Boldizsár Ildikó (kép forrása)
A mese mindannyiunk alapélménye. Egy olyan közeg, amelyben időről időre jó alámerülni, például azért, mert rólunk szól. A mi örömeinkről és bánatainkról, azokról, akik körülöttünk élnek, arról, hogy új barátunk van, de talán arról is, hogy éppen válnak a szüleink. Vagy éppen azért jó belefeledkezni, mert egyáltalán nem rólunk szól, hanem olyan távoli, elérhetetlen, sosem volt világról, amelynek minden részlete és rezdülése kizökkent bennünket a hétköznapokból. A KönyvesMagazin legújabb számában a jó mese titkait kutattuk, és számos szakértőt – kutatókat, pszichológusokat, meseírókat, főszerkesztőket – kerestünk meg azzal a kéréssel, hogy osszák meg velünk, hogy mit jelent az ő életükben a mese. Boldizsár Ildikó nemcsak írja, de gyűjti és kutatja is a meséket (tavaly év végén Esti mesék – fiúknak és Esti mesék – lányoknak címmel két gyűjteményes kötete is megjelent a Móránál, a Magvető pedig legutóbb a bátorság, a szeretet és bölcsesség erejéről szóló Mesék az élet csodáiról című kötetét adta ki), emellett hosszú évek óta foglalkozik meseterápiával is. De milyen meséket szeretnek a gyerekek, ki lehet-e nőni a mesékből, és mi történik azzal a gyerekkel, akinek teljesen kimarad az életéből a meseolvasás? Boldizsár Ildikót mindezek mellett a mesék állítólagos tanulságairól, az erőszakos jelenetektől megfosztott mesékről, és személyes kedvencéről is faggattuk.
Szakemberként hogyan látja: mitől működik egy mese? Vannak esetleg olyan feltételek, amelyeknek mindenképpen teljesülniük kell ahhoz, hogy a mese megérintsen egy gyereket?
A mese „működésének” vannak általános emberi és személyes összetevői. A mese a felnőttek műfaja volt évezredeken keresztül, ezért nem szívesen választom külön a gyerekekre és a felnőttekre gyakorolt hatásait. Az ember azért szeret mesét hallgatni, mert – mára bizonyított tény – mindannyian genetikailag kódolt történetéhséggel születünk, agyunk a történetek értésére, a történetekből való tanulásra van programozva. A mesék azonban nemcsak az értelmünkre hatnak, hanem beindítják a képzeletet, a fantáziát, és belső képeket hívnak életre. Pszichológiai hatásuk pedig egyenesen lenyűgöző: feszültséget és szorongást oldanak, megnyugtatnak, bizakodóvá tesznek, sőt módosult tudatállapotot idéznek elő. Mindehhez jön még a személyes sík: azokhoz a mesékhez vonzódunk leginkább, amelyekhez valamilyen formában közünk van, akár tudatos, akár tudattalan szinten.
Mit tapasztal, melyik mesét szeretik jobban a gyerekek: azt, ami egy teljesen távoli mesevilágban játszódik (mesebeli helyeken, mesebeli lényekkel, igazi hősökkel és hősnőkkel), vagy ami nagyon is a saját életükről szól? Az életkor, a lelki állapot, egy adott élethelyzet, vagy szimplán egyéni ízlés az, ami megszabja, hogy mivel azonosulnak a legkönnyebben a gyerekek?
Szerencsére a gyerekek minden mesét szeretnek. Mindenevők. Ami előny is, hátrány is, hiszen egyrészt mindent le lehet nyomni a torkukon, másrészt így a szülőkre hárul az a feladat, hogy a temérdek könyv közül kiválogassák gyermekeik számára azokat, amelyek valóban értékesek. De a gyerekeket nem kell félteni a „nem értékes” könyvektől sem, úgyis azok a mesék maradnak meg bennük, amelyek valamilyen oknál fogva – lelkiállapot, élethelyzet – fontosak számukra, könnyen tudnak azonosulni a történettel vagy egyes szereplőkkel.
A laikus általában tematika (állatos, királylányos, stb.) vagy életkor szerint csoportosítja a mesekönyveket, de milyen szempontok alapján differenciál egy olyan szakember, aki nap mint nap professzionális szinten foglalkozik a mesékkel?
Bevallom, én nem differenciálok. Pontosabban egyetlen szempontom van: hozzátett-e valamit az adott mesekönyv az életemhez, találtam-e benne valami olyasmit, amit máshol még nem hallottam, nem láttam, nem olvastam. Ilyenkor persze „szakemberként” is megfogalmazom a magam számára, hogy mi volt az a többlet, amit a mesétől kaptam. Nem is olyan könnyű ezt megválaszolni, alaposan el kell rajta minden esetben gondolkodnom.
Ha nem szakemberként, hanem magánemberként választ könyvet (például ajándékba, vagy az esti meseolvasáshoz), akkor mi alapján dönti el, hogy melyik könyvet veszi le a polcról?
