Aegon-díj jelöltek: Kemény István: A királynál (Magvető)

Valuska László | 2013. április 05. |

Kemény István: A királynál

Magvető, 72 oldal, 2012.

AEGON KONYVES.jpg

A nettó 3 millió forintos irodalmi díj nyertesét tavasszal jelenti be a díjalapító Aegon Magyarország biztosító valamint ekkor válnak ismertté a zsűritagok. Az Aegon Művészeti Díj 10 jelöltjét mutatjuk be. Első: Kemény István A királynál.

Amíg Petőfi annyira belelkesített, hogy a versmondásnak forradalom lett a vége, addig Kemény István hasonló súlyú költeménye után végtelen szomorúsággal és csalódottsággal ülünk egymagunk. A kettő közti időszakban Magyarország sokat veszített, keveset nyert, pedig nyerhetett volna.

Milyen magyarnak lenni? Milyen egy kettéosztott, megcsalt ország polgárának lenni? Az Aegon-díjra jelölt Kemény István szerint ritka huszonhárom éven vagyunk túl, mert a költészet alig-alig foglalkozott a politikával és közélettel, ahogy egyébként mi magunk sem foglalkoztunk vele, mert leginkább csak kommunistáztunk és fideszeztünk, nem is maradt másra erőnk. Az idei év fontos, kritikai vitát is hozó megjelenése volt A királynál című verseskötet, amiben egy borongós, szomorú költői hang búcsúzik talán mindentől, ami valaha fontos volt számára, szerelemtől, Istentől, fiatalságtól és hazától.

Kemény visszahozta az országért és népért felelős költő már rég elveszettnek tűnő alakját, akinek reményvesztettsége, csalódottsága kétségbeejtő, sorai viszont fájóan pontosak: "Édes hazám, szerettelek,/ úgy tettél te is, mint aki szeret:/ a tankönyveid és a költőid is/ azt mondták, hű fiad legyek.// Hű is voltam, fel is nőttem,/ cinikus ember se lett belőlem,/ csak depressziós, nehéz és elárult,/ bezárt cukorgyár a ködben.// Őzek fáznak a szántáson/ vagy egy kisváros, alig látom./ Ígértél nekem egy titkot, hazám, hogy/ mi a fontos a világon.// Hogyha néha belekezdtél,/ az se volt baj, hogy nem szerettél, / majd szeretsz mást vagy magadat, nem baj,/ de egyszer csak öreg lettél.// Gonosz lettél, vak és régi,/ egy elbutult idegen néni,/ aki gyűlöletbe burkolózva még/ ezer évig akar élni. A kötet talán legfontosabb verse a 2011. februári Holmiban megjelent, előbb idézett Búcsúlevél. A vers jelentőségét mutatja rendkívüli utóélete is: válaszverset írt Térey János, majd előbb az Élet és Irodalomban indult el vita a témáról, később Édes hazám címmel közéleti verseket összegyűjtő kötet is megjelent. A királynál vékony, de fontos kötet, nem minden verse különleges, de néhány kiemelkedő alkotás versbe szedve magyarázza el, miért nem működik az ország, miért csalódottak és reményvesztettek a magyarok. Ideje újra verseket olvasni!

---------------------------

Az ajánló megjelent az Aegon Művészeti Díj Facebook-oldalán.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

...

Mécs Anna: Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek 

Mécs Anna Rutin című új kötetét Réz Anna és a szerző mutatta be az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.