Hírek google 2009

Az Európai Parlament dönt, hogy törvényt sért-e a Google

.:wendy:. | 2009. május 29. |

Az Európai Parlament is foglalkozik már azzal az üggyel, amelyben a német kiadók támadást indítottak a Google Könyvkereső szolgáltatása ellen. Az eredetileg csak a kiadók által indított Google elleni német lobbi később kormányszintre jutott: a német kormány közleményben bírálta a Google-t, mert az erőfölényével háttérbe szorítja a többi digitális könyvtár-projektet, például az Europeanát, az EU online könyvtárát, amely indulása után a hatalmas érdeklődés miatt összeomlott, ám mostanra már elérhető, magyarul is. Az ügy most került az Európai Parlament elé.




A németek szerint a Google nemcsak kiszorítja az összes többi versenytársat, hanem meg is sérti az európai szerzői jogi törvényeket, hiszen a Google Book Search indulásakor a jogtulajdonosok engedélye nélkül tett elérhetővé rengeteg művet. Reményeik szerint az Európai Parlament felül fogja vizsgálni a Google februári kártérítési akcióját is.

A Google szóvívője nyilatkozatában kifejtette, hogy a cég kész mindenfajta tárgyalásra, valamint örömmel látnak mindenfajta digitalizációs törekvést, amely a társadalom szabad hozzáférését teszi lehetővé a kulturális javakhoz és ezáltal gazdagítja a kultúrát.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

TAVASZI MARGÓ
...

„Ünnepeljünk, én azt mondom” – ilyen lesz április 11-én a költészet napja a Tavaszi Margón

Megkérdeztünk néhány fellépőt, hogy miért jó verset olvasni, és mit ajánlanának a „kezdőknek”.

...

„Nekem is hiányzik Cseh Tamás szellemisége, de ezek másfajta dalok” – ünnepeld te is Bereményi Gézát a Margón!

Bereményi-legendárium a Tavaszi Margón: Cseh Andrást kérdeztük.

...

Tavaszi Margó: még 10 könyv, amit nem érdemes kihagynod

Könyvekkel hangolódunk a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválra.