Hogy az EpicLine sebtapasz az évek óta egy helyben toporgó, kitörni, előrejutni, és a bővülni alig képes rajongói körön túl értett közönség számára nagyot, meglepőt mutatni nem tudó magyar képregény számára, vagy gyógyszer, az egy szám után még nem derül ki. De az biztos, hogy még ha csak tünetkezelés lesz belőle, akkor is olyasvalami, amire ennek a piacnak kétségbeesetten szüksége van. 2013-at írunk, és az EpicLine az első, kizárólag magyar alkotók által írt és rajzolt, újságosnál kapható, havi megjelenésű, szórakoztató céllal készített képregényantológia. Ez egyrészt borzalmas, mert eddig miért nem volt ilyen, másrészt nagyszerű, mert végre-valahára van. Ráadásul nem csak azért lehet örülni neki, mert létezik, hanem azért is, mert jó, ami soha nem árt.
Az EpicLine mögött a 5Panels nevű alkotói csoport áll, ami három évvel ezelőtt alakult azzal a céllal, hogy közösséget és megjelenési felületet biztosítson tehetséges, fiatal magyar képregényesek számára. A csapatnak már sok kiadványa volt eddig is, de azok limitált példányszámban jelentek meg, és általában főleg maguk a szerzők terjesztették őket a szokásos képregényes rendezvényeken. Az EpicLine az első megjelenésük, amit bármilyen, a hazai comic körforgásából eddig kimaradt földi halandó megpillanthat, és kézbe vehet egy újságosnál (szeptember 20-tól). Ha minden jól megy, a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló EpicLine nem csak pár száz olvasónak nyújt majd kellemes kikapcsolódást, hanem növekvő népszerűséggel fut hosszú éveken át, és talán még precedenst is teremt. 
De lássuk, mit kapunk a 690 Ft-unkért a 30 oldalnyi képregényben. Az első szám két, meglehetősen más stílusú és műfajú történet első részeit tartalmazza. Kezdetnek 10 oldal erejéig kóstolhatunk bele A fekete hollóba, egy igen pofás, XIX. századvégi Budapesten játszódó, szuperhősmotívummal megbolondított krimibe, ami egy lendületes akciójelenettel indít, hogy az olvasó rögtön berántva érezze magát (Barta Szabolcs ügyes munkát végzett, kár, hogy a második részt már nem ő rajzolja majd). Sajnos az antológiaformátumnak itt kibukik a hátránya: az első három oldal pazar felütés, remek dinamikával és erős korszellemidézéssel, de a rabló és a pandúrok bunyója után alig marad idő a tényleges történet felvezetésére. Az író, Tálosi „Spuri” András végigvágtat a karaktereken, elhinti a kibontakozni készülő konfliktus magvait, és kicsit érezni a sietséget, hogy minden alapkő le legyen fektetve még a „Hamarosan folyatjuk…” felirat korai, a kellemesen ponyvás hangulatot, a rendőrség, a banda és az önbíráskodó hős izgalmasnak ígérkező háromszögét megszakító felbukkanása előtt. Hagyni kellett volna kicsit tovább futni a sztorit.
A második képregény, A hegy gyomrában főszereplői a busók: a sokác néphagyomány ihlette, a nagyjából a fantasyk mágikus/elemi erejű lényei és az amerikai szuperhősök keresztmetszetében született figurák egy jópofa kalandkomédia keretein belül indulnak egy vendigó elfogására és az eltűnt tavasz meglelésére. A képregényt eredetileg a 5Panels tucatnyi tagja közösen írta és rajzolta, forgatókönyv nélkül, spontán véve át egymástól a stafétabotot a mesélés során. A teljes sztori már megjelent egy külön kiadványban tavaly (Majd ha fagy!), de az EpicLine oldalain most egy javított, szövegileg és grafikailag is egységesebbre fésült verziót élvezhetünk.
Az, hogy magyar alkotók 100 százalékig magyar ízű történetben gondolkodnak, eleve pozitívum (sokan nem tudnak, illetve nem is akarnak elszakadni a tipikus nyugati motívumoktól), és a busók tényleg jól sikerültek: viccesek, szimpatikusan bumfordik, stílusosak, külső és belső jegyeik alapján is markánsak, könnyen megkülönböztethetők, és nyoma sincs bennük a mainstream magyar vígjátékkaraktereken több médiumban is tapasztalható mesterkéltségnek. A képi világ dramaturgiailag indokolatlan eklektikussága egyeseknek zavaró lehet, de a sztori elég gördülékeny, a dialógusok pedig elég frappánsak és viccesek ahhoz, hogy A hegy gyomrában ennek ellenére is működjön. Sőt, a busókban komoly potenciál van: megfelelő gondozásukkal és idővel akár kultikus figurák is válhatnak belőlük.
Az EpicLine első száma, ha nem is kirobbanó erejű, de mindenképpen meggyőző debüt, amit bárki nyugodtan megvehet akár saját magának, akár a gyerekének. Hogy a magyar képregény ügyének mit jelent, hogy sebtapasz vagy gyógyszer, az egyelőre mindegy is. A lényeg, hogy szórakoztató olvasmány.
