Brutális borítót kapott Vágvölgyi romagyilkosságokról szóló könyve

.konyvesblog. | 2016. szeptember 26. |

Öt év kutatómunkája után elkészült Vágvölgyi B. András könyve a romagyilkosságokról. A Konkrét Könyvek gondozásában megjelenő arcvonal keleten elsősorban az elkövetőkre (a négy elítéltre és a felmerülő, el nem fogott, ám annál több elméletben szereplő háttéremberekre), a titkosszolgálati szálra, a tárgyalásokra és az igazságszolgáltatásra (első-, másod-, harmadfok) illetve azok szereplőire, a terrorizmus kérdésére, valamint a nemzetközi (a Keleti Arcvonal 1944-es megalakulásától a Lángoló Missisippin át a Németországban 2011-ben leleplezett, törökök ellen irányuló rasszista sorozatgyilkosságig) és az össztársadalmi összefüggésekre összpontosít.

A könyvet október 9-én este mutatják be a Trafóban, ezzel egyidejűleg pedig - Strasbourg, Szeged, Prága, Miskolc és Lyon után - egyszeri alkalommal újra Budapesten is látható lesz a PanoDráma verbatimdrámája a 2008-2009-ben elkövetett romagyilkosságokról.

A Szóról szóra csaknem hetvenórányi eredeti interjúját az alkotók és a színészek készítették túlélőkkel, családtagokkal, ügyészekkel, ügyvédekkel, rendőrökkel, polgármesterekkel, kisebbségi képviselőkkel, a gyilkosok munkaadójával és egyikük szerelmével. Az alkotók Galgagyörkön, Piricsén, Tarnabodon, Nyíradony-Tamásipusztán, Lakon, Sajóbábonyban és Debrecenben is jártak. Ezt egészítik ki az utca emberének feltett kérdéssorra kapott válaszok, illetve a közszereplők és a média egyes megnyilvánulásai, melyek tükröt tartanak annak a hazai légkörnek, amely nagyban hozzájárult a történtekhez. Ebből a hatalmas anyagból a legkisebb változtatás vagy stilizálás nélkül - vagyis a verbatimszínház elvei szerint - állt össze a PanoDráma előadása.

Még több infóért katt ide!

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.