Alice Munro átvette a nemzetközi Booker-díjat

Könyves Magazin | 2009. június 26. |

Alice Munro kanadai írónő vehette át a dublini Trinity College-ban a kétévenként kiosztott Nemzetközi Man Booker-díjat. Mint a grémium elnöke, Jane Smiley a csütörtök esti díjátadón fogalmazott: az elismeréssel köszönetet mondanak Alice Munrónak munkásságáért.

Alice Munro nyerte a nemzetközi Booker-díjat

Ha érdekel Munro prózája

A díj odaítéléséről döntő testület méltatása szerint "Alice Munro elsősorban novellaszerzőként ismert, ám annyi mélységet, bölcsességet és precizitást visz minden írásába, mint a regényírók többsége egész életművébe".

A 77 esztendős írónő életművéből eddig négy könyv jelent meg magyarul, a Park Kiadó gondozásában. A sorozat felelős szerkesztője, Tönkő Vera elmondta, 2006-ban kezdték megjelentetni Alice Munro műveit a Szeret, nem szeret... Kilenc történet című novelláskötettel, majd évente egy-egy újabb könyvet adtak ki: Csend, vétkek, szenvedély - Nyolc történet (2007), Egy jóravaló nő szerelme - Nyolc történet (2008) és Asszonyok, lányok élete (2009) címmel.

"Innen kellett elindulnia és felépítenie a pályafutását, egészen addig, míg Joyce-hoz és Csehovhoz kezdték el hasonlítani, és a század legkiemelkedőbb alkotói között számon tartani. Most már szinte csak a Nobel-díj az egyetlen elismerés, amit nem kapott meg" - vélekedett a Park Kiadó munkatársa.

A szerkesztő szerint Alice Munro nagyon pontosan ír és fogalmaz, az emberi élet alapvető kérdéseit és helyzeteit tárja fel. "Nagyon lehet azonosulni az ő hőseivel, nagyon bele lehet bújni a szövegeibe. Talán ennek is köszönheti a népszerűségét. Nagyon költői, ugyanakkor könnyű olvasni, noha egy kicsit trükkös, mozaikszerű szerkesztést használ" - fogalmazott Tönkő Vera.

Mint a szerkesztő megjegyezte, az írónő alapvetően női karakterekkel dolgozik: bár Alice Munro mindig azt állította, hogy fiktív hősökről van szó, nagyon sok önéletrajzi elemet használ, és sok motívumot találni, amely műveiben újra meg újra visszatér.
"Úgy ír a nőkről - kislányokról, fiatalokról, friss házasokról, várandósokról, anyákról, nagymamákról -, és úgy tárja fel az életüket, hogy közben nagyon empatikus a férfiakkal. Nem az a típusú írónő, aki az élet összes fájdalmáért mindig a férfiakat hibáztatja" - jellemezte Alice Munrót.

A kiadó terveiről szólva Tönkő Vera elmondta, jövőre valószínűleg nem jelentetnek meg újabb Munro-kötetet, de reményei szerint legalább egy novellaválogatást kiadnak még az írónőtől.

Alice Munro 1931-ben született a kanadai Ontarióban. Első novellagyűjteménye, a Dance of Happy Shades 1968-ban elnyerte az ország legnevesebb irodalmi díjat, három évvel később, Asszonyok és lányok élete című kötetéért pedig a kanadai könyvkereskedők szövetségének elismerését kapta. The Beggar Maid című novellagyűjteményét 1980-ban jelölték a Booker-díjra. Szeret, nem szeret című elbeszéléskötete egyik írásából forgatták Julie Cristie főszereplésével a nagy sikert aratott Egyre távolabb című "Alzheimer-drámát".
A 60 ezer fonttal járó, kétévenként odaítélt Nemzetközi Man Booker-díjat olyan élő alkotó kaphatja meg, aki angol nyelven ír, vagy munkái általában hozzáférhetőek angolul. Az évente kiosztott Man Booker-díjjal szemben a nemzetközi elismerést nem egy-egy mű alapján ítélik oda, hanem az író teljes munkássága nyomán. A díjat első ízben az albán Ismail Kadare kapta meg 2005-ben, két évvel később pedig a nigériai Chinua Achebe vehette át.

(MTI)

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Lehet, hogy az álom az alvás lényege? – 3 könyv, amiben az álom fontos szerepet játszik

Bár sokszor nem tűnik többnek az alvás furcsa mellékhatásánál – és persze tudattalanunk kedvelt játszóterénél –, előfordulhat, hogy az álom valójában egy létszükséglet.

...
Zöld

A Mitágó-erdő sűrűjébe a hősök és az olvasók is belevesznek – 40 éves a modern fantasy mesterműve

Ősidőkben gyökerező erdők, újjászülető harcos hercegnők, apák és fiúk, az elme történetteremtő képessége, Freud és Jung, Tolkien, növényhorror és növényvakság a fantasyben, valamint az ember és a nem emberi világ szoros kapcsolata is szóba kerül a podcastban.

...
Zöld

5 empatikus készség, ami megmentheti a párkapcsolatodat

Nincs párkapcsolat konfliktus nélkül – a kérdés tehát nem az, hogyan kerüljünk el egy összezördülést, hanem hogy hogyan kezeljük együttérzéssel. Íme öt tipp egy egészségesebb kapcsolatért.