forrást is. Például bizonyos e-könyv áruházak (iTunes, Kobo, Smashwords, Multimédiaplaza, Book&Walk, Adamobooks, Publioboox)  oldalait, ahol olykor időlegesen ingyenesen hozzáférhetővé tesznek egy-egy művet. De szó esik a kötetben Google Play könyváruházáról, a Google Booksról vagy a Scribdről, valamint a jelentősebb magyar szerzői oldalakról, szövegmúzeumokról és szöveggyűjteményekről is. 

Ha kíváncsi vagy, hogy milyen fórumokon lehet még szabadon letölteni szövegeket, nézd meg a Kerekes Pál és Kiszl Péter által készített teljes felsorolást ITT!

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.