Az első szempont a könyv külleme. Azokat a könyveket emelem le először a könyvesboltban a polcról, amelyek már a küllemükkel is megszólítanak. Nekem fontos a cím, a borító, a betűtípus, a címsor, a színek és formák, a tördelés, és persze nem utolsósorban az illusztráció. Aztán adok magamnak egy kis időt, végiglapozom, beleolvasok, és utána döntök. Természetesen a választásomat az is meghatározza, hogy hány éves gyereknek és milyen céllal keresek éppen könyvet.
Fontos, hogy egy mese, ha rejtetten is, valamiféle tanulságot közvetítsen, választ adjon bizonyos élethelyzetekre?
Nem fontos. Az a fontos, hogy kinek mit jelent egy adott történet. Nem biztos, hogy mindenki ugyanazt a „tanulságot” szűri le egy meséből. És minden élethelyzetben más mese fontos a számunkra. Ezért jó, hogy több ezer mese áll rendelkezésünkre, amelyekből választhatunk.
Az esti mesemondásban mi a fontosabb: maga a történet? Vagy aki meséli? Vagy az, hogy az illető hogyan meséli azt a történetet?
Az esti mesemondásban az intimitás a legfontosabb. Az a miliő, ami szülő és gyermeke között teremtődik meg a mesehallgatás idejére. Háromgyerekes anyaként is azt mondhatom, hogy gyermekeimmel a legszebb pillanataink között tartjuk számon az esti mesélések idejét. Nem volt soha televíziónk, a gyerekeim tényleg minden fontosat a mesékből tanultak meg. Remek felnőtt lett belőlük.
Ki lehet nőni a mesékből? Ha nem, akkor a felnőttek miért van szükségünk mesékre? Mit pótolunk ezzel?
Szerintem nem lehet kinőni, nekem legalábbis még nem sikerült, és ahogy a csoportjaimat, tanítványaimat látom, sokan vannak ezzel így. A felnőttek számára a mese nem pótlék, hanem tudásbázis: mindaz, amit az életről és az emberi pszichéről tudni érdemes, megtalálható a mesékben.
A Grimm-mesékkel régen a felnőtteket szórakoztatták – tele voltak félelmetes momentumokkal –, egy időben azonban mintha tendenciává kezdett volna válni, hogy a szülők, kiadók igyekeztek megóvni a gyerekeket a traumáktól, és a könyvekből kifilézték, kiirtották az erőszakot. Jó úton jár az a szülő, aki meg akarja kímélni a gyerekét az erőszakos jelenetektől?
Nem jár jó úton. A mesék ugyanis nem a félelmetest, borzalmast akarják megmutatni, hanem az ezekből kivezető utakat. A gyerekek a történeteken keresztül megtanulhatják, hogy bármilyen nehéz helyzetbe kerülnek, ki lehet kerülni onnan. Ráadásul érdekes módon a félelmetes jeleneteknek – épp a hozzájuk tartozó feloldás miatt – feszültségoldó hatásuk is van.
Általánosságban elmondható, hogy a mesékkel tanuljuk meg a történetmesélést, alapstruktúrákat, sőt bizonyos szempontból a világképünk is ekkor alakul ki. Az utóbbi években sokkal színesebb és szélsőségesebb a kínálat, ez milyen hatással van az olvasókra?
Engem lenyűgöz az utóbbi évek kortárs meseirodalma. A szülők azonban egyre bizonytalanabbak, amikor könyvet akarnak vásárolni a gyerekeiknek, nem igazán tudják, mi alapján válasszanak a sok igen jó történet közül. Szerencsére vannak olyan könyvesboltok, ahol szakképzett eladók segítséget tudnak adni, és az országos gyermekkönyvtári hálózat is kitűnő, a gyerekkönyvtárosokra bátran lehet hagyatkozni!
Ma már szinte közhely, hogy a tévé nem helyettesítheti a meseolvasást, még akkor is, ha nem mindenki tartja ezt be. De mi a helyzet a különféle applikációkkal? Könnyítik vagy inkább kiváltják az olvasást?
Kiváltani semmiképpen sem. Teljesen más a funkciójuk, és másképp is hatnak. Én mindig azt javaslom, hogy az egyensúlyra kell törekedni. Nem kell erőszakosan kizárni semmit, sem a tévét, sem a számítógépet, sem a meseolvasást. Ezek harmonikus egysége, okos használata mindenképpen gazdagítja a gyermeket.
Egy személyes kérdés a végére: melyik a kedvenc meséje, és miért?
Túl sok mesét ismerek és szeretek ahhoz, hogy legyen egy kedvencem közöttük. De most, ebben a pillanatban, egy grúz mese a kedvencem. Épp tegnap meséltem egy temetésen, és nemcsak a gyászolókra, hanem rám is elementáris hatással volt. A címe: A föld visszaveszi, ami az övé. Most ezt nevezném „kedvencemnek”, mert nagyon pontos és tömör összefoglalása az élet rendjének.